Gyerekvállalás? Véleményeket kérek!
Igaz még elég fiatal vagyok, de én már 18 évesen biztos vagyok benne, hogy nem szeretnék gyereket. Nincs türelmem a gyerekekhez, még aranyosnak se találom őket, ráadásul - lehet önző dolog - de én nem akarom a saját szabadságom feláldozni (mert fel kell). Nem tudnám jól nevelni, így nem is akarok gyereket.
Akik szintén nem szeretnének gyereket, miért nem? Akik hasonlóan gondolkoztak ennyi idősen végül változtattak a véleményükön? Ha igen, minek a hatására?
Nem értem mi értelme ennek a kérdésnek, vagy milyen véleményt vársz?
A lányok többsége 18 évesen egyáltalán nem akar gyereket és nem is azzal van elfoglalva, hogy majd ha 30 lesz, akkor akar. Te alkalmazlannak tartod magad, nem is szereted a gyerekeket, senki nem is kényszerít, hogy szülj és mégis ez a kérdés foglalkoztat... Most komolyan... WTF???
Direkt azért írtam ki, hogy téged idegesítselek vele...
Az az értelme, amit leírtam, érdekel, hogy ki mit gondol,ki mit tapasztalt. Mivel 18 vagyok akkor se lenne aktuális a gyerek téma ha szeretném, de komolyan probléma, hogy érdeklődő vagyok? 1 órán belül jött 3 oldalnyi válasz, ha tényleg mindenki lesz@rná a témát nem lenne ennyi.
Én is úgy gondolom, hogy nagyjából rendben vagy a véleményeddel, kérdező.
Régen azért akart minden lány gyereket, mert erre nevelték egész életében, és ez volt a felnőttség jele és próbája.
Szó nem volt önmegvalósításról, és másról sem.
Plusz a vallás is rátett még erre.
Ma meg már nem így van.
Hogy aztán ez mennyire jó, az más kérdés.
Mindenesetre ma már más célod is lehet az életben, a szaporodáson kívül.
Aztán könnyen lehet, hogy ez később nálad is változni fog.
Csak vigyázz vele, mert ha 34 évesen támad először ilyen vágyad, 35 évesen kezded el keresni a megfelelő férfit, 38 évesen talán meg is találod, és 40 évesen kellene jönnie a gyereknek, azért az már nem lesz egyszerű.
Én is pont így gondolkodtam 18 évesen, bár én amióta konkrétan beszélni tudok azóta mondogatom, hogy soha nem akarok gyereket. És még két ilyen barátnőm is van, akik szinten a mai napig nem akarnak gyereket. Soha nem tartottam őket se cukinak, se aranyosnak, se semminek. Idegesítenek, irritál a sírásuk, minden. És most itt vagyok 32 évesen és pontosan ugyanezt érzem, csak nagyjából 1000x erősebben, mint akár csak egy evvel ezelőtt. A hideg raz a gondolatától is. Nap, mint nap látom a hisztiző, szófogadatlan, ordítozó gyerekeket a buszon/boltban/utcán és mindig arra gondolok, hogy de jó, hogy nekem nincs. Szóval nem biztos, hogy változni fog a véleményed, van aki már ennyi idősen is tudja, hogy mit akar és mit nem. Nekem is mindig mondták, hogy majd igyis változni fogok és majd akármi fogok. Tudtam, hogy nem lesz igazuk, de hát mit tudsz kezdeni ezzel az emberrel..
Nincs ezzel semmi baj, ha változol hát változol, ha nem, akkor nem.:) A lényeg, h olyan emberrel kezdj, akinek hasonló a gondolkodása gyerektemaban, mint neked. Szerencsére nekem sikerült a férjem személyében megtalálnom ezt az embert, ő sem akart soha gyereket, viszont van barátnőm, akik emiatt mentek szét. Mert ő akart volna, a pasi meg nem. :/
Nem akartam gyereket soha.
Aztán 9 éve megismertem a férjem. 2 gyerekünk lett, ő volt az első, akinek én is akartam szülni.
De más gyerekével nem tudok mit kezdeni. Idegesít, és szabályosan menekúlök, ha hozzám szólnak idegen gyerekek.
Én megértem és tiszteletben tartom azok álláspontját akik nem akarnak gyereket. Én sem szeretek minden gyereket, van aki kifejezetten idegesítő mert neveletlen vagy kényes. Ez nyilván nem az ő hibája, tudom ezt is.
A sajátomat imádom és nevelem. Pont beleérünk a dackorszakba (2 éves), van hozzá türelmem és igyekszem jól kezelni a hisztiket, nem engedek neki, ezért viszonylag gyorsan abbahagyja mert látja hogy nem ér vele célt. 30 évesen szültem, hamarabb én se akartam. Még 1 hónap és megyek vissza dolgozni. Nyilván bizonyos mértékig fel kell áldozni a szülő szabadságát, de a gyerek csak nagyobb lesz és egyre önállóbb, ügyesebb. Ezt látni pedig kárpótol azért az "elveszett szabadságért". Legalábbis engem. Nyilván így elmondva megközelítőlegesen sem olyan mint átélni. Amikor azt mondja nekem a szép kis hangjával hogy anyaa és mosolyog, eszemben sincs arra gondolni hogy "mennyibe is kerül egy gyerek, vagy sajnálni az időm amit vele töltök". Lehet hogy te sosem fogod így gondolni, de ez egyáltalán nem baj. Ha nem akarsz, hát ne legyen és kész.
18 évesen kifejezetten idegesítettek a gyerekek. Nem értettem egyesek miért tartják édesnek őket, mert én rohadtul elviselhetetlennek láttam őket. Ennek ellenére valamiért éreztem, hogy nekem lesz, de borsódzott a hátam más gyerekétől. Főleg ez a 4-10 éves korosztály volt ellenszenves.
21 évesen volt már az, hogy álmodozás szintjén megjelent az anyaság képe a fejemben. Elképzeltem milyen lesz egy anya-apa-gyermek egységben lenni és először tartani egy kisbabábat. De ekkor még nagyon távol volt, mindössze eljátszottam a gondolattal heti egyszer. Azonban már biztosra tudtam ezen a ponton, hogy nekem lesz.
Most vagyok 23 éves, éppen gyerekekre vigyázok, és annak ellenére, hogy még idegesítőbben viselkednek így, hogy 0-24ben együtt vagyunk, mégis inkább megerősít, hogy gyermeket szeretnék és már nem is tartom a szokásaikat idegesítőnek. Ebben a mondatban látszólag ellentmondás volt, de nem, ebből is látszik egy hasadás a gondolkodásomban - hogy ésszel még kiértékelem, hogy alapvetően idegesítő a magatartásuk, de érzelmi szinten ezt már nem úgy élem meg, hogy vonakodok tőlük, mert kikészítenek :) Minden nap megjelenik képzelet szintjén az anyaság és már nem csak egyedül, hanem a párommal is megosztjuk egymással ezeket a fantáziákat, már közelibbnek érzem. Mint látod gyermekekkel kapcsolatos fórumokat is olvasok, ide kommentelek és gyermekneveléssel kapcsolatos cikkeket is olvasok. Most, hogy látom más hogy neveli a gyermekét én is konkrét szituációkat játszok le a fejemben, hogy én miképp reagálnék és a tudatosságomat ráirányítottam erre a témára.
Látod, hogy ennek a fázisnak fokozatai vannak, ami viszonylag lassan indul, de a huszas éveid egy szakaszán lesz egy intenzív fejlődés. Persze ezt általánosan mondom, az emberek jelentős része aztán egyáltalán nem akar babát.
Szerintem 26 éves koromra érek meg arra, hogy tényleg mentálisan is felkészüljek a gyerekvállalásra, az más kérdés, hogy addigra az anyagi lehetőségek valószínűleg nem lesznek még adottak.
Egyébként mindegy,hogy akarsz vagy nem akarsz, vagy változik az idővel a mostani elképzelésed.
A lényeg az önismeret, hogy pontosan tudd, mit szeretnél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!