Megszakad a szívem a lányomért. Szeretne barátkozni, de nem tud. Mivel segíthetnék neki? Érdemes beleavatkoznom?

11 éves lányom van. Nincs egy barátja se. Egy gyerek se akivel eltölthetne egy időt. Igaz, most nincs suli jelen pillanatban, de ott sincsenek barátai. Múltkor is panaszkodott nekem, hogy utál bejárni az iskolába, mert mindig látja a többieket milyen jól megvanak, ő meg kirekesztve érzi magát. Sajnos nagyon visszahúzódó, nem igazán próbál ő sem barátokra szert tenni. Már kicsi ovis kora óta félénk természetű új emberekkel. Akkoriban is mindig megkért, hogy én kérjem meg a gyerekeket, játszanának-e vele? Most már persze nem kéri ebben a korban, de tudom, hogy hiányznak neki a társak, ő is mondja. Fog ez valaha változni?

Van 1 nővére, másfél évvel idősebb tőle. Egyedül vele szokott együtt "játszani", beszélgetni a korosztályából. A nagyobbik lányom teljesen más természet, neki van sok barátja, de ha ők itt vannak, szintén elvonul a kisebbik lányom. Ilyenkor mindig mondom neki, hogy legyen a többiekkel, de azt mondja, hogy akadéknak érzi magát. Pedig sosem mondtak neki semmi rosszat.

Valamivel segíthetnék neki? Ilyen problémával felesleges lenne pszichológushoz járni? Okos, értelmes, kedves lány. Nincs vele semmi baj. Egyszerűen nagyon félénk ha a társairól van szó.