Kisvárosi oviban a család anyagi helyzetéhez mérten megy a kinek a minek a gyereke a legjobb stb megkülönböztetés. Ilyenkor mi lenne a jobb? (Hosszú lesz)
Kisfiam most lesz ovis, magánovi messze attól ahol felnőttem. Hogy lehet jó benyomást kelteni, hogy ő így élje meg az óvodát?
Nekem a gyerekkorom arról szólt, hogy anya miatt aki tanár volt de nem kedvelték( matek fizika szakos) mindenhol értek a negatív kritikák, lenézés, bántottak miatta.
Pl nagyon megmaradt bennem, oviban, uzsonna volt mindenki kapott túró rudit de én nem mert,nem jutott. De volt még a tálcán de azt a daduska eltette. Sírtam és erre leszidott, hogy anyám is ilyen sírjak miatta is. Folyamatosan mindig nekem nem jutott valami, úgy kell elképzelni, akiket nem kedveltek mindig kihagyták valamiből. Jött a mikulás és az öltözőbe zártak engem és egy lányt.
A szüleim szerint túloztam, nem akartak hinni nekem. Akkor hitték el, amikor anya korábban jött értem. Mindenki a csoport szobában ünnepelte valaki szülinapját. Engem szokás szerint kizàrtak.
Utána több év múlva értettem meg, anya a daduska gyerekeit tanította és nem adott jó jegyeket nekik. Rajtam vezette ezt le.
Van olyan, hogy gyerekként nem jól értékeled a helyzetet, én nem tudom elképzelni, hogy ez pontosan így történt volna, ahogy leírtad.
A saját gyereked esetében pláne nem értem a párhuzamot, vagy te is szigorú fizikatanár vagy?
Az hogy akkor mi volt, egyáltalán nem vetíti előre azt, hogy most mi lesz.
A gyereked MOST lesz ovis és te vagy az anyja, nem pedig anyád (akiről ki tudja, hogy jogosan adta-e a rossz jegyeket? Vagy esetleg ugyanúgy pikkelt a gyerekekre, mint a dadus rád?)
Szóval nem is értem a kérdést, hogy mi volna jobb? Minél? Annál jobb nem kell, minthogy eltelt huszenegynehány év, és a szereplők is mások.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!