Hogy reagalnatok, ha kamasz gyereketek "betorne" a nala 7 evvel fiatalabb occse fejet csak azert, mert valaki az iskolaban felidegesitette?
Én egyszer, úgy 11 évesen, hozzávágtam az öcsémhez egy dög nehéz fémbôl faragott papírnehezéket -, mert a fejem felett labdázott és nem hagyott olvasni. (Bezárkózós tini voltam, ô meg mindenhová követett, unatkozott egyedül.) Szerencsére nem találtam el, csak súrolta a halántékát. Ha eltalálja, bele sem merek gondolni. Egyébként csenddes, jó tanuló, vallásos neveltetésû lány voltam, bár voltak szokásos tini-hisztijeim.
Anyámtól nagyon kikaptam, felpofozott és pár napig alig szólt hozzám. Életemben ez volt az egyetlen pofon, amit kaptam tôle, egyébként sosem ütött meg. Úgyhogy megjegyeztem.
A gyerekek, vérmérséklettôl függôen, csinálnak veszélyes hülyeségeket, mert nem látják következményeket. Ez kivédhetetlen. Az öcsémmel felnôttként is nagyon jó a kapcsoltunk, édesanyámat meg tisztelem. Remélem, most már anyaként, sikerül olyan higgadt, okos és mégis szeretetteljesen gondoskodó lennem a gyermekeimmel, mint ô volt felénk.
Erre az utolsóra nálunk a példa.
Anyu barátjának a fia rettentő agresszív 9 éves volt,én 13 amikor ez történt. Mi már a pali anyukájánál voltunk, amikor megjött a kisfiú, a mami kitárt karokkal fogadta "szia életem" erre a fiú odamegy, és belerúg a nagyi térdébe...
A kertben a hintaágyon csináltam a gépeMEN egy iskolai feladatot, amikor odajön, hogy ő most játszani akar a laptopon. mondom neki, most nem, mert dolgozom. Erre mellém ül, és elkezdi eszeveszettül hajtani a hintát, én meg szédültem. Gondoltam már úgy sincs sok az akkuból, akkor addig beviszem tölteni,addig kicsit pihenek, mert már régóta csináltam, majd úgyis elfelejti, hogy engem idegesítsen, ha egy 20 percig nincs velem/kint a gép. mikor visszamegyek elkezd ütögetni egy 2-ököl vastag, másfél méteres bottal, és amikor kicsavarom a kezéből, akkor elesik, és felhorzsolja a tenyerét, mert annyira fogta. Velem meg anyu elkezdett ordítozni, hogy nem érdekli mit csinált a fiú, ő a kisebb, nem bánthatom!!! szerintem ennek köze nem volt a bántáshoz, veréshez, magamat védtem... betörik a fejem bakker!! akkor is őt fogja védeni?? én vagyok a gyereke!!! szerencsére azóta ő is rájött, de kellett egy év hozzá...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!