A kisgyerek 4-10 éves kor között tényleg olyan értetlenek, vagy csak játszák az agyukat?
Nekem nincs gyerekem. Látom buszon, boltban vagy bárhol, hogy értetlenkednek, hisztiznek, hiába van rájuk szólva, akkor sem viselkednek stb.
Néha belegondolok, hogy ezt nem direkt csinálják? Hogy teljesen tudatában vannak, hogy nem szabad, de akkor is csinálják? Főleg a 10-hez közeledve.
4-10 éves kor között már nincs dackorszak.
Dackorszak 2-3 évesen jellemző.
Nagyon sok a neveletlen gyerek, akikre mindent ráhagynak. Semmiért se szólnak rá. Munkatársaim olyanokat mesélnek "cuki sztorikként" a gyerekeikről/unokáikról, hogy inkább csak hallgatok. És rögtön el is szégyellem magam, amiért én ilyen szigorú vagyok, de valójában megéri. A nagyobb autista, mégis házon kívül sorra kapjuk a dicséreteket, hogy lám, milyen rendes gyerekek.
Ha tudnák mennyi munka van benne...
Két gyermekem van. Az egyik tudta, hogy kell viselkedni, a másik nem.... pedig mindkettőt ugyanúgy neveltem, nevelem.
Azért hiszti nyilvános helyen egyiknél se volt.... szóval én nem fognám rá minden hisztiző gyerekre, hogy neveletlen.
Ja, persze autista meg olyan okos mindig stb..stb
Itt ezen az oldalon minden autista rendkívül okos és fegyelmezett csak a normál gyerekek idióták vagy neveletlenek 😂
Azért egy 4 meg egy 10 éves között elég nagy a különbség.
Plusz az se mindegy, milyen habitusúak. Nálunk a nagyobbik nagyon félénk, csendes, nem fejezte ki az akaratát soha erőszakosan, a logikus érveket teljesen jól elfogadja, amióta lehet vele beszélni. Nála más a nehéz, őt bármikor bevihetem boltba, fáradtan is, fog viselkedni, de frusztrált lesz és hisztis, ha valami igazságtalanság éri gyerekek között vagy piszkálják és alig bírja kezelni. Vele ezt gyakoroljuk sokat.
A kicsi egy bulldózer, ő maga a nagybetűs vezéregyéniség, senkitől nem fél, volt, hogy nála 2 fejjel nagyobb gyereknek ment neki, amikor látta, hogy elvették a nagyobbiktól a játékát (aki ezen sírni kezdett) játszótéren, és úgy kellett leszednem a nagyobb gyerekről, mert már bokán akarta harapni. Na ő biztos, hogy olyan jelenetet rendez bárhol, ami miatt én is azt hinném, hogy nemtörődöm szülei vannak, pedig nem, nagyon sokat foglalkozom velük. De egyszerűen mások. (5 és 3 évesek)
"Ja, persze autista meg olyan okos mindig stb..stb"
Ezt autistaként kikérem magamnak. Undorító és primitív hozzászólás. Meglepődnél mennyi értelmes autista van, az egyik egyetemi tanárom is az volt. És igen, a nem autista gyerekekkel is bőven van gond. Mi például nem szoktuk évekig bántalmazni és megalázni a társainkat. Akárhány osztályban jártam eddig, sosem az autistákkal volt a legnagyobb gond. Volt egy enyhén down-kóros osztálytársam is alsóban.
17, szerezz egyet magadnak, ha szerinted olyan jó buli!
Egyébként pont nem zseni, hanem alacsony átlagos intellektussal rendelkezik és vért izzadtunk vele születése óta, hogy idáig jussunk (nyilván nem születése óta tudjuk, hogy miért olyan amilyen, de onnantól volt eltérő a fejlődése, amire megkapta a fejlesztést).
A neurotipikus testvérét cserébe konkrétan nevelni se kellett. Elég volt látnia, hallania ahogy a testvérét kezeljük, pikk pakk megtanulta.
A lényeg, hogy nem ők azok, akik 6-7 évesen is verik magukat a földhöz a boltban, nem ők hülyézik le a nagyanyjukat, nem ők bántalmazzák a másikat az oviban/suliban...
Az se mindegy, hogy délelőtt 10-kor hétvégén, vagy du. 5-kor óvoda, iskola után. Az én fiam most tölti a 3-at, és délelőtt egy kis angyal, délután meg sokszor mintha az ördög bújna belé. Pedig alszik ebéd után egy jó hosszút.
Szerintem egy négyévessel még simán előfordulhat, hogy kifárad, éhes, túlingerlődik és még anya se engedi megvenni a boltban a szép színes gumicukrot a pénztárnál (amit direkt gyerekcsalogatásra raktak oda), és kiborul. A legrosszabbkor, mert a szülő ugye már azzal lenne elfoglalva, hogy kipakol, fizet, ne tartsa fel a sort, tehát nem tud 100%-ban a gyerekre figyelve hisztit kezelni, ami eszkalálhatja a helyzetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!