Szerintetek egy baba megoldás lenne a problémámra? Annyira vágyom rá
Idén januárban kirúgtak az egyetemről (6/6 vizsgás voltam egy tárgyból), és azóta itthon vagyok. Igaz, hogy beadtam ugyanoda a jelentkezésemet, meg még 2 szakra, de egyikben sem vagyok biztos, nem érzem azt, hogy "igen, ez az én utam". Csak közben az itthonlét sem elégít ki, nem szeretek eltartott nőként lenni. Mármint ebből nincs gond köztem, és a barátom között, de nem elég az, hogy délelőtt főzök, sütök, aztán barátnőzök, vagy edzek/olvasok/sorozatozok. Most elkezdtem nyelvet tanulni, de nem kapok annyi házit, hogy rendesen lekössön.
Viszont egy kisbaba ha itt lenne, az lefoglalna. Van egy barátnőm, két kislánya van (3 és 1 évesek). Sokat vannak itt, vagy vigyázom rájuk pár órát, és imádok velük lenni, nem érzem tehernek egyáltalán. Mindig fiatal anyuka akartam lenni, talán tényleg ez lenne a nekem való. A barátom és köztem már szóba került párszor ez, ő sem zárkózik el a dolog elől, de néha bizonytalan is vagyok. Hogy azért mégis jól jönne egy diploma még akkoris, ha nem dolgoznék a szakmámban, és mindenképpen kis korkülönbséget szeretnénk a gyerekek között. Két gyerek mellett pedig még egy alapszak sem olyan egyszerű... De aztán látom azt, hogy más anyukák mennyire boldogok és felszabadultak (pl. legközelebbi példa a párom anyukája, vagy akár az enyém). Meg hogy azután is tanulhatok, ha a gyerekek már 'kirepültek', de akkor 40+osként lehet nem lenne már olyan könnyű visszaülni az iskolapadba...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!