Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Mit gondolnátok, ha az egyik...

Mit gondolnátok, ha az egyik osztálytársatok egy fiú ruháiban menne iskolába? Miért kell ebből problémát kreálni?

Figyelt kérdés

Még az őszi szünet előtti kedden volt egy sulibuli, viszont szerdán még be kellett mennünk, mert a buli elméletileg 9-ig tartott volna (amúgy hajnal 5-kor ért véget).

Nekem azon az estén ért véget a barátságom a legjobb barátnőmmel és akkor engedtem el azt a srácot is, akibe szerelmes voltam már 4. éve. Szóval ez így sok volt és hajnal 2 körül leültem egy padra és csak sírtam.

Arra jött az egyik fiú osztálytársam, akivel régen nagyon jóban voltunk, csak aztán ő inkább a népszerűek felé húzott (később én is bekerültem abba a társaságba, de a kapcsolatunk nem lett ugyanolyan).

Beszélgettünk, elmondtam neki mindent (a srác, akit szerettem, a legjobb barátja) és mondta, hogy aludjak nála, mert mondtam, hogy amúgy a legjobb barátnőmnél aludtam volna, csak hát vele is tönkrement minden.


Vele aludtam, aztán másnap az ő cuccaiban mentem másnap suliba. De ez nem látszott, mert egy csőnadrág volt rajtam, egy fekete póló és egy kockás ing.

Aztán az egyik lány az osztályba megjegyezte, hogy látja, jó éjszakám volt, én meg akkor nem értettem, hogy mi van.

Aztán most megtudtam, hogy mindenki erről pletykál és csak olaj volt a tűzre, hogy együtt utaztunk el a tengerpartra (a szüleink jóban vannak) és folyton Snapchateltünk a barátaival és küldtünk nekik elég érdekes képeket.



Mit csináljak, hogy megállítsam a pletykát?

16/L


2014. okt. 27. 08:38
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
0%

ha 25 lenne akkor is ribiznéd

a munkahelyén is pletykálnának róla

egy neopuritánnak nem számít a kor, bármikor szívesen ítélkezik mások felett


na és igazam lett, 0% :)


s.z.ard le őket kérdező, ne törődj velük!

2014. okt. 28. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:
100%
Nem erted a lenyeget amit irunk, marhara nem erdekel mit csinal, de ha mar csinalja es nyilvanossagra teszi ezt, utana ne sirankozzon, hogy beszelnek rola. Mert ezzel csak azt bizonyitja, hogy gyerekes. Meg nem erti mi a hiba a viselkedeseben. Azert az h 25 evesen pasinal alszik egy no, es masnap dolgozni megy nem osszekeverendo, hogy 16 evesen egy sracnal ejszakazik es masnap belibben a gimibe. Ha ennek a felismerese nem megy, akkor az meg gyerekes. :-)
2014. okt. 28. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:
100%

Tökéletesen egyetértek a 22-es válaszoló hozzászólásaival.

Úgy látom, hogy a kérdező nagylányt szeretne játszani, és alapvetően azt nem érti, hogy ezért miért néznek rá furcsán. Nem kell egy 16 évesnek úgy viselkednie és olyan dolgokat megengednie magának mint egy 25-26 éves. Valamint bizony óriási különbség van aközött, hogy 25 évesen valaki ott alszik másnál és onnan megy dolgozni, vagy hogy 16 évesen éjszaka gondol egyet és pasiknál alszik, és másnap még normálisan megjelenni sem bír a középiskolában. Nem tudom miért esik nehezére reálisan látni a dolgokat. Nem ciki tininek lenni, mindennek eljön a maga ideje.

2014. okt. 28. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:

Jó, biztos bennem van a hiba, de én akkor sem értem mi ebben a rossz. szal agyilag felfogom, de én nem tudom a kérdezőt elitélni, egyszerűen nem megy. semmi rosszat nem látok benne még abban sem ha dugtak volna. meg sosem voltam olyan, hogy hű nézd már, aztán a háta mögött sutyorgok róla, főleg olyanokkal akik ugyanúgy nem az erény bástyái

remélem érthetően irtam le, de nem kell elfogadjátok, attól én még igy gondolom :)

2014. okt. 28. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!