Mennyit segít apa?

Figyelt kérdés

Azzal kell kezdenem, hogy párommal ez a gyerek téma elég nehéz volt, sokáig nem tudta hogy akar e gyereket. De aztán, "meggyoztem" es van egy 9 honapos babank.

En ugy erzem iszonyú keveset segít, semmi szabadidőm. Este a furdesnel segít. Meg ha otthon van akkor el tudok menni vecere, meg fürdeni.

De nem eteti, nem altatja, oke altatni csak en tudom egyelőre mert cicivel alszik el.

Neha kicsit ha van kedve, játszik vele. Az elején probalta altatni, de lattam hogy turelmetlen, nincs kedve hozza, ezért mindig atvetttem en. Ha elmegyunk valahova mindig en fogom a gyereket, en foglalkozom vele, ha mondjuk pisilni kell, ő vigyaz ra. De kb ennyi.

Nektek mit vállal apa?


2019. jún. 29. 14:45
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
50%

Már 5 éves, de az elejétől mindent, sőt. Eléggé nehéz szülésem volt, fizikailag is mozgásképtelen voltam az első 2-3 hétben (mosdóba csak kísérettel tudtam kimenni). Úgy 2 hétig 90%-ban ő csinált mindent. Kelt éjjel, etetett, pelenkázott, altatott, elvitte sétálni.

Mondjuk ez a második házassága, onnan van egy idősebb gyerek, tehát ő volt a gyakorlottabb, sok dolgot tőle tanultam meg.


De azóta is teljesen egyenértékű szülőként működik. Most nagyon rezeg a léc, hogy esetleg válunk vagy együtt maradunk, ezért néhány hónapra külön költöztünk átgondolni. Ennek ellenére is naponta jön, viszi játszótérre, fagyizni, úszni, ha meg tudja oldani, akkor az esti rutint is inkább ő viszi.


(Hozzátartozik, hogy annyiból könnyebb volt az elején megosztani a feladatokat, hogy az elejétől fogva tápszeres volt, így nem volt kizárólag hozzám kötődő feladat.)

2019. jún. 29. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:
54%

Nyilván úgy van vele, hogy te akartad, csináld te.


Nálunk a férjem nem "vállal", nem "vigyáz a gyerekre" és nem "segít" hanem ugyanúgy teljes értékű szülő és a lakásunknak is teljes értékű lakója, a házasságunknak is teljes értékű tagja, mint én.

2019. jún. 29. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:
33%
Min csodálkozol? A párod egyértelműen nem akart gyereket, még tisztességesebb is volt, mint a legtöbbje, aki ugye nagyon akar, aztán még terhesség alatt lelép. Jó, ha már lett az a gyerek összeszedhetné magát. De itt az sokad rangú kérdés, hogy neked van-e segítséged. Másnak is van tahó férje és megoldja. Itt az igazi tragédia az, hogy a párod nincs oda a gyereketekért, mert ha szeretné, akkor időt is töltene vele. Elszámolhatsz a lelkiismereteddel, hogy ezt tulajdonképpen te tetted a gyerekkel, meg sok év múlva majd megbeszélni is meg kell. Igazi öröm apa nélkül felnőni, meg tudni, hogy sz.rik rád, én már csak tudom. 36 éves vagyok, apám 14 éve meghalt, 3 éves korom óta csak néhanapján vett részt az életemben, és még néha mindig küszködöm ezzel. Gratulálok a felelős gyerekvállaláshoz. Szülj még kettőt, hátha megváltozik!
2019. jún. 29. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
Két gyerekünk van- 22 hónapos és 2 hetes. A kicsi előtt is mindent csinált - mos ha kell, mosogat, főz, fürdet, pelenkáz. Mindig úgy volt h ha "munka" van, az csinálja meg, aki előbb odaér. Most annyiban változott, hogy a császár miatt "nem engedi" h a nagyot én rendezzem, nehogy sok legyen a 13 kiló nekem. Viszont elviszi a nagyot és együtt vásárolnak. Rendet rakunk naponta kb 100szor a nagy után, két naponta megcsinalja az egyik szintet - törölget, porszívó, felmosas. A köztes takaritast úgy csináljuk h ha kösz van, azt rögtön feltoroljuk. Tényleg mindent közösen csinálunk, bár msot ugye itthon van velünk. De munka mellett is részt vesz mindenben, mert részt is akar venni, nem akar lemaradni a gyerekeiről. A kicsit is ringatja, orrszivas közben simogatja h megnyugodjon. Ruhát nézett tegnap a gyerekeknek. Egy szavam sem lehet rá.
2019. jún. 30. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim válasza:
NÁlunk 2 gyerek van, férjem reggel megy dolgozni, este 6 körül érkezik. Bevásárlásnál segít, visz minket tornára, közben a házunkat újítjuk közösen. A házimunkát én csinálom főleg. A nagyobb gyerekkel jobban elvan, a kicsivel főleg én vagyok, de most tudom már a kicsit is ráhagyni (fél éves) és 1-1 órára elmenni pl úszni. Amugy nálunk a másodiknál volt, hogy én szerettem volna, ő azt mondta neki elég egy is. Többször megbeszéltük, majd visszamentem dolgozni, és a téma feledésbe merült. Majd 1 év múlva ő hozta fel hogy legyen testvér. Ezt csak azért írom, mert mindenki ítélkezik itt, nem tudjuk a kérdezőnél hogy volt..
2019. júl. 12. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!