Csak szerintem divat most elutasítani a segítséget aztán meg mártírkodni?

Szerintem ilyet sehol se olvasol, hogy a férjet is kizárja valaki.

Olyat inkább, hogy a férj elég segítségnek, mert első gyereknél igaz is. Egy újszülötthöz nem kell kismillió ember.

Egyetértek veled! Nekem anyu felajánlotta, hogy ameddig tud segít legalább az első hetekben. Először mondtam neki, hogy ugyan nem kell megoldom. Igen, csak hogy végül császárom lett es mikor először fel kellett állnom azt hittem meghalok és kiesnek a belső szerveim. Talán 2 hétig tartott, hogy alig tudtam felállni. Férjem 2 szabad napot kapott. Képzelheted, hogy mennyire örültem hogy anyu segített :)

Szerintem egyáltalán nem gáz elfogadni a segítséget!

Én például utálom ha "idegen" matat a lakásomban,pakol a konyhában, hozzányúl a mosni-vasalni valóhoz.

Volt elég bajom, mikor hazajöttünk, más nem is hiányzott volna, minthogy még kerülgessek valakit meg halgassam a hozzánemértő hülyeségeit a babagondozásról.

Megoldottuk ketten a férjemmel. Ő is felnőtt ember, ugyanúgy tud mosni, fózni mint én, nem kell iderángatni anyóst, meg a nyolcadik nagynéni.

Hát ha magamból és a saját rokonságomból indulok ki, akkor azért mert sokak szemében a segítség nem az amit te leírsz, hogy kaját hoz, meg segít a házimunkában stb. hanem, hogy átjön babázni és elvárja, hogy közben körberohangáld, kiszolgáld stb. Sajnos ismeretségi körömben is mostanában gyakran inkább ez volt a tapasztalható: anyós/rokon/barátnő átmegy "segítség" címszó alatt, majd egész nap a kezében van a gyerek, le se teszi, te rohangáld körbe mert kávé/ebéd/vendégváró stb, aztán mint aki jól végezte dolgát hazamegy, te meg ottmaradsz egy kézbeszoktatott babával akit onnantól tényleg esélyed sincs letenni egy percre sem és természetesen a lakás ugyanúgy áll, mert ugye házimunkát nem tudtál végezni, mert a vendéget kellett szórakoztatni.

Sajnos nem mindenki családja olyan mint a tiéd, így hát köszönöm, én inkább "mártírkodom".

Hát én le leszek pontozva, de a 2.szülésem után örültem, ha nem kell senkit bámulnom. 2 hétig olyan rossz volt a záróizmom, hogy majdnem összecsináltam magam. Anyósom dolgozott, ő kaját küldött, aminek örültük, anyám 1x ajánlotta fel a segitseget, de csak mert erre volt dolga. En elutasitottam, mert nem vagyunk a legjobb viszonyban. A párommal mindent megoldottunk ketten. Anyós elhozta a nagyot az oviból, meert én nem tudtam volna, de igazából 1 honap alatt belerázódtam a kétgyerekes életbe.

Én pl nem bírtam volna ezt a nyüzsgést magam körül az első időkben, amit te leírsz, hogy nem lehetek nyugton a gyerekemmel. Nem volt annyira hu de nehéz a kicaivel, hogy ne birkozzak meg vele. A naggyal sokkal nehezebb volt, ott kb 1 hétig anyos segitett 1 hetig anyám és kb ennyi. Aztán egyedül oldottam meg. És nem azért, mert nem fogadtam el a segítséget, hanem, mert direkt megkértem mindenkit, ha lehet ne nyüzsögjenek körülöttem. És nem a hangolódás miatt, hanem mert csendszerető ember vagyok. Ez a hangolódós duma amúgy is gáz. Én nem vagyok mártír, mert nem sírok, nem vagyok fáradt, bár hidegen iszom a kávét, mert mindig elfelejtem, hova teszem le.😂

Én külföldön élek és anyumat évente ki szoktam hívni egy hétre. Ilyenkor állandóan azzal telnek a napok, hogy panaszkodik. Ha kiteregetek, akkor fogja és újra megcsinálja, mert én mindent rosszul csinálok és majd ő kiteregeti a férjem alsónadrágját. Tévézni nem tévézhetünk, mert ő nem érti, hogy mit mondanak benne. Párommal eleve nem tud beszélgetni a nyelvi különbség miatt. De hiába tesz meg párom mindent érte, anyám utálja. Szerinte biztos le akart beszélni, hogy ki hívjam, meg örül majd ha elmegy stb... Neki külön kell ételt rendelünk, mert szerinte mi rosszul főzünk, ő meg nem főz, mert elvileg az itteni alapanyagok nem olyan ízűek. Eleve nagyon lobbanékony természete van és ha bedühödik, akkor elkezd káromkodni nagyon csúnyán, holott a mi házunkban nem elfogadott a csúnya beszéd.

Akármit csináltam érte, csak a rosszat látja meg. A legelső látogatásakor két éjjel is sírtam, hogy lehet ilyen. Utána rájöttem, ha nem fektetnek bele annyi energiát és mondogatom magamnak, hogy csak pár napot kell vele kibírnom, akkor már majdnem tűrhető az ittléte. Nemsokára megszületik a lányom, de már eldöntöttem, hogy inkább mártírkodok, mint anyámat kihozzam segítségnek.