Mit gondolnátok, ha az egyik osztálytársatok egy fiú ruháiban menne iskolába? Miért kell ebből problémát kreálni?
Még az őszi szünet előtti kedden volt egy sulibuli, viszont szerdán még be kellett mennünk, mert a buli elméletileg 9-ig tartott volna (amúgy hajnal 5-kor ért véget).
Nekem azon az estén ért véget a barátságom a legjobb barátnőmmel és akkor engedtem el azt a srácot is, akibe szerelmes voltam már 4. éve. Szóval ez így sok volt és hajnal 2 körül leültem egy padra és csak sírtam.
Arra jött az egyik fiú osztálytársam, akivel régen nagyon jóban voltunk, csak aztán ő inkább a népszerűek felé húzott (később én is bekerültem abba a társaságba, de a kapcsolatunk nem lett ugyanolyan).
Beszélgettünk, elmondtam neki mindent (a srác, akit szerettem, a legjobb barátja) és mondta, hogy aludjak nála, mert mondtam, hogy amúgy a legjobb barátnőmnél aludtam volna, csak hát vele is tönkrement minden.
Vele aludtam, aztán másnap az ő cuccaiban mentem másnap suliba. De ez nem látszott, mert egy csőnadrág volt rajtam, egy fekete póló és egy kockás ing.
Aztán az egyik lány az osztályba megjegyezte, hogy látja, jó éjszakám volt, én meg akkor nem értettem, hogy mi van.
Aztán most megtudtam, hogy mindenki erről pletykál és csak olaj volt a tűzre, hogy együtt utaztunk el a tengerpartra (a szüleink jóban vannak) és folyton Snapchateltünk a barátaival és küldtünk nekik elég érdekes képeket.
Mit csináljak, hogy megállítsam a pletykát?
16/L
Ő nem a "pasim".
Nem élvezem.
Hogy lennék már a suli ribije?!
Amúgy de, van pletyka. Mert egyáltalán nem történtek meg közöttünk azok a dolgok, amiket visszahallok.
Kicsit zavaros a történeted, nem tudom, hogy a suli-buli után, hogy kerültél hirtelen egy tengerpartra, meg elvesztettem a fonalat, hogy akkor ez a srác most ki is akinek a ruháiba mászkálsz...de azért megpróbálok válaszolni.
1, kétlem, hogy egy iskolai rendezvény másnap hajnali 5-ig tartson, úgy hogy ráadásul másnap még iskola is van. Vagy kamu ez, vagy a buli tényleg 9ig tartott és az más kérdés, hogy utána te még merre voltál.
2, 16 évesen, úgy hogy másnap iskola van, én biztos hogy nem engedném, hogy egy fiúnál aludj, pláne ha erről előtte nem tudok és utólag derülne ki.
3, Nem,nem normális, hogy a fiú cuccaiban mész másnap iskolába, nem is értem hogy miért volt rá szükség? ha a elméletileg a barátnődnél aludtál volna amúgy is, gondolom akkor készültél váltóruhával, tehát logikátlannak tartom, hogy a fiútól kellett ruhákat kérned. Ha pedig direkt mentél az ő ruháiban, hogy más is lássa, akkor magadra vess, mert nem túl jó fényben tüntet ez fel téged.
De minden összegezve, szerintem kamu a történeted.
Hogyhogy hogy kerültünk ide?
Volt egy befizetett utunk és felültünk a repülőre. Nagyon bonyolult dolog, tényleg.
Ez a srác a családunk közeli barátainak a fia és annak a fiúnak a legjobb barátja, akibe szerelmes vagyok/voltam évek óta.
1. A rendezvény maga nem is tartott hajnalig, csak az utána következő buli, ahol a fél gimi ott volt.
2. És? Ki kérdezte, hogy te mit engednél meg?
3. Mi az, hogy miért volt rá szükség?
Azért, mert a váltásruhám a legjobb barátnőmnél volt és reggel nem volt még arra is időm, hogy áttaxizzak a városon és felvegyem a cuccaimat.
Ezért egyszerűbb volt, hogy a srác adott ruhákat.
Igen, direkt mentem bennük, sőt, még mutogattam is, hogy "nézd már, ez fiúruha, látod, mondd már el az összes ismerősödnek is, légyszi".
Te direkt vagy ennyire buta, vagy csak nem megy az értőolvasás?
Tényleg, a piával leöntött, cigiszagú ruháimba kellett volna másnap iskolába mennem... Nem is tudom, miért nem gondoltam erre akkor.
Anya otthon volt, nem szokásom minden aprósággal rohangálni hozzá, meg nem is az a fajta, aki semmit nem engedne meg.
Mit kavarok, áruld már el?
Ostoba hisztis liba vagy.Ráadásul még nagyképű és tiszteletlen is.
Most meg eljátszott a mártírt.
Bocsásson meg hercegkisasszony,hogy nem állunk neki sajnálni magácskát.
Edd meg amit főztél.
Hogy mit gondolnék?
Pontosan ugyanazt, amit az osztálytársaid gondolnak.
Erkölcsi érzéked nulla, ami abból is látszik, hogy ha egy válaszoló veszi a fáradságot és leírja neked, hogy mi a gond a cselekedeteiddel, utána jól leoltogatod, és közlöd vele, hogy nem vagy kíváncsi a véleményére.
Mégis, mit vársz? Minek tetted fel a kérdést, ha a számodra negatív véleményeket személyes támadásnak veszed?
Hidd el, nekünk, válaszolóknak tökmindegy, hogy te hogyan éled a saját életedet. De ha már feltettél egy kérdést, és van aki erre válaszol, ráadásul teljesen normális hangnemben elmondja, hogy hol is a gond a tetteid körül, akkor elvárható lenne, hogy inkább megköszönd, hogy a saját véleményével megpróbál segíteni neked.
Ez még akkor is elvárható lenne, ha egyébként nem értesz egyet vele.
Ha egy társaságban megjelensz egy fiú ruháiban, akkor ne csodálkozz azon, hogy akik látják, azok összeadnak vele. A tengerpartra utazni is a párjukkal szoktak az emberek, ha te ugyanezt teszed, nincs mit csodálkoznod. Ha úgy viselkedtek, mint akik összetartoznak, akkor ne csodálkozz, hogy mások ezt gondolják rólatok.
A pletykát pedig azzal lehet megállítani, ha nem adsz rá okot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!