10 éves kiskamasz ha nem akar tanulni vagy valamit megcsinálni többszöri szólásra akkor mit csináltok?
Elviszem kirándulni, hétvége van.
Majd tanul az iskolában, elég időt van oda bezárva! Ha meg úgy se jók a jegyei, akkor közlöm az igazgatóval, ha a helyzet nem változik, kénytelen leszek iskolát váltani!
(Anyjuk p**áját már a tanároknak! TANÍTSANAK HATÉKONYAN, NE CSAK A FIZETÉSEN SOPÁNKODJANAK!)
A mobil elvétele, gép eltiltás nem segít, ha nem akar tanulni így sem fog, inkább csinál helyette mást. Ha ott kell ülnie az asztalnál akkor is inkább piszkál egy ceruzát csak, hogy ne kelljen tanulnia.
Megpróbálhatod érdekesebbé tenni számára a dolgot, esetleg valamivel motiválni
Én korrepetálásra vinném, ha nagyon rosszul állnak a jegyei. (ha erős 3-as, akkor nem járatnám, mert akkor inkább csak lusta, vagy abszolút nem érdekli nem pedig nem érti).
Én pl nem tanultam soha azt ami nem érdekelt. Nem tudtam rávenni magam, hogy verset magoljak be, vagy a kovalens kötést megtanuljam, cserébe viszont bioszból és töriből mindent tudtam.
Amit mi csinálunk most, az lehet, hogy pedagógialag nem a legjobb, de működik.
11 éves fiam ötödikre teljesen elengedte magát. Alsóban jó tanuló volt, odafigyelt, de idén felvett egy baromi nyegle stílust, minden napra jutott egy felszereléshiány, leckehiány, kettes-hármasok stb. Próbáltuk a szép szót, a közös tanulást, nem használt semmi.
Úgyhogy bevezettük, hogy minden hiányért és 4-esnél rosszabb jegyért egy napra elvesszük a telefonját. Ciki módszer tudom, de működik. Azóta odafigyel, tanul, ha valamit nem ért, szól, megkér, hogy kérdezzem ki stb. (Korábban, ha ki akartam kérdezni, flegmázott, és összevesztünk). Úgyhogy úgy tűnik, a nálunk cél szentesítette az eszközt.
"#1 Majd jól megszokja a gyerek, hogy nincsenek kötelezettségei ;)"
Nemgond, akkor kevesebbet fog az iskolába kuksolni! Tőlem egyébként is többet tanulhat mint egy suttyó tanártól akitől csak ennyire futja...
(9 szakmám van, abból háromnál szakoktató is lehetnék)
Aztán meg itt vergődnek, hogy csak 200 ezer a fizetésük!
Hatékonyság az nulla!
Na pont annyit kapnak hónap végére is, nem kell csodálkozni!
Első voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!