Mit lehet azzal kezdeni, ha a gyerek direkt hány az iskolában, hogy hazaküldjék?
Decemberben beteg lett, ami hányással indult a suliban. Értelem szerűen hazaküldték. Sajnos azóta, ha nincs kedve bent maradni, megismétli a mutatványt, ami után nekik haza kell küldeni. Ilyenkor legkésőbb reggeli után beáll a csoportszoba (csoportba jár) közepére és telibe küldi a szőnyeget. Ha nem éri el a célját ezt ismétli a lehető legváratlanabb időpontokban, míg célt nem ér.
Hogyan lehetne leszoktatni erről, ha a beszélgetés nem használ?
Megmondanám a tanároknak, hogy bocs, nem kell hazaküldeni, mert 99%-ban csak kamuzik.
Egyébként pedig eljátszotta a bizalmamat, ez épp elég hozzá.
Nem ért a gyerekekhez - miért tán simizni kéne a buksiját, jaj szegényke, miután lehányja a társait?
Kérdező, sürgősen szoktasd le erről a gyerekedet, mielőtt valamelyik másik gyerek megveri, mert bromkodik.
Igen, simán előfordulhat, nálunk általánosban volt egy, most már SNI-snek nevezhető gyerek, az is állandóan csinált valamit, aztán az egyik osztálytársunknak szr napja volt, mikor a srác beléállt. Úgy elverte, mint a franc.
Viszont utána a másik srác előre köszönt kb, és érdekes, rögtön leszokott a hülyeségről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!