A 79-95%-os(3-as,4-es)értékelések általános első osztályban előrejelznek valami rosszat esetleg? Pl hogy gimiről.majdan ne is álmodjon, vagy ilyesmi?

Hát még nem vonnék le ebből messzemenő következtetéseket egyelőre. Legfeljebb azt hogy nem biztos hogy jó helyre irattam a gyerekemet. Most kellene megalapozni a tanulás szeretetét, nem hinném hogy azt szomorú smiley-val és hasonlókkal lehetne leghatekonyabban.

Az én lányom harmadikos, valóban a legtöbb gyerek négyes-ötös az osztályban, viszont az százalékban pont ugyanannyi mint a te gyerkőcödnek. Nálunk ugyanis 76-90% az 5-ös és 91-100% az 5-ös.

Nem nyúznám még több gyakorlással, egyelőre kivárnék, hogy a tükörírás és a figyelmetlenség rendeződik-e v. jelezhet vmit.

Komolyan az elsős jegyeire akarod alapozni az életét? Szerinted addig mennyi minden fog történni még?

Csak pár példa:

Én világ életembe szerettem a matekot. Csak alsóba figyelmetlen voltam sokszor. Mi ott már jegyeket kaptunk, folyamat 2-3asaim voltak. Felsőbe kaptunk eg tanárt, aki nem birta eliselni, hogy én jobban értem, mint a többiek. Ezért volt dolgozat az osztálynak, meg dolgozat nekem. Az osztály azt kapta amit tanultunk, ígyis sokan elvéreztek rajta, én meg pluszba olyan feladatokat, amiket nem is tanultunk még. Folyamat 3as, vagy rosszabb jegyem volt (anyámékat hidegen hagyta). Középsulit ellinkeskedtem, volt egy haláleset, azt mélyen érintett. Ott buktam is matekbol.

Most diplomás könyvelő vagyok, elég jó a szakmámban.

Másik példa a hugom. Alsóba a tanárnéni kedvence volt. Csak mosolygos fej, 100%doga kb mindenből. Aztán felkerült felsőbe. Na akkor koppant nagyot. Átlag 3as tanuló lett. Mégis gimibe ment, ahol olyan 4es tanuló....

Szóval szerintem full hülyeség erre alapozni bármit is.

Ha alapvetően érti a dolgokat, csak lassú, figyelmetlen, kissé lusta, érdektelen, az sokat javulhat később, ha most nem éli meg különösebb kudarcként a gyengébb eredményeket. Ha elmegy a kedve az egésztől, az baj, ezt jó volna elkerülni.

Dicsérd önmagához mérve! "Klassz, hogy az első 15 feladat hibátlan. Nem értél végig a lapon, ezért lett X%. Viszont amit megcsináltál, az jó."

"Látom, hogy érted a feladatok lényegét. Még nem mindig sikerül figyelned, ezért néha hibázol. Gyakorlunk, és ez is jobb lesz."

És ha egy kicsivel is jobb lesz, azt ismerd el, akkor is, ha az jegyben mérve még mindig hármas.

Az legelső év végi bizonyítvány, ami tényleg számít, a hetedikes. Addig még van ideje, hogy beérjen. Ha most nehezebben megy az írás vagy az olvasás, ha egyszer megtanulta, még lelkes olvasó válhat belőle. Ha most lassan számol, mert még nincs elvont számfogalma, és az ujjait használja, az nem gond. Hagyni, illetve segíteni kell, hogy szépen, a tapasztalatokra alapozva fejlődjön a gondolkodása. Persze ha a tanító azt mondja, hogy mostantól itt mindenki fejben számol, mert már január vége van, tehát se korong, se pálcika, de főleg nem ujjak, hát akkor baj van.

Teljesen mindegy, hogy a gyerek egy szerpentinen ballag fel a hegytetőre, vagy toronyiránt mászik a kaptatón. Az a lényeg, hogy felérjen.

Kedves kérdező, ha te nem tudsz lazítani az elvárásaidon, komoly gondokat fog okozni a gyerekednek. Ha elégedetlen vagy vele, érezni fogja, és ez nem segít neki.

Érdemes volna beszélgetned erről egy szakemberrel. Ha másutt nem találsz, vagy fizetős hely nem jöhet szóba, fordulj a Pedagógiai Szakszolgálathoz, ott ingyenes a pszichológiai ellátás gyereknek és szülőknek is.

Na akkor elmesélem az életemet.

Igaz én '72ben születtem. Anyám irodista volt, a helyi gyárban. Neki elvárás volt, hogy csak 100%ra teljesíthetek. Az volt a rögeszméje, hogy tudnom kell egyszerre a suliban 100%ot nyujtani, mellette egy sportot űzni, és egy hangszeren játszani. Mert nem tehetem meg, hogy ennél rosszabb legyek, hogy ez alá adjak.

Nekem ki kellett tűnnöm az osztályból, mert a többi gyerek anyja csak szalagon volt, az enyém meg irodán.

Nekem már 2.as koromban lebeszélt helyem volt a gimiben. Mert az szégyen lett volna anyám szemébe, ha szakmunkásnak megyek.

Elsős koromban már iszonyú nehéz volt az életem. A gyerekkoromat nem jellemezte más, mint a tanulás. Reggel a suliba, aztán hajnalig otthon. (Mert a délutánt ugye elvitte a sport meg a zongora).

Amíg hétvégén a többiek játszottak, kirándultak, nekem tanulnom kellett. Ha csak 97%os lett a dogám, már hallgattam anyám litániáit, hogy keveset tanulok...

Az általános után természetesen gimibe mentem. Hiába könyörögtem, sírtam, szó szerint belebetegedtem, hogy én varrónő akarol lenni, mint a barátnőm.2és fél évig bírtam a gimit. Otthagytam. Barátnőim mar nem voltak, nem volt a tanulás mellett időm rájuk. Na meg úgy néztek rám, mint a leprásra, hogy másból sem áll az életem. 17évesen voltam 45kg. Folyamat elájultam. A szervezetem kezdte feladni az anyámmal vívott harcot. Ekkor a nagymamám a kezelése alá vett. Ő vett ki a gimiből, költöztetett magához. Anyám szemében szegyen voltam. Elvégeztem a ruhaiparit, varrónő lettem. A mai napig imádom. De emellett a mai naig hordozom magamon anyám megfelelési kényszerét. Ez kihat az életem minden terére. Párkapcsolat, munka, minden... most itthon a saját vállalkozásomat viszem. Tervezek, varrok. Iszonyú jól érzem magam, meg is éri csinálnom. Anyám a mai napig nem fogadta el, mert a gimibe, utána mellette az irodában lett volna a helyem.

Van 2 fiam. Náluk nem volt kérdés, hogy fogok viszonyulni a jegyeikhez. Kicsifiam 7.es, nála már egy hármasnak is van, ha örülök. Nagyfiam idén érettségizik, autószerelőnek tanul. Atlag 4es tanuló.

Mérhetetlenül büszke vagyok rájuk.

Nem volt kérdés, hogy azt a sulit, szakmát választják, ami nekik tetszik. Emellett van életük, barátaik, szabadidejük. Nyilván a kötelező az kötelező, abból én sem engedek.

Ja és ami még fontos. Én tanulok velük, ha kérik. Segitek szivesen. Ha valami nem megy, akkor más szemszögből is elmagyarázom, amit a tanár csak lenyomat mint a gép. Az én anyám egyszer nem ült le mellém, 1x nem kérdezte meg, hogy segítsen-e.

Látom is hatását. Én sosem voltam olyan közelibkapcsolatban az anyámmal, mint a fiaimmal.

Remélem ez az irásom kicsit elgondolkodtat.