Igazságtalan vagyok?
Egy 16éves lányom, és egy 14 éves fiam van. A lányt nem érdekli semmi, hobbija sincs igazán, és arra is nehéz rávenni, hogy elmenjen a boltba. Autószerelő vagyok, és a fiamat már egészen kicsi kora óta érdeklik a műszaki dolgok, gyakran segít nekem a műhelyben. Tegnap is 6órát dolgozott velem és adtam neki 10ezer forintot, úgy hogy nem is kértem és pénzt sem ajánlottam, ő csak jött magától, mert szereti csinálni és tanulni. Már többször adtam így neki kisebb összegeket, amiket összegyűjtött és vett magának ezt-azt, amire a nővére féltékeny.
Most a feleségem is azzal vádol, hogy igazságtalan vagyok, mert csak a fiúnak adok pénzt. De hát mégis kinek kellene adnom? Annak a gyereknek aki csak alanyi jogon várja, vagy annak, aki tesz is érte? Természetesen imádom a lányomat is, de ő suli/tanulás után csak a barátnőivel lóg, vagy telefonozik. A feleségemnek sem segít a háztartásban semmit, max hetente egyszer elmegy a boltba kenyérért.
Ez nem az a kategória hogy kiterreget vagy felmos. Ezért jár pénz, ha úgy gondolod. Ha pl kigazolja a kertet vagy besegít a nagytakarításba, vagy mittudomen ő is megkapja azt amit egy idegennek adnál érte.
Mondjuk tény hogy így hogy te otthon bütykölsz őt meg érdekli ez, adja magát de ha akarjátok, a lánynak is tudtok olyan feladatot találni, amit ha elvégez megérdemli a jutalmat.
Decemberben akartunk venni a gyerekeknek egy-egy egyforma telefont, darabját 60ezerért. Akkor a fiú szólt, hogy neki az nem tetszik, de van 40ezer spórolt pénze, inkább kipótolja és választ egy másikat. Akkor a feleségemnek nem tetszett az ötlet, merthát micsoda dolog az, hogy a lány egy olcsóbbat kap, így neki mi pótoltuk ki 40ezerrel.
Na ez hol volt igazságos? A fiú dolgozott azért, hogy legyen valami értékesebb holmija, a nővére pedig megkapta ugyanazt ingyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!