Milyen indokkal írnátok rá messengeren a tanítóra/óvónőre? Tanítóként lehet törlöm magam emiatt
Tanító vagyok és nagyon elegem lett. Hatalmas butaságokkal rám írnak a szülők. Ha mindenki csak 1x kérdez havonta az is napi 1 üzenet. Ráadásul általában valami "hatalmas gond" van, tehát a megválaszolása nem annyi, hogy "holnap első óra olvasás".
Azt gondolom, hogyha nagyon nagy baj van az iskolában megtalálnak a tanítási időben, egyik nap reggel, másiknap délután, ha a munka nem engedi akármikor. Ha valami sürgősen kell az iskola telefonszámán keresztül elérnek, ha a gyerekekkel vagyok. De egyéb probléma ne legyen mar annyira fontos, hogy engem otthon este 8-kor vagy reggel fél 7kor hívjanak!
Pl tegnap: mennyi szorgalmit kellett volna az online tanítás alatt csinálni a gyereknek 3 csillagért, mert én 2 csillagot adtam az övének, egy másiknak meg 3-at. Aztán persze elmondtam, hogy konkrétan a feladatok számával volt összefüggésben és a hibák számával. De most ezt komolyan meg kérdezni? Ráadásul a támadás folyamatosan...
Arra gondoltam hogy valahogy töröltetem magam. Az egyik szülő még a magán számom is el akarta kérni.
Én ezért nem tartom jó ötletnek, hogy átment a kommunikáció a messengerre. Aki elve nem hassznál facet annak regelni kell. A szűk keresztmetszet (te) folyton zaklatva van csip-csup dolgok miatt.
Én még azt megpróbálnám, kistesóimnál így megy, hogy létrehozni egy csoportot, és oda irogathatja mindenki a lelki sérelmeit, plusz vissza tudják olvasni ha valaki már kérdezett, neked elég 2x leírni.
Amatőr vagy. Ne igazold őket vissza, vagy ne válaszolj a levelekre.
Az iskola hivatalos kommunikációs csatornáján keressenek a szülők, privát fb üzenetért nem vehetnek elő.
Talán ha kiírnád ezt:"Azt gondolom, hogyha nagyon nagy baj van az iskolában megtalálnak a tanítási időben, egyik nap reggel, másiknap délután, ha a munka nem engedi akármikor. Ha valami sürgősen kell az iskola telefonszámán keresztül elérnek, ha a gyerekekkel vagyok. De egyéb probléma ne legyen mar annyira fontos, hogy engem otthon este 8-kor vagy reggel fél 7kor hívjanak!"
Ilyen egyszerű...Bár ebből sem fogja mindenki megérteni:)))
Én csak a szülőket tiltanám. A magánéletet nem adnám fel ezért.
Én dajka vagyok csak, mégis rengeteg szülő keresett ilyen olyan hülyeséggel. Azóta tiltottam őket és elmondtam az oviban is hogy miért. Az óvónők is ezt tették az én csoportomban. Azóta van normális kommunikáció.
A mi osztályunk tanárai csak e-mail címet adtak meg, már elsőben. Nem is tudom a számukat, messenger pedig egyáltalán nincs. Gondolom pont ezért, hogy ne zaklassák őket idióta kérdésekkel.
Van egy tanár ismerősöm, ő is megadta a számát, és mondja, hogy valamikor este 8-kor is simán hívják szülők, bár ő bírja. :-D
Szerintem kellene egy levél a szülők felé, hogy ezentúl nincs messenger, privát szám pedig egyáltalán. Írjanak e-mailt, de csak ha fontos. Ilyen bisz-basz hülyeségekkel ne zaklassanak.
Illetve Van fogadóóra lehetőség, ha a gyerekről szeretnének kérdezni.
Szülő vagyok és dadus is. Nekünk is van egy Facebook csoportunk. Eddig nem igazán használtuk, max ha valamit kellett a tanárnőnek bevinni akkor azt a közösbe írta.
Most online oktatás alatt megőrültek a csoportban. Kb. 10 másodpercenként írtak a csoportba, hogy lefagy, kidob a rendszer stb. Mi is így voltunk vele meg még több ezer szülő. Annyira felesleges dolgokat írtak folyamatosan.
A tanárnőnek privátban szoktam írni, ha betegség miatt nem megyünk. Nem szoktam minden hülyeséggel zaklatni, főleg nem este.
Az oviban már más a helyzet. Att is van egy csoportunk. Általában képeket szoktunk felrakni,hogy telik egy napunk.
Hárman vagyunk 28 gyerekkel.
Van olyan szülő aki előszeretettel szokott hívni minket este 8 után is akár. És olyanokkal, hogy a lányok összeverekedtek az udvaron és ha nem csinálunk valamit akkor bejön az oviba és megmagyarázza a szülőnek. A másik anyuka azért hívott fel tegnap fél kilenckor este mert a kisfia azt mondta neki, hogy az egyik kisfiú elvette a zokniját és kérik vissza..
Most nem jöhetnek be a szülök a gyerekekkel az oviba és így nagyobb a káosz. Persze elkezd öltözni ebéd után 20 gyerek aki nem alszik ott és ketten vagyunk ilyenkor, mivel mi nem tudjuk, hogy melyik zokni melyik gyereké persze mindig van valami cserélgetés. Másnap minden visszakerül a helyére. Van amikor nem az ő polcára rakja le a dolgait és nem szólnak.
A másik kedvenc amikor elkeveredik az otthonról hozott játék. Pedig megvan tiltva, hogy behozzák. Anyuka őrjöng a telefonba mert kinn áll az ovi előtt. Mi meg kutassuk át az összes zsákot, hogy hol van. A többi gyerek aludna de mi játékot keresünk mert azt mondta addig nem megy haza nem ér rá holnapra megkeresni.
Szóval vannak olyan szülők akik igen rámenősek és az éjszaka közepén is felhív mert valami zavarja.
A képlet egyszerű: kell csinálni egy Messenger csoportot, mindegyik szülőt bele kell venni, s közölni kell velük, hogy ha kérdésük van, akkor oda írják, ne egyenként külön neked, mert úgy nem fogsz válaszolni.
Mindjárt leredukálódnak a hülye kérdések, mert 20 másik szülő előtt nem akarnak beégni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!