Van közületek, aki meg szokta engedni a lányának a hajfestést a nyári szünetben úgy, hogy tanév közben nem festi a haját? Ha igen, akkor hány éves a lányod?
Figyelt kérdés
júl. 12. 10:29
1/9 anonim válasza:
Nem azért nem engedem év közben, mert az iskolában tilos. Azért nem engedem, mert semmi szüksége vegyszerekre a fején.
2/9 anonim válasza:
Az én 16 évesem szerencsére nem akarja festeni a haját. Nem tudom, engedném e, ha akarná.
3/9 anonim válasza:
Nekem ugyan nincs akkora gyerekem, akinél szóbajönne a hajfestés, így csak a sajátomról tudok írni.
Nyolcadik után, nyáron melírozva lett a hajam. Középiskolában pedig rendszeresen festve volt.
4/9 anonim válasza:
Igaz, még kicsi a lányom.
De...én 10évesen nyárra melírozhattam. Mikor anya festette a haját, mahagónival lett festve az enyémbe is.
8.as tablófotozásra élénk vörös csíkokat festhettem. 8.as ballagásra pedig fekete lettem, ami 5 éven keresztül tartott.
Így ugyan így én is meg fogom engedni, ha igénye lesz rá.
5/9 anonim válasza:
10 évesen eléggé korai a melír. De 14-től már simán. Csak jó fodrászhoz menjünk, aki normálisan elkészíti neki, nem én itthon bohóckodok. Ha suliban engedik, akkor akár még ott is. De annak semmi értelme nem lenne, hogy a barna haját leszívatja nyárra szőkére, aztán szeptemberben meg megy megint a sötét festék, mert olyan lesz tőle a haja, mint a cirokseprű.
6/9 anonim válasza:
14 felett engedném a festést, fodrásszal rendesen és olyan típust ami nem lesz 2 hét után gáz ahogy nő le. Szóval melír, ombre, balayage mehet, de barnából teljesen szőke nem. Iskolába is engedném, ha nem tiltja a házirend. Olyan szinten extrémet is, hogy mindegy, hogy szőke vagy lila csíkok vannak benne, ha csak csíkokról van szó.
7/9 anonim válasza:
Még kicsi a lányom, de nekem 13 éves koromban, nyári szünetben engedte anyukám hogy bemosóval a szünetben vörös legyek, iskolakezdésre kikopott. A középiskolában rendes festékkel is engedte, bár nem örült neki. Én hasonlóan gondolkozom, sőt, talán kicsit lazábban. Később csináljon a hajával amit akar, gimiben tőlem lehet kék is, ha az iskola szabályzat engedi. Ilyenkor önkifejeznek, keresik önmagukat, normális folyamat. A régi képeimen már én is csak röhögök, de akkor kellett ez is.
8/9 anonim válasza:
13 voltam és bemosóval rózsaszín hajat "festettünk" :D egész nyárra.
Utólag már csak nevetünk ezen, de akkor nagyon menőnek éreztem magam.
9/9 anonim válasza:
14 éves most a lányom,hajszínezőt engedtem neki....nyár végére szépen kikopik,mire kezdődik majd a suli😅
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!