Mit csináljak a neveletlen mostoha gyerekkel?
6 éve vagyunk együtt párommal, neki van egy 10 éves kislánya. Nagyon szerettem a gyerekeket de néha iszonyú nehéz a lánnyal.
Mindig a kedvében járok, viszem magammal boltba, programokra. Ha kell szabit veszek ki ha épp nincs ki vigyázzon rá.
Ami zavar hogy nagyon lekezelő. Szová teszi hogy beszéd hibám van, állandó jelleggel hülye gyereknek hív (igaz ez viccnek szánja de azért na) Most is el akartam vinni moziba, tanulok vele hétvégén mert nálunk szokot lenni. Mégis úgy beszél velem mintha ő találta volna fel a spanyol viaszt. Az apja engedékeny, az anyja meg szerintem örül ha így beszél velem.
Olyat mondot neki régen hogy az apukája már nem szereti hanem most már én vagyok neki a legfontosabb.
Így is elég nehéz nekem is. Párom ér féleségül nem akar venni de még közös családot sem akar. Úgy érzem ez a kapcsolat nem éri meg ilyen áldozatok mellet. Pedig szerete a párom ezért tartok még ki.
Persze értem szegény gyerek, de azt hozzá kell tenni sajnos tudják manipulálni az embereket azzal hogy rá játszanak erre a szerepre. A lányon láttom hogy szeret áldozat lenni. Pl játszik valamit és teremt egy helyzetet amiben nincs megoldás. Végtelenségig bele lohalja magát, szomorú lesz levert. Nekem meg aranyból van a szívem gyere csináljunk palacsintát,vagy társas játék, mese maraton stb..
Szóvál 10 évesen illő lenne normálisan viselkedni. Amúgy az anyját is szokta szidni csak én nem adom állá a lovat.
Sajnos nincs hirtelen hova menjek. Fáj értük a szívem,de többet érdemelnék.
Egy 10 éves gyereket szidsz, pedig ő nem kérte ezt a helyzetet. Neki muszáj veled lennie, ha akarja, ha nem.
Te meg felnőtt vagy, lenne választásod, de kényelemből benne vagy egy olyan kapcsolatban, ahol semmibe vesznek, és a te igényeid nem számítanak. Egyáltalán nincs aranyből a szíved, az írásodból egyértelmű, hogy nem szereted ezt a kislányt, de foglalkozol vele, mert anyagilag függsz az apjától.
10 evesen kezdenek beindulni a hormonok (igen, mostmar sajnos nagyon koran, nagy szazalekban a 10 eves kislanyok mar menstrualnak) ez nagyon megboritja a viselkedest (masodik dackorszak) ezt tetezi ha az anyuka ellened uszitja, persze hogy hisztis ha azt akarja foglalkozzon vegre vele valaki.
6 eve ilyen vagy most kezdodott?
Nem a gyerek tehet arról, hogy neveletlen, hanem a szülei. Ebben az esetben a párod, mivel ő felelős érte, mikor nálatok van. Tudja, hogy a gyerek szemtelen veled, lehülyéz, de nem tesz semmit ellene, mivel ő sem tisztel téged. Ingyen bébiszitternek, cselédnek jó vagy, de elvenni, családot veled nem akar. Furcsa, hogy az zavar, hogy a gyerek nem tisztel, de az nem, hogy a párod sem. Miért is tisztelne a gyerek, ha látja, hogy az apja se tart téged semmire?
"Az ilyen gyerekekből válnak majd az okoskodó bunkó felnőttek.. Mint amilyen mondjuk te is vagy. Szerinted nekem milyen érzés hogy a belem kidolgozom értük aztán el kezd csufolni és le hülyézni?"
Ki kényszerít arra, hogy ezt eltűrd? Egyébként igaza van a gyereknek, hülye vagy, ha ezt hagyod. Mindenkivel úgy bánnak, ahogy hagyja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!