Mit kéne tenni?
Sziasztok, a lányom (14) nagyon rosszul viseli azt a tényt, hogy őt örökbefogadtuk.
Kiskora óta tudja, hogy nem a saját gyermekünk de, most az elmúlt kb. 1 évben látványosan utál minket. Tudom, tudom kamaszkor meg minden de, ő azt hajtogatja, hogy mi nem is szeretjük és az igazi szülei biztos jobbak lennének. Ez engem nagyon bánt mert, én úgy érzem mindent megadtunk neki.
Próbáltuk már szép szóval és kicsit erényesebben is elmagyarázni, hogy nem találkozhat a vérszerinti szüleivel és örülnie kéne, hogy szerető családba került.
De mostmár szinte mindennapos a hiszti...
Teljesen el vagyok keseredve, hogy ezt teszi velünk...
Már pszichológus bevonásán is gondolkodtunk.
De azt gondoltam előbb megkérdezlek titeket is.
Szóval ti mit tennétek?
Kedves 3-as!
Tudjuk, hogy ha nagyon szeretne találkozhatna a vérszerinti szüleivel. De próbáljuk lebeszélni róla. Az édesanyja és édesapja nagyon fiatalok voltak amikor ő született. Miközben a lány terhes volt a fiú elhagyta. A lányka összeomlott és inni és drogozni kezdett a terhessége ellenére. Azóta a lány kiköltözött külföldre de, ott is ugyanezt az életmódot folytatta/folytatja.
És azt, hogy nem a saját gyermekünk azt úgy kellene érteni, hogy tudja, hogy nem vagyunk a vérszerinti szülei.
Nyílt örökbefogadás volt...
Mindketten féltjük és próbáljuk megóvni a lányunkat attól ami káros lehet az önértékelésére.
Megígértük neki, hogy a 15. születésnapján találkozhat a szülőanyjával ha nagyon akar.
"De próbáljuk lebeszélni róla."
Ezek után én is hisztiznék a helyében.
Csöppet se könnyítitek meg a helyzetét.
Igenis keresse meg a szüleit, ha akarja.
Lehet, hogy jót akartok, de nagyon rosszul csináljátok.
"Megígértük neki, hogy a 15. születésnapján találkozhat a szülőanyjával ha nagyon akar."
Ilyet mondjuk orbitális baromság ígérni, hiszen nem biztos hogy az anyja akar majd vele találkozni.
Hagy utáljon. Majd elmulik. Miért nem engeded, hogy kerelmezhesse a kapcsolatfelvetelt? 14 évesen szülői engedéllyel már lehet,
Hát épp ez az 6-os.
Az édesanyja miután megszülte, közölte velünk, hogy hallani se akar a lányáról soha többé.
Ezt el is mondtuk neki de, nem érti.
3 évvel ezelőtt úgy döntöttünk megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot az anyukájával. De nem volt hajlandó találkozni/megismerni a lányát. És közölte velünk, hogy ha még egyszer megpróbáljuk a lányával "zaklatni" akkor feljelent.
Nagyon jól gondoljátok, esetben mindenképpen vonjatok be szakértői segítséget, pszichológust. Alapvetően sem szégyen, de egy örökbefogadás egészen nehéz helyzet, itt kimondottan fontos lenne, a folyamatos terápia.
Azért mondom ezt, mert feldolgozni valakinek, hogy a vér szerinti szüleinek nem kell, az valami elképesztő munka. Az első élménye gyakorlatilag az eldobottság. A szülő teljes mértékben meghatározza a gyereke életét, minden későbbi dolog is a szülőkkel való kapcsolatából fakad. A lányotok nem azt sérelmezi, hogy ti vagytok a szülei vagy nem vagytok jó szülők, hanem ezt a hatalmas traumát kell valahogyan túlélnie.
Ráadásul pont kiskamasz korba lépett, vagyis elkezdődött az a felfokozott érzelmi állapot, amikor első sorban a szüleitől fordul el. Ez természetes, viszont fontos, hogy jól tudjatok erre reagálni. Feltehetőleg a tiltásra borzalmasan fog reagálni (mint minden tini és később minden ember is). Az lenne a jó - ha a terápián, ami lehet hogy nem csak neki, hanem a családnak is kellene, vagy lehet hogy ez konzultáció kellene nektek ebben egy tanácsadótól - valahogy tudnátok neki egy olyan biztonságos közeget nyújtani, ahol találkozhat az anyukájával, de amikor benne csalódik, akkor ti majd tudtok neki segítséget nyújtani (ezek alapján fog majd).
Kitartást!
Alapvetően úgy hiszem elég laza szülő vagyok. Sok dolgot engedek/engedünk neki amit a kortársainak nem igazán engednek.
Nincsenek tiltások, csak ajánlások. És azt látom ez jól működik nálunk.
És az anyukájával való találkozás az egyetlen amit nem igazán akarok most így vele kapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!