Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Mit gondolnátok, ha az egyik...

Mit gondolnátok, ha az egyik osztálytársatok egy fiú ruháiban menne iskolába? Miért kell ebből problémát kreálni?

Figyelt kérdés

Még az őszi szünet előtti kedden volt egy sulibuli, viszont szerdán még be kellett mennünk, mert a buli elméletileg 9-ig tartott volna (amúgy hajnal 5-kor ért véget).

Nekem azon az estén ért véget a barátságom a legjobb barátnőmmel és akkor engedtem el azt a srácot is, akibe szerelmes voltam már 4. éve. Szóval ez így sok volt és hajnal 2 körül leültem egy padra és csak sírtam.

Arra jött az egyik fiú osztálytársam, akivel régen nagyon jóban voltunk, csak aztán ő inkább a népszerűek felé húzott (később én is bekerültem abba a társaságba, de a kapcsolatunk nem lett ugyanolyan).

Beszélgettünk, elmondtam neki mindent (a srác, akit szerettem, a legjobb barátja) és mondta, hogy aludjak nála, mert mondtam, hogy amúgy a legjobb barátnőmnél aludtam volna, csak hát vele is tönkrement minden.


Vele aludtam, aztán másnap az ő cuccaiban mentem másnap suliba. De ez nem látszott, mert egy csőnadrág volt rajtam, egy fekete póló és egy kockás ing.

Aztán az egyik lány az osztályba megjegyezte, hogy látja, jó éjszakám volt, én meg akkor nem értettem, hogy mi van.

Aztán most megtudtam, hogy mindenki erről pletykál és csak olaj volt a tűzre, hogy együtt utaztunk el a tengerpartra (a szüleink jóban vannak) és folyton Snapchateltünk a barátaival és küldtünk nekik elég érdekes képeket.



Mit csináljak, hogy megállítsam a pletykát?

16/L


2014. okt. 27. 08:38
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
80%

Direkt okyan helyzetbe hozod magad, amirol lehet pletykalni, lehet h nem teszed meg azokat a dolgokat de ugy tunteted fel magad mindenki elott mimths megis. Elvezed h rolad dumalnak, teged neznek. Nem veletlenul kuldesz olyan kepeket.

Oszinten itt is leirtak mit gondoknak rolad es most is csak hisztizel. Gyerek vagy meg nagyon is. Hisztis kis libuska vagy. De az biztos igaz, h ezt te krealtad magad kore, igy jartal, elvezd tovabb. Hazudhatsz tovabbra itt a jonepnek de felesleges. Gondolkodj dragasag. Es viselkedj korodnak megfeleloen.

2014. okt. 27. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
30%

Pletykákkal nem kell foglalkozni, elmondod hpgy mi történt, mi nem..

Én is aludtam pasinál 15 évesen, ugyan ez volt az oka, külön szobában voltunk, kész..ja meg 80 kilóméterről éjjel fél 1kor nem hívom fel anyám..

Én speciel a vőlegényem ruháiban szoktam mászkálni, meg amit anno egyik haverom adott pólót amikor leöntöttem magam, illetve legjpbb haverommal szoktuk kölcsönvenni egymás farmerjait..

17L

2014. okt. 27. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim válasza:
75%
Gondolom nem azért töltötted fel a kérdést hogy kioktassanak . De lássuk be az előttem válaszolóknak igenis igaza van . Próbáld meg úgy nézni a dolgot mintha nem te hanem az a lány csinálta volna akit nem kedvelsz akkor talán rájössz miért lettek pletykák .Szóval egy este szakítasz a pasiddal és összeveszel a barátnőddel .Majd még az nap egy másik fiúnál aludsz akivel nem is voltál eddig jóban csak a szüleitek . Ez eddig is különös . Majd a ruháiban mész suliba . Eztán együtt nyaraltok vagy utaztok . És "érdekes" képeket küldözgettek snapen . Összevetve úgy néz ki hogy te meg az a fiú eggyütt vagytok . És szerintem ezt a kapcsolatot te is élvezed
2014. okt. 27. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim válasza:
Ja és 13/L ;)
2014. okt. 27. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
22%

Pletykákkal nem kell foglalkozni, elmondod hpgy mi történt, mi nem..

Én is aludtam pasinál 15 évesen, ugyan ez volt az oka, külön szobában voltunk, kész..ja meg 80 kilóméterről éjjel fél 1kor nem hívom fel anyám..

Én speciel a vőlegényem ruháiban szoktam mászkálni, meg amit anno egyik haverom adott pólót amikor leöntöttem magam, illetve legjpbb haverommal szoktuk kölcsönvenni egymás farmerjait..

17L

2014. okt. 27. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
Utolsó vagyok, bocsi, hogy kétszer küldte el..szórakozik a mobilom meg a netem is..
2014. okt. 27. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
40%
Szerintem nem gáz. Én is mentem már egy barátom ruhájába suliba, mondjuk nem aludtam nála, csak szimplán történt egy baleset az én cuccaimmal reggel és nála volt másik felső meg pulcsi. Szerintem sz..rd le majd megunják :D
2014. okt. 27. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
15%
na és? pletykáljanak, ne zavartasd magad, a te életed nem az övék ne engedd hogy beleszóljanak
2014. okt. 28. 02:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
0%

biztos le fognak pontozni de szerintem az ide írók többsége szimplán gonosz, vagy végtelenül gyerekesek

szerintem nem vagy ribi, és még akkor se lett volna semmi ha másik sráccal vigasztalódsz, és abban sincs semmi ha srac ruháiban mész másnap. a pletykások meg csak pletykáljanak, ne törődj velük! ha most 25 lennél senki nem akadna ki a történeteden

2014. okt. 28. 02:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
100%

Epp ez az, kozel sincs 25 eves, majd 10 evvel fiatalabb. Nagyon nem mindegy.

Aki ugy viselkedik, viselje is a kovetkezmenyeket, hogy beszelnek rola. Ha nem csinalna semmit, nem beszelnenek rola. Ha meg mar igy alakitotta, ne sirankozzon, ilyen egyszeru.

2014. okt. 28. 07:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!