Mit tegyek, ha féltem a lányomat? Egy 42 éves apuka.
Van egy 15 éves lányom. Már 14 éves kora óta érdeklik a csajos dolgok, sminkel, feszülős ruhákat vesz fel, nyáron haspóló stb.
Most szombaton hazajött és mondta, hogy van barátja. Ez az első fiúja, legalábbis én így tudom.
A fiú 18 éves, egy suliba járnak, végzős. A gólyatáborban ismerték meg egymást.
Tudom magamról, hogy milyen fiú voltam ennyi idősen vagy még fiatalon, szédítettem a lányokat, csak "arra" játszottam, amikor már megkaptam, eldobtam. Nem vagyok rá büszke, de ez van.
Nem akarom, hogy megtörténjen a lányommal is.
Hat ha emlékszel hogy mentek a dolgok, akkor azt is tudod, hogy a szívét mindenkinek összetörik minimum egyszer.
Talán mondd el ezt a lanyodnak is, hogy legyen résen, mert a fiúk már csak ilyenek.
Nem mindenki egyforma.
Fiam és lányom is van, ugyanazt a nevelést kapják. Még ők se egyformák!
Mivel a lányok gyorsabban érnek, most agyilag, testileg kb. ég, szinten van egy 18 éves fiúval.
Először is, és ez nagyon fontos, le kell rombolják egy mítoszt! A te pici lányod számodra mindig a te kis hercegnőd marad. De: hidd el, ugyanúgy kíváncsi a szexre és ugyanúgy vágyik rá, mint a kamasz fiúk. Hülyeség úgy állni hozzá, hogy neki feltétlenül valami rossz dolog lesz, ha szexelni fog.
A másik: rengeteg érzékeny, könnyen szerelembe eső fiú is van. Olyan is van, hogy őket használja ki a lány, dobja, és összetöri a szívét. Szóval ne írd le elsőre szerencsétlent, nem tudhatod, hogy milyen. (Személyes tapasztalatom, kb. az elmúlt 30 évből, hogy egy rocker póló halálfejjel hamarabb rejt érzékeny szívet, mint a márkás vasalt ing!)
Sajnos, ezt meg neked, mint férfinek, nem kell magyarázni, egy fiatal, csinos lánytól mindenki szexet (is) akar. De akkor már inkább egy 18 éves, nem? Egy 38 éves is összetörheti a szívét, mert ő aztán biztos hogy csak kihasználja.
Egy biztos: teljesen megvédeni nem fogod tudni, mert a szerelem és a csalódás az élet része. Ezt átélheti akkor is, ha csak a suli folyosóján találkoznak, szünetben.
Egy tini szerelem legritkább esetben tart örökké, ritka a happy end. De ettől még szép emlék lesz. És igen hasznos a jellemfejlődeshez.
Ami tényleg fontos, az az, hogy ne essen teherbe! Ezen kívül sok jóvátehetetlen nem fog történni. Ne csak dumálj, bár ezt is jobb lenne inkább anyura bízni. De adjatok a kezébe óvszert, tegyétek le a nagyesküt, hogy nem lesz balhé, ha esemény utáni kell, csak szóljon, és ugyanez áll a tablettára is, persze bizonyos feltételek mellett. Ha nem tiltod, nem olyan érdekes az egész. A lányokban amúgy is van félsz, mert a szüzesség elvesztése annyira azért nem buli.
Támogasd, beszélgess vele, de ne faggasd, és ne adj kéretlenül tanácsot! Ő most nő fel, van, amikor a saját fejét kell a falba vernie. Inkább mondja azt, hogy elszúrta, mint azt, hogy a te hibád, mert rossz tanácsot adtál.
Biztasd, hogy hívja át, mutassa be, és adjatok nekik egy kis privát szférát. Ha szexelnek, akkor amúgy is megtették volna, csak nem a szobában, a tiszta ágyneműk közt, hanem ki tudja, hogy hol. Az pedig biztos, hogy egy fiú se úgy fog erőszakoskodni, hogy a szülők a nappaliban tévéznek. De egy elhagyott helyen, egy lezárt kocsiban, ott nem olyan egyszerű nemet mondani. Erre is gondolj, amikor meg akarod védeni "mindentől". Sok esetben a tiltás okozza pont a bajokat.
Azon mi nyal vissza a fagyi, hogy a tinilánya jár egy gyerekkel??
Barátnőmet ebben a korban 30-40 éves pasik ostromolták na az a gáz... Nem egy korban hozzáillő srác, aki lehetbteljesen normális is. A lány meg valószínűleg tisztában van a védekezéssel is.
Ne avatkozz bele, magambol kiindulva "csak azért is" csinálná.
Ez nagyon rossz ötlet lenne.
Lersze figyelj rá, legyenek határok.
De majd megerősödik.
Muszáj lesz párszor csalódnia, nem veheted meg mindentől és nem is kell.
Haha, pont azt akartam írni, amit a 9. válaszoló. A karma kemény dolog, nálunk nagyon érdekes, mert a barátaim közt minden olyan pasinak, aki nagy nőcsábász volt, kizárólag lányai születtek, és igencsak be vannak szarva a kedves apukák. ;) Másrészt viszont tényleg nem minden 18 éves fiú szemétláda a csajokkal.
És azokkal is egyetértek, akik azt írták, az eddigi nevelésedben bízhatsz csak, hiába tiltanád, csak olaj a tűzre. Hívjátok meg a srácot, ismerjétek meg, az tud segíteni a parákon.
Jézus... De most mit fizet meg a csaj, mert tiniként jár valakivel? IQ-bajnoko gyülekezete... Meg anno azok a lányok sem emgerószakolva lettek, mindenkivel megesik....
Szeribtem ez már messze túl van gondolva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!