Túl szigorú vagyok? Mennyire vonjátok be kamasz gyereketeket a házimunkába?
Ma megkaptam hogy túl szigorú vagyok. 13 éves lányom ma reggel 8-kor elment a barátnőivel és délután fél 3kor ért haza. Szólt hogy 4kor megint mennének sétálni. Mondtam neki hogy jó lenne ha maradna és segítene egy kicsit a házimunkában mivel hétvégén vendégek jönnek meg amúgy is hétvégén általában nagytakarítás. Van egy 2 évesem is és nagy családi házunk van, nagy kerttel mellette itthonról dolgozom. Egyszerűen nem tudom egyedül végig csinálni, és szerintem már elég idős ahhoz hogy besegítsen. Így nem engedtem el. Holnap pedig jöttek volna medencézni amire szintén nemet mondtam. Mondtam azt is hogy máskor oké semmi kifogásom, de holnap délelőtt 2 tortát meg kell sütnöm rendelésre és addig figyelhetne a húgára, délután pedig vendégek jönnek ugye.
A többi lány anyukája rögtön letámadott hogy milyen szigorú vagyok, hogy lehetek ilyen. Hiába mondtam hogy miért nem, mindjárt én lettem a fekete bárány.
A többi anyukával ne törődj.
Az a normális, ha a lányodnak minden napra van otthon feladata.
Rendszeres és alkalmi.
Például: ő tereget.
Vagy minden nap leviszi a szemetet.
Nekem édesanyám reggel mindig elmondta, hogy aznap mit kell
végrehajtanom, mire ők hazajönnek a munkából.
Egyik nap porszívózás.
Másik nap kimostam a hűtőgépet.
Harmadik nap a konyhai ablakot mostam le.
Negyedik nap elvittem a patyolatba az ágyneműt.
Elhibázottnak tartom, amikor a szülő sértődötten, bosszúsan
előadja a gyereknek, hogy : "azt sem tudom, hol áll a fejem, te meg csavarogsz, nem segítesz semmit".
Ez a legrosszabb nevelési attitűd.
A gyereknek minden nap tudnia kell, hogy mi az aznapi feladata,
azt ellenőrizni kell, dicsérni kell, de azt is meg kell mondani,
ha valami nem sikerült, és segíteni, hogy ki tudja javítani.
Nem szemrehányással nevelünk, hanem fokozatos ráneveléssel, szoktatással,
hogy legyen természetes, hogy a családban mindenkinek van feladata.
A barátnőid meg kínlódjanak, neveljék félre a saját gyereküket.
Voltaképpen irigyek rád.
Te ne hagyd.
Ha vendégek jönnek, akkor is előre meg kell beszélni,
hogy az előkészületekben kinek mi a feladata.
Az pedig arra is alkalmas, hogy megtanítsd sütni.
13 évesen már komplett ebédet főztem.
Nem neki szültél. Addig 13 évesen kínlódjon egy két évessel amíg te megsütsz kettő tortát? Az oké, hogy megkéred nézzen rá vagy játszon vele fél órát, de egész délelőtt, hogy te süthess az sok.
Ha nem bírod a nagy házat és nagy kertet, menjetek panelba,de ne egy gyerekre sózd rá.
Hol a férjed? Ő miért nem segít?
Abban igazad van, hogy besegíthet, de nem félnapig vigyázni a kistesóra és előre mondd el neki mire számítson, ne indulás előtt köpd be neki, hogy nem mehet sehova.
Engem az erdekel h a vendegek hozza is jonnek? Vagy a te vendegeid csak a kisteso miatt nem tudsz haladni a dolgaiddal. En az o szemszogebol is neznem.
A hazimunka leosztasaval semmi gond, en kisebb lanyaimmal harcolok napi szinten mert ok is azzal jonnek h bezzeg az osztalytarsaik semmit nem takaritanak otthon, megis napi 4 ora ipad van. A "haziassagra" szoktatashoz igenis napi szinten apro lepeseket nekik is tenni kell, ok is itt laknak, nekik 10-10p, gyorsan megy, nekem segitseg.
Azzal is egyetertek h egyeztessetek programot. O szol h aznap mik a tervei, te pedig h mit varsz tole ezert cserebe.
A medencezest egyebkent potoltatnam egy masik napon, igy nem erezne hogy az egesz vasarnapja elmegy szamara kellemetlen dolgokkal.
Minden este átbeszéljük hogy mit kell másnap. A vendégekről és a tortáról már egy hete tud.
Utolsó: most komolyan? Testvérek! Csak azért jó hogy valaki ott van vele mert nem szalad ki váratlanul a konyhába és lök meg díszítés közben pl. Ez a mellékállásom, és szerintem ennyit megtehet ő is hogy jobban éljünk.
Férjem dolgozik. Igen szombaton is, sőt van amikor vasárnap is. Nem mindenkinek hétfőtől péntekig tart.
Bocsi utolsó előttinek ment.
Igen hozzá is. A medencézésre is azt mondtam hogy ma nem de hétfőn már oké. A napi programot időközben találja ki és aztán megy a pukkadás ha nem lehet.
Nálunk ez úgy van, hogy a hónap utolsó napján megtervezzük a következő hónapot nagyjából. Mivel ilyenkor azért még nem 100%-osan biztos minden, így minden vasárnap átnézzük a következő hetet és ha úgy adódik módosítunk. De ha úgy adódik, hogy valami új programot tudunk meg, akkor rögtön felírjuk és nem várunk a hónap végéig vagy a hét végéig. Így a gyerekek mindig tudják, hogy mikor mi lesz.
A házimunkába szerintem célszerű bevonni a gyerekeket. Én is általában bevonom őket, bár nekünk van házvezetőnőnk.
A 13 éves lányom feladatai:
-vigyáznia kell a testvéreire és ellenőriznie kell a házijukat
-heti egyszer neki kell készíteni a vacsorát a családnak (ezt kifejezetten szereti, előfordul, hogy egy héten többször is ő csinálja)
-mindennap 1× el kell vinnie sétálni a kutyát (ilyenkor a barátnőjével megy, aki viszi a saját kutyáját, a többi séta családi program)
-le kell mosnia a földszinti ablakokat (van ablaktisztító robotunk, neki csak rá kell tenni az üvegfelületekre és elindítani)
-vasalnia kell
-le kell mosnia a tükröket
-ki kell takarítania a fürdőszobákat
-ágyneműt kell cserélnie
-ki kell mosnia a ruhákat (mosógéppel, úgyhogy annyi a feladata, hogy vagy a világos, vagy a sötét szennyest beteszi a mosógéppe és vagy ott indítja el, vagy a telefonjáról)
-fel kell mosnia (gőzmosónk van)
-magasan lévő lámpákban égőt kell cserélnie
-le kell mosnia az autót (kézi autómosóban)
-formára kell vágnia a sövénynyt (sövényvágóval és csak egyet, mert a többit a kertész csinálja)
-falat kell festenie (amikor festés van, akkor segítenie kell a festőnek)
-be kell vásárolnia (listából)
-heti 1× ebédet kell főznie (ezt nagyon szereti, ezért van, hogy többször is főz)
-kenyeret, vagy süteményt kell készítenie heti 1× (ez a kedvence, ezt szinte mindennap csinálja)
-egyszerűbb házi javításokat kell csinálnia
Fú 9-es te vagy Hamupipőke mostohaanyja?
Neveljük háziasra a gyereket, de kb. Mindent ő csinál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!