Ti melyik iskolát választanátok?
Sziasztok! Kisfiam 6 éves, ősszel iskolába megy. Már 1 éve a kisfiam óvónője miatt az iskolán dilemmázom. Szerinte a fiam nagyon okos, lepipálja a korabelieket, szerintem teljesen átlagos, okos-ügyes kisfiú. 1 éve kezdte el mondogatni, hogy valami szuper iskolába írassam majd, ne tékozoljuk el a tudását, ne kerüljön be szerinte gyenge iskolába. 3 megoldásból már csak kettő van. Nagy községben élünk, helyben óvoda, iskola. Az egyik lehetőség ami az óvónő szerint a legrosszabb, hogy helyben járjon suliba. Előnye, hogy én is ide jártam, ismerem a tanárok 70%-át, akkoriban jó iskola volt, most nem tudom milyen, akikkel beszéltem 10ből 7 dicsérte. A leendő osztályfőnök kedves, aranyos így elsőre (őt nem ismerem, most ismertük csak meg). Hosszú távon szerintem sokat számít, hogy helyben van, később a gyerek egyedül is tud majd járni, bármi baj van közel van. Én egyébként helyben dolgozom. Előnye még, hogy ismerős a fiamnak is a közeg, barátaival lehetne továbbra is együtt.
Hátránya, hogy van aki gyenge iskolának tartja, állítólag a kicsikre nem figyelnek szünetekben így sokat bántják őket a nagyok, nincs nyelv tanulás elsőtől csak 4.-től.
A másik lehetőség a nagy város lett volna ami 25km de képtelenség megoldani, hogy éveken keresztül kora reggel (6kor) már autóban legyünk, kirakjam a nagyot, majd utána helyben oviba a kicsit és még 7órára be is érjek dolgozni, így ez el lett vetve.
Harmadik lehetőség ami még szóba jöhet, az egy kis város 10km-re, az iskolát dicsérik, angol nyelv elsőtől, de erről többet nem is igazán tudok, tehát nem ismerem a tanárokat, meg úgy egyáltalán semmit az iskolával kapcsolatban. Hosszú távon szintén fárasztó lehet, hogy korábban kell elindulni, nagyot ott kirakni, kicsit itt helyben és beérjek dolgozni 7-re.
Nem tudom, hogy mi a jobb, ha most nem is a távolságot nézzük (mert megszokható a mindennapi autózás de tény, hogy időben és anyagilag a helybeli lenne a célszerűbb), hanem az iskola erősségét. A messzebb lévő iskola jobbnak tűnik de kérdés, hogy kell-e a gyereknek a jobb iskola, jobb-e attól, hogy nyelvet is tanulhat, jobb-e attól ha esetleg több az elvárás, vagy inkább járjon a gyerek egy gyengébbnek tűnő iskolába és ott legyen mondjuk 5-ös tanuló, akár kevesebb elvárással.
Több szülő azt mondta nekem, hogy ne erős iskolát keressek neki mert még gyerek, ne akarjam megterhelni egy erős iskolával, de nem tudom, hogy hosszú távon mivel teszek neki jót.
Ti mit gondoltok? Erősebb suli vagy gyengébb?
Mi a 12kmre lévő suliba írattuk át a helyiből. Mivel kisebb település vagyunk sok ember ismeri egymást. A postán hallottam vissza, hogy azt beszélik a fiamról meleg(6 évesen) mert babázik. A babák nem mások mint transformers és kukabúvár figurák. Mindezt a tanító néni mesélte nekik, meg azt hogy sosem fog tudni számolni mert már most nem érti.
Emiatt átvittük másik iskolába.
Én maradnék a helybelinél, ha jó tapasztalatok is vannak róla. Alsóban még az alaptudás a lényeg, ha jók a tanárok, jó az oktatás, akkor a jó alap meglesz.
Ha olyan szuper képességű gyerek lesz később is (bocs, nem irónia, csak nem tudom szebben fogalmazni :D), akkor érdemes a nagyvárosban 8 vagy 6 osztályosban gondolkodni, kamaszként már jobban tud majd ő is közlekedni, meg addig a kicsi is nagyobb lesz...
De ha ilyen lehetőség nincs is, még mindig lehet erős gimit nézni, annyi idősen már vele együtt.
Ha kevésnek érzed időközben a sulit, még mindig lehet extra tevékenységekkel, különórákkal fokozni pl. a nyelvtanulás részt.
Ha a helyi iskola jó, akkor oda. Ha te is 10 kmre dolgoznál, akkor más lenne.
Még mindig átmehet erősebb suliba.
14-es ez nagyon durva. Az ilyenek miatt gyűlölöm a falvakat :( Nagyon sajnálom. Remélem azt a tanítónak csúfolt ocsmány férget kirúgták a fenébe.
Én is arra szavazok, hogy egyelőre a helyibe menjen.(Azért azt a "kisebbek bántását" előtte ellenőrizném, mert egyáltalán nem mindegy,hogy egy felfújt dolog, amit semelyik más iskolában nem tudna elkerülni, vagy valódi, komoly bántalmazásokról van szó.)Ha az első 3 évben nem tanul nyelvet, nem veszít semmit.Bizonyított, hogy negyedik osztályban 1-2hónap alatt magukba szívják,azt az anyagot, amit más gyerekek az első 3évben tanultak.4.után elgondolkodnék az iskolaváltáson.Akkor talán már egyedül is el tud buszozni 10km-re, illetve felsőben már nagyobb a különbség az iskolák között az oktatás minőségében.Egy okos gyerek bármilyen "gyenge" iskolában tanul alsó tagozatban,nem tud annyi lemaradást szerezni az új,erősebb iskolához képest,amit ne tudna néhány hét alatt pótolni.
Egy tanító néni
Mi is községben élünk, itt oviban is volt nyelvtanulàsra lehetőség, és elsőtől is van, most 3.-os a lànyom.
Ő is jóképességű, de nem akartam 20 km-re a vàrosba vinni suliba, mert alsóban nem hiszem, hogy olyan nagy különbségek lennének a tananyagban.Mellesleg nem elhanyagolandó, hogy most 3.-tól egyedül jàr suliba.(kikönyörögte)
Én a helyedben nem vinném kilométerekkel arrébb, plàne, hogy a munkahelyed is helyben van.
Azért ha 10-ből 7 ember szerint jó suli, akkor rossz nem lehet.
Ha később úgy ítélitek meg, hogy kell neki egy erősebb suli, 5.-től màr egyedül is jàrhat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!