Az egyik osztálytársa "rászállt" a lányomra az iskolában Ti mit tennétek a helyemben?

Biztos,hogy a kérdező lánya nem egyedül van.

Ha ők (mármint a gyerekek) összefognak akkor meg lehet oldani a problémát.

Nem értek egyet azzal, hogy rá kell hagyni a gyerekekre, mondván "oldják meg maguk között", "tanulja meg megvédeni magát". Létezik az a fajta szégyenlős, visszahúzódó természet, amikor a gyerek, ha akarná, sem tudná hatékonyan megvédeni magát, mert az nem ő lenne, nem olyan a személyisége, nem jön belőle. Én kiközösített gyerek voltam, igaz, én dadogtam, ezért szállt rám az osztályom vezére a lányok között (gonoszkodó kislány volt, én pedig dadogtam, nem is igazán tudtam visszavágni). Idővel lett két barátnőm, akik elfogadtak, kiálltak mellettem, de addig szörnyen magányosnak éreztem magam.

Én így felnőtt fejjel azt fogalmaztam meg anyukámnak (már én is anyuka vagyok), hogy miután látta, mennyire szenvedek, beszélt az ofővel, aki komolyan is vette a dolgot, de ez mit sem számított a gonoszkodó kislánynak, ki kellett volna vennie abból a suliból, hátha egy másik közösség elfogadóbb lett volna. Megfogadtam magamnak, hogy, ha egyszer az én gyerekeim is céltáblává válnak, segíteni fogok Nekik, ha pedig annyira szenvednek, hogy az már a mindennapjaikat keseríti meg, keresünk tovább, nem kell szenvedniük egy adott közösségben.

Azt tudom:megtanultam küzdeni, hiszen nem tehettem mást, 8 évig jártam egy olyan közösségbe (ált.suli), amelyik szörnyen kirekesztő volt, nagyon megszenvedtem, de megtanultam kiállni idővel magamért. VISZONT: túl sokat szenvedtem ebben a helyzetben, mire felnőttem, a dadogásom egy szervi akadályból átment lelki görcsbe, amivel éveken keresztül kellett logopédushoz járnom. A dadogást kinőttem, de a mai napig görcsbe rándul a gyomrom, ha egy nagyobb társaságba idegenként kell belépnem, azonnal feltolulnak a szörnyű emlékek, nagyon meghatározóak a mai napig.

Na, szerintem ezért nem szabad magára hagyni a gyereket egy ilyen helyzetben, mert komoly lelki sérülés lehet a vége, a következményeivel még felnőtt korában is küzdhet. Nem azt mondom, hogy anyuka azonnal rongyoljon be, de ha nem javul a helyzet, nem szabad éveket várni, hanem lépni kell, segíteni kell a gyereknek. Honnan várjon segítséget, támogatást, ha nem a saját szülőjétől???

14-es vagyok.

Azt elfelejtettem, hogy azért első körben megpróbálnék segíteni a gyerekemnek a szabadidejében jobban erősíteni a barátságokat. Beszélnék olyan osztálytársak szüleivel, akikkel egyébként megérti magát a gyerekem, hogy engedjék át hétvégén hozzánk, játszanak, bicajozzanak együtt, gyűjtsenek olyan közös, sulin kívüli élményeket, amelyeknek a kirekesztő gonosz osztálytárs nem volt a részese. Ha hétfőn egy ilyen közös szombati trambulinozást emlegetnek a gyerekek bent a suliban, az, hidd el, nagyon le tudja törni a (verbálisan) bántalmazó kisgyerek szarvait. És ne feledd, kérdező, ez már a (verbális) bántalmazás kategóriája, az iskolai bullying egyik tipikus megvalósulási formája. Segíts a gyerekednek!

Ez nem a te lányodról szól. Az ilyen gyerekek általában nem kapnak elég figyelmet otthon, amit sok ilyen szülő azzal kompenzál, hogy minden megvehető dolgot megad a gyereknek. Ezért egyikük (gyerek+szülő) sem fogja fel, hogy a gyerek hiányt szenved, mert valódi figyelmet és szeretetet nem kap. Egy teljesen elcseszett spirálba kerül az ilyen gyerek. A lányoddal azért szórakozik, mert vele tudja ezt legkönnyebben megtenni.

Ha van FB csoportja az osztálynak (ha nincs, beszélj az ofővel és csinálj egyet, ő meg beírja az üzenőbe, hogy lépjenek be a szülők), akkor szinte naponta lehet virtuális szülői értekezletet tartani. (Itt is lesznek eleinte felesleges konfliktusok, de később ez rendeződni fog. Az ilyen csoportnak az is az előnye, hogy a szülők sem tudnak annyira klikkesedni.)

Emellett én is azt javaslom, hogy szervezzetek közös délutáni, hétvégi programokat szimpatikus osztálytársakkal.

A lányodnak pedig mondd el, hogy ez a konfliktus nem róla szól, a kis terrorista osztálytársa csak figyelmet szeretne. Valószínűleg ezt a mintát látja otthon, ezért fejezi ki így magát. A lényeg, hogy próbld ne lefikázni a másik gyereket, mert nem ez a cél.

Általánosban volt egy időszak, amikor az egyik srác kitalálta, hogy időnként belém rúg. Tudta, hogy én nem vagyok verekedős és emiatt nem fogok neki esni. Egy-két ütésnél, rúgásnál tovább nem ment, mert tudta, hogy ha tovább megy, akkor viszont neki fogok esni. Viszont volt egy barátom, aki otthon időnként kikapott az apjától és a bátyja is lenyomta mindig, ezért ő szeretett verekedni a suliban. Így lett egy verőemberem. Ha a másik srác hozzám ért, a haverom már ugrott is neki. Win-win. :)

Biztosan nem ezt látja otthon..

Szerintem féltékeny a lányodra, vagy nem szimpatikus neki valami miatt, ezért bevédi tőle a többi gyereket(hogy ne barátkozzanak a szerinte fura lánnyal), vagy pedig a helyébe akar lépni a lányodnak, fenyegetettséget él át, hogy vele nem barátkoznak elegen maguktól és nem tudja hogy szerezzen haverokat.

Szerintem mondd meg a lányodnak, ha olyan barátkozós típus, hogy figyelje meg mikor van egyedül az a lány, menjen oda és hívja játszani. Dicsérje a ruháját, ceruzáját, haját, hátulról kell "támadni", okosan, szépen lassan meg fogja kedvelni a lány. Fontos, hogy akkor, mikor a lány egyedül van, hogy ne legyen benne bizonyítási vágy a többi gyerek felé!

"Azt kívánom, bárcsak a szüleim megtanították volna, hogy álljak ki magamért, ne hagyjam magam elnyomni, és bíztattak volna."

Lehet, hogy a szüleid sem tudják, hogyan kell kiállni magukért.

Ha a szülő és az osztályfőnök sem tesz semmit, még az is opció lehet, hogy az ofőtől kérsz fogadó órát úgy, hogy az undok kislány szülője is ott legyen.

Ha egy ilyennel az ofő elé állsz, kénytelen lesz lépni valamit, mert neki se lesz kedve az egészhez.

Semmiképpen se fenyegetőzz, azt éreztesd, hogy nyugodtan akarsz a problémáról beszélni.