Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Mit csinálok rosszul 17 éves...

Tetris kérdése:

Mit csinálok rosszul 17 éves fiammal?

Figyelt kérdés

A végletekig el vagyok keseredve. Fiam tavaly kibukott a gimnáziumból, pedig még előkészítő évre is járt. Választottunk neki egy másik iskolát, ez egy aránylag gyengébb szinvonalú szakközépiskola, de a jelek szerint itt se tudja megállni a helyét. Megint bukásra áll két tantárgyból is.

Úgy gondoljuk, hogy a mai világban az érettségi egy minimum követelmény, ezért írattuk szakközépiskolába, hogy szakmája is legyen, meg érettségije is.

Ha itt is kibukik, akkor most már hova vigyem tovább? Hiszen jelenleg nincs neki több, mint a nyolc általános. Mire fogja vinni, ha nincs más?

Lassan már nagykorú lesz, és a nyolc ált. kívül nincs semmije. A vele egykorúak lassan már érettségiznek, ő meg nem tart sehol.

Amikor elbeszélgetek vele, azt mondja, ne aggódjak, majd rendezi a dolgait. De látom, hogy ebből nem lesz semmi. Hazajön a suliból, bemegy a szobájába, és szinte alig látom. Nemrég még drogproblémái is voltak, de azt sikerült megoldanunk pszichológus segítségével. Azóta rendszeresen végeztetünk vele drogtesztet, és jobban figyelünk rá.

Amikor rákérdezek, hogy mit csinál a szobájában, tanul-e, azt válaszoja, hogy már mindent megtanult. De a tv állandóan be van kapcsolva, vagy szól valami zene. A számítógépét már elkoboztuk.

A legtöbbször rosszkedvű, morcos, mogorva, alig lehet szólni hozzá. Mindent kritizál, neki mindenki gyökér, a tanárok meg szemetek. Persze igényei vannak! Csak a legjobb minőségú, márkás ruhákat hajlandó felvenni. Egy ideje már a ruhavásárlást is beszüntettük, hátha ezzel hatni lehetne rá.

Sajnos a helyzet változatlan. Hiába a szép szó, hiába a büntetés, nem lehet hatni rá. Megy a saját feje után, egyenes bele a szakadékba. Miből fog megélni, ha nincs érettségije, szakmája?

Mi lesz így belőle? A szivem szakad meg, már mindent megpróbáltam. A férjemre sajnos nem számíthatok, mivel őt csak saját maga, és a szeretője érdekli, a családdal nem törődik. Néha odavet a fiamnak 10-20-50 ezer forintot, és ezzel számára vége is a gyereknevelésnek. A többit oldjam meg én. Tulajdonképpen az anyagi támogatáson,és az időnkénti üvöltözésen kívül nem nagyon viselkedik apaként.

Kérlek szépen benneteket, segítsetek! Mit tanácsoltok, mit tegyek? Tudom, a legelső válasz az lesz, hogy váljak el, de ezt nem tudom megtenni, mivel ő tart el bennünket, nekem nincs munkám, nyugdíj előtt állok. Sehova se kellek. Nem is ez a fő gond, hanem a fiam helyzete.

Mit tegyek? Segítsetek!



2013. febr. 22. 16:29
1 2
 11/11 anonim válasza:
100%

Esti iskolától abszolút nem kell tartani.Én is ott végeztem.

Viszont itt már tanulnom kellett mert eleve 50000 forintba került egy tanév amit igaz,hogy a szüleim fizettek,de nem voltunk olyan jó anyagi helyzetben,és nem akartam ezt elbaltázni.Szóval itt volt kézzelfogható súlya az egésznek.Szerintem a fiadnál is ez a baj,hogy elvan "telve" és nem érzi,hogy nincs minden ingyen.

2013. febr. 27. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!