Néha úgy érzem, megbolondulok már. Ilyenkor nektek mi segít?

Arra gondolok, másnak rosszabb. Egyedül van, beteg a gyereke, 5-6 van neki.

Én is mint az első, egyből helyrerak a gondolat, hogy másnak beteg gyereke van s kibírja ő is, én meg itt nyafogok ahelyett, hogy örvendenék neki, vagy ha nagyon elszakad a cérnám akkor odaadom az apjának, hogy olvasson mesét neki, szórakoztassa el míg lenyugszom.

Ilyenkor érdemes őket apukára rábízni, fogod magad beülsz a kocsiba és mész..

Amit az első írt ahhoz a csoporthoz tartozom, hála Istennek nem beteg, viszont egyedül vagyok vele. Most három éves, születésétől kezdve egyedül nevelem, és mivel külföldön lakunk , család sincs tehát eddig végig velem volt 0/24 ben. Most kezdte az óvodát, de az is csak napi 2 óra. Három éve nem voltam egyedül wc-n, nem tudtam elmenni fodrászhoz, nem tudtam elmenni egyedül meginni egy kávét, semmit. Egy fél napot egyedül voltam , amikor is műtöttek de estére már haza is engedtek. Frissen műtötten, ugyanúgy el kellett látnom mint a többi napon.Mindent egyedül csinálni végig, a fogzást, a dackorszakot, most szobatisztaságot, és egyedül gondolni a jövőre, iskola, borzasztó nehéz közben úgy , hogy nekem három éve nem főzött senki egy teát.

Osztva az eddigi hozzászólók véleményét, én azért - 4,5 éves és 22 hós kicsik anyukájaként- azt gondolom, h ezt az érzést, ezt a " tökömtelevan"- t néha megengedhetjük magunknak. Azért, mert mások jobban ki vannak merülve, nem jelenti azt, h mi egyáltalán nem lehetünk kimerülve. Én most azon gondolkodom, talán magnéziumot kéne szednem...