Túl szigorú vagyok? Mennyire vonjátok be kamasz gyereketeket a házimunkába?
Ma megkaptam hogy túl szigorú vagyok. 13 éves lányom ma reggel 8-kor elment a barátnőivel és délután fél 3kor ért haza. Szólt hogy 4kor megint mennének sétálni. Mondtam neki hogy jó lenne ha maradna és segítene egy kicsit a házimunkában mivel hétvégén vendégek jönnek meg amúgy is hétvégén általában nagytakarítás. Van egy 2 évesem is és nagy családi házunk van, nagy kerttel mellette itthonról dolgozom. Egyszerűen nem tudom egyedül végig csinálni, és szerintem már elég idős ahhoz hogy besegítsen. Így nem engedtem el. Holnap pedig jöttek volna medencézni amire szintén nemet mondtam. Mondtam azt is hogy máskor oké semmi kifogásom, de holnap délelőtt 2 tortát meg kell sütnöm rendelésre és addig figyelhetne a húgára, délután pedig vendégek jönnek ugye.
A többi lány anyukája rögtön letámadott hogy milyen szigorú vagyok, hogy lehetek ilyen. Hiába mondtam hogy miért nem, mindjárt én lettem a fekete bárány.
Már a sztori azon része hihetetlen, hogy kaptál egy házat, bejárónővel, mindent finanszíroztak, majd azért kellett dolgozni menned, mert akaratod ellenére megloptak, és ezért a szüleid nem adtak több pénzt.
Persze mert az ilyen támogató nagylelkű szülők már csak ilyenek, pénzelik a gyereket a végtelenségig, majd elzárják a csapot mert azt a szerencsétlent meglopták.
Jobb sztori hogy nem pattant ki a fejedből?
#9 konkrétan ingyen csélednek szült gyerekeket. Undorító.
Tapasztalatból mondom, hogy ezzel mit lehet elérni. Nem, nem lesz háziasabb. Sőt! Nekem ennél kevesebb, de kötelező jellegű dolgot kellett megcsinálnom (mosogatás; bevásárlás; tesóm oviba és oviból hazavitele; minden hétvégén nekem kellett kitakarítani az egész lakást /még csak nem is házunk volt/, minden hétvégén korán felkelni, hogy anyámat alkísérjem a piacra és segítsek cipelni a cuccokat), ezekből a takarítás volt az, amibe állandó jelleggel belekötöttek (főleg nevelőapám), soha nem volt jó úgy, ahogy megcsináltam. Eredmény? Mai napig gyűlölök takarítani, undorral tölt el az egész tevékenység, ennek következtében sajnos ritkán is szánom rá magam. Iszonyúan zavar, imádnék szép tiszta házban lakni, de szinte fizikai fájdalmat érzek, amikor nekiállok. 53 éves elmúltam, és kísért az egész. Ezért határoztam el, hogy a gyerekeimtől majd soha nem fogom megkövetelni ilyen szinten a részvételt. Már nagyok, és rengetegszer besegítenek MAGUKTÓL, és ilyenkor örömmel csinálják. Néha meg is KÉREM őket, akkor is szívesen segítenek.
Amit te csinálsz, az már rabszolgatartás. Főleg annak fényében, hogy azt is felsoroltad, hogy ti mit csináltok a férjeddel. Utóbbi szinte semmit, igazából. Gyomrom kifordul az ilyen emberektől.
Na azért nem kell a tulsó oldalra sem át esni ám. Ezek a minek vállaltál akkor még egy gyereket már unalmas.
Nehogy ne lehessen már egy ekkora lánytól otthon semmit kérni, ilyenkor nem gond, hogy èletképtelen, önállótlan gyerek lesz belőle akinek a fenekét is kinyalták otthon mert semmit nem kellett csinálnia soha? Ha a kérdező lánya irt volna ide, hogy anya ezt azt kéri tőlem otthon de nem akarom megcsinálni lófrálni akarok a városba akkor őt vennék elő itt hogy mit képzel .. tipikus gyk
"Tudott a tortáról és a vendégekrôl" - ez oké, tudta, hogy tortát csinálsz, vagy azt is tisztáztátok, hogy ezidô alatt otthon kell lennie? Tudta, hogy vendégek jönnek, vagy azt is tudta, hogy elôtte ki kell porszívóznia a házat, lemosni három ablakot délig(vagy egyéb).
Medencézés közben nem tudott volna a testvérére vigyázni délelôtt, amielôtt még a vendégek jönnek? (Kérdés, mekkora a testvére, milyen a medence...)
Sok részletet nem tudunk. De ha szerinted nem kértél sokat, akkor nyilván így van. Te neveled, ne az internet népe döntse már el.
"Egyszerűen nem tudom egyedül végig csinálni"
Akkor mi a faxnak szültél még egyet ha nem bírod, ha? Nem azért van egy nagyobb gyereked, hogy ő viselje gondját a kisebbnek! TE vagy az anyja! A te dolgod lenne gondoskodni róla. Remekül haladsz afelé hogy a lányod egész tinikorában utáljon téged és lázadjon ellened.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!