Ti megengednétek ezt a 15 éves gyereketeknek?
Eddig semmi baj nem volt a lányommal. Alsós kora óta kézilabdázik, 6 osztályos gimnáziumba jár (ahol nem is tanul olyan rosszul) és a barátnői is mind aranyosak. Mostanában viszont az osztályán belül egy másik társaságba került, az úgymond menő lányok közé, és mintha kicserélték volna. Lett egy barátja, aki 11.-es és az összes szabadidejét vele tölti, majdnem minden pénteken/szombaton buliba megy az itteni szórakozóklubba és a régi barátnőit teljesen elhanyagolja. A jegyei is kezdenek romlani, mert a fiú, az új barátnők és a bulizás mellett nem jut sok ideje a tanulásra. Többször is történt már, hogy szombat/vasárnap hajnalban kissé részegen jött haza. A férjemet és engem sem zavarnak ezek a dolgok különösebben, mert mindenki átesik rajta tiniként, de nem szeretném hogy az iskolát így elhanyagolja, mert annak ő fogja meginni a levét.
Ti mit tennétek a helyemben? Tiltsam meg neki a bulizást? Bár attól nem lenne jobb..
Ha azt érzi, hogy mindent szabad, ne várj változást.
Gondolom, értelmesen nem lehet vele beszélni. Ha nem is egyből tiltás, de minimum ultimátum.
15 évesen részegen megy haza????
Én megtiltanám a péntek-szombati bulizást, vagy vennék egy alkohol szondát és megnézném ivott-e amikor hazaér. Az, hogy bulizik, fiúk érdeklik teljesen normális ebben a korban, a jegyek kis romlása se gond ha nem nagyon romlanak (pl. eddig 5ös volt mindenből, most meg 3as, akkor mindent tiltanék, de ha továbbra is jó tanuló, csak néha becsúszik egy-egy 3-as, na bumm), de az, hogy 15 évesen "kissé" részegen megy haza és titeket nem zavar... háát...
15 éves. Most van abban a korban, hogy mindent jobban tud nálad, játssza a felnőttet. Szóval arra fel lehetsz készülve, hogyha beleszólsz a dolgába, te leszel a rossz szülő, aki úgy bánik a lánnyal, mint egy gyerekkel. Szerintem ettől függetlenül érdemes lenne vele leülni és beszélgetni, de ne ilyen számonkérő stílusban, mert abból jó dolog nem lesz. Játszd a kíváncsit, éreztesd vele, hogy érdekel téged, mi történik vele, és hogy megbízhat benned. Akkor talán majd kikéri a véleményedet.
Egyébként meg hagyd, hogy koppanjon és hagyd, hogy a saját kárán tanuljon.
emlékeim szerint a bulizást nem lehet megtiltani, vagy ha mégis, akkor hazudni fog.
csak az ima segíthet, aztán valami lesz. mindegy, hogy a szülő egyetemi tanár, vagy közmunkás, a tini az tini...legfeljebb a gazdagabb család több pénzt ad, amit két kézzel el is szór.
az egyik fiam igen jó példa..érettségi előtt már együtt élt egy nyolcadikos lánnyal, aztán inkább dolgozni ment, hogy legyen mit eltapsolni..hogy hogynem rájött, hogy másként is lehet...tanult, előléptették, ma már cégvezető. Nem csodálkozott amikor jobb körökben kérték, hogy a fülbevalóitól váljon meg, és eszébe ne jusson tetkót varratni.
ma már a lányát tiltja mindenféle bulitól. Nekem viszont megsúgja a kiscsaj, hogy az ottalvós barátnőnél buli lesz..
mint nagyszülő inkább hallgatok, a szemem sem rebben.
"A férjemet és engem sem zavarnak ezek a dolgok különösebben, mert mindenki átesik rajta tiniként,.."
Hát én nem jártam 15 évesén hajnalban részegen haza. De a 16 éves gyerekem se. Nem, nem esik rajta mindenki át. Van olyan szülő, aki törődik a gyerekével. Ti nyilván nem.
nagy bajok vannak ha már most 15 ėvesen részegen megy haza.. és legyintetek rá.
Egy ennyi idősnek kellenek a szabályok. néha elmehetne bulizni. de időbe es nem részegen hazaėrnim és legyen otthon is dolga,a tanulason kívül..
A rossz társaság nagyon el tudja vinni az embert. Szerintem az lenne a legjobb, ha leülnél vele beszélni, mint előttem írták érdeklődve ezekről az új lányokról, a barátjáról, a bulikról.
Véleményem szerint egyáltalán nem oké, hogy egy lány 15 évesen részegen megy haza, de lehet én vagyok nagyon józan gondolkodású. Mindenesetre nekem eszembe se jutna amíg otthon lakom, kivárom az egyetemet. A jegyei ha nem romlottak nagyon addig oké, de ha huzamosan megy lefelé akkor komoly ultimátum kell neki, aztán majd rájön. Ha most megfogod, még ki lehet javítani simán, ha nem is félévre, év végére.
Üdv egy 18 éves lány
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!