Csak szerintem divat most elutasítani a segítséget aztán meg mártírkodni?

Hát nekem az anyám olyan, hogy csak úgy tud segíteni, ha folyamatosan szid és szapul közben. Ha kicsit úszok a házimunkával, pl nem pakoltam be a mosogatógépet még, illetve 2 lavór tiszta ruha nincs még elpakolva, nekiáll, és közben folyamatosan mondja, hogy én milyen egy lusta dög vagyok, meg béna meg stb, mert nála bezzeg baba/kisgyerek mellett is minden ragyogott. Én csesztem el a gyerekeimet, azért nem alszanak el maguktól, a kicsi már a kórházban el lett cseszve szerinte, mert 3 naposan szopi után nem letettem is elaludt, hanem ringatni kellett. Mindent a világon rosszul csinálok és gondolok, és ennek folyamatosan hangot is ad. Egyszerűen akkora stressz számomra az anyám jelenléte, hogy inkább ne segítsen, megcsinálok mindent magam, csak ne legyen itt többet a muszájnál.

Anyósom jófej, de nem az a minden lében kanál fajta. Amire megkérem, azt csinálja, járt pl császár után beadni a vérhigítót (ápoló), szokta önként elkérni a nagyobb gyereket (kicsi még anyatejes, őt nem tudja). Nekem ennyi elég is, azt tényleg segítségnek élem meg, hogy olykor felszabadít nekem egy kis időt.

De egyébként a férjem nagyon kiveszi a részét itthon, úgyhogy nem érzem életbevágóan fontosnak, hogy napi szinten segítsen valaki. Az elején se éreztem annak, simán megoldható ketten, inkább csak könnyítés, ha valaki mégis segít. Ja, és nem, nem szoktam nyígni, pedig dolgozom is mellettük itthonról.

Egyetértek azzal a válaszolóval, aki szerint nem mindig úgy és akkor segítenek a rokonok, barátok stb., ahogy neked jó. Jön az anyós, megkritizál mindent, sopánkodik, hogy nem a kosz, babázni akar egész nap és elvárja, hogy még ebéddel is kiszolgáld. Persze tisztelet a kivételnek, de nagyon kevesen tudnak úgy segíteni, hogy az valóban segítség legyen.

A másik, nekem egy újszülött mellett sokkal egyszerűbb, könnyebb volt minden, mint egy fél-1 éves baba mellett. Nekem is császárom volt, kb. addig fáj míg kórházban voltan 3-4 napig, utána csak kellemetlenül húzódott. Nem volt segítségünk, nem is kellett. 3-4 órákat aludt egyben, gyorsan összedobtam a házimunkát, egyszerűeket főztem vagy rendeltünk és én is pihentem vele. Később amikor már kúszott vagy jött-ment egész nap és egy pillanatra sem lehetett szem elől téveszteni sokkal nehezebb volt.

Azért ez a segítségtől is függ. 30-40 évvel ezelőtt sok mindenben más volt a hozzáállás a gyereknevelés terén. Ha a kedves segítség nem tartja tiszteletben az anya/apa nevelési elveit, akkor megértem, ha abból nem kérnek. Anyukám a szemem láttára adott a 4 hónapos unokaöcsémnek nyers piskótatésztát. Nem tudom és nem is érdekel, hogy 30 éve etették-e a csecsemőket nyers tojással, de abban bizonyos vagyok, hogy most határozottan kontraindikált, testvérem is szólt anyukámnak, hogy ne. Hát pedig de, mert ő majd tudja. Ilyen és ehhez hasonló sztorit rengeteget tudnék mesélni. Én sem kérek anyukám segítségéből, mert tojik mindenkire, hiszen mindenki hülye, csak ő helikopter. Ellenben pl anyósom segítségét szívesen fogadom.

Az meg nonszensz, hogy az apa segítségéből senki nem kér, eleve nem segítség, hanem a kötelező rész.

1 újszülött mellé nem kell sok segítség,ha a férj is kiveszi a részét az otthoni feladatokból (főzés, mosás, bevásárlás)

Nekünk most születik a második, itt már a nagy mellé jól jönne valaki, vagyis inkább a háztartásban, hogy míg én a babát látom el, addig a férjem a naggyal játszon. Nem életbevágó, mert igazából úgy tervezem, hogy összeszokunk az első hetekben almi négyen. Kaját rendelhetünk, mosás és bevásárlás nem sok idő. Nekem a baba és a nyugalom a legfontosabb, emiatt sem látogató, sem látogató, sem "segítség" nem kell. Anyám az egyetlen, aki tudna háztartásban segíteni, de annyit nekem nem ér a tisztaság és a friss leves, hogy mindenbe beleszóljon és kritizáljon.

Végül, de nem utolsó sorban szerintem az vállaljon gyereket, aki nem szorul rá arra, hogy valaki mindig ott legyeskedjen. A segítség oké, de nehogy már mártírnak nevezzünk valakit gúnyosan, aki elláttja külső segítség nélkül a saját gyerekeit....