Van itt olyan, akinek a gyereke borderlineos, vagy ő maga BPDs?

#2 vagyok. Nagyon szélsőséges ingadozás a jó és rossz kedv között, amit úgy képzelj el, hogy az egyik percben majd megfullad a nevetéstől, a másikban pedig zokog és úgy érzi, hogy semmi nem segíthet a problémáin, csak ha meghal. De ilyen dolgokon borul ki random, hogy a fiatal háziállata egy nap meg fog halni. Amikor ilyen szomorú rohama van, képes teljesen örült emberként viselkedni, üvölt és kapálózik a földön, csomó számra tépi a haját, amíg vérzik a fejbőre, ruhástul magára engedi a hideg zuhanyt és ordít közben, csapkodja a fejét a falba. Nem minden alkalom ilyen, néha csak szívszakadva zokog, és úgy érzi, hogy vége a világnak, de nem ritka ez az "őrült szomorú" viselkedés sem.

Borzasztóan hajlamos a függőségre. Drogok, alkohol, gyógyszerek. Ha boldog, ha szomorú, megy inni, de annyit iszik, amíg végül görcsösen hány tőle és kb állni nem tud, olyankor szoktak rohamai lenni. Gyógyszerből mindent el kell zárni tőle, mert még a Voltaren gélt is magára keni, mert annyira izgatott, hogy gyógyszer. Ráadásul gyógyszert szed a BPD-re is, amit hajlamos túladagolni, ezek a gyógyszerek meg olyanok, hogy hozzá lehet szokni a normál adaghoz, úgyhogy mindig hisztizik, hogy még több, még több kell. Ha nem kap, olyankor borul ki és keni magára a Voltarent. És ami a legijesztőbb az egészben, hogy amilyen szörnyen hangzanak a fent leírtak, az idő 95%-ban egy teljesen normális, csupaszív, boldog kiscsaj, senki meg nem mondaná, hogy valami baj van vele. Aztán heti 1x vagy 2x elszakad nála a cérna és kiborul. Sajnos nagyon nem lehet mit csinálni vele, nem gyógyítható, a gyógyszerek tudják valakivel csökkenteni a tüneteket, de elmulasztani nem. A borderline-os emberrel nem csak a környezetnek nehéz, ő is borzasztóan szenved tőle, mert tényleg egy hullámvasút az élete, nincs egy biztos pont, hol a világ legboldogabb embere, hol csak a halálban látja a megváltást, és ezek az érzések bármikor bárhol rátörnek. Folyamatosan ingadozik a két véglet között, akkor is, ha kívülről nem látszik semmi. Sosincs olyan, hogy csak úgy elvan, vagy nagyon jó vagy nagyon rossz. A húgom egy súlyosabb eset, a borderline széles skálán mozog, egy enyhébb tünetű ember is hasonló érzéseken megy keresztül, csak lehet, hogy ha szomorú, akkor "csak" teljesen összetörve érzi magát és nem meghalni akar.

Megint #2 vagyok, a borderline személyiség zavar nem örökletes. A húgomnál valószínűleg a nárcisztikus személyiségzavaros apjának a nevelése váltotta ki belőle (és eleve hajlamos volt rá).

11-es szégyelld magad. Hogy vagy képes te megmondani, hogy kinek lehet gyereke és kinek nem? Kinek értékes a genetikai állománya és kinek nem? Gyakorolj egy kis empátiát, és tájékozódj, mielőtt ilyen butaságokat mondasz.

#18 Szerintem, amit te érzel az tök normális. Gyereket nevelni, főleg dackorszakosat a legnormálisabb ember idegeit is megviseli. Szerintem benned csak gyűlik a feszültség, és időnként már egy pici dologgal is betelik a pohár. Ez minden anyukával megesik.

#17 Amíg csak a saját dolgaidról döntesz és nem másoknak mondod meg, hogy ki vállalhat gyereket és ki nem, addig teljesen rendben van a döntésed.

Szerintem a bipolarissal nagyon sokan keverik mert vannak hasonlosagok.

Szoval ha valaki innen akarja tunetek apapjan diagnosztizalni magat vagy a gyermeket, ne tegye.