Van itt olyan, aki esetleg megbánta, hogy gyereket vállalt?

Fogadjatok segitseget minel elobb, aki atveszi. Nezz korul akar maganbolcsiben, 6 honapos kor folott beveszik, nem kell egesz napra beadni, mar 2-3 ora is nagy segitseg tud lenni, addig meg babysitterm, vagy szomszed/ismeros anyuka, akivel vigyazhattok cserebe egymas gyerekeire.

Nagyon sokan ereznek ugy, mint te, a szules utani idoszak nagyon nehez tud lenni. Valahonnan szerezz segitseget.

figyi, nyugi. már így is egy hős vagy, egyre könnyebb lesz. sajnos olyan társadalomban élünk, ahol ezeket a kérdéseket szinte csak anonímként merjük felvállalni, pedig nem így kellene lennie. a kialvatlanság szívás. a hirtelen jött nagy felelősség szívás. egy tök új dolgot kezdőként egyedül csinálni szívás. ahány baba, annyiféle, van aki mákol, van aki nem, mindenki a saját útját járja.

tudod amikor egy anyukától azt hallgatom, hogy ez mekkora áldás, és szuper, és csillámpónik, ott mindig kiderül, hogy egyébként apuka otthonról dolgozik, a mami pedig a szomszéd utcában lakik aki átjár takarítani, meg bevásárol, és bébiszitterre is van pénz.

te tök egyedül vagy, és a férjed is szívás műszakban melózik. egy hős vagy. szedj b-vitaminokat, magnéziumot, kell most a szervezetednek! semmi baj nincs azzal, hogymost tele van felhővel minden a fejed felett, ki fog tisztulni, minden rendben lesz. és ne félj kiadni magadból ezeket, nem kell megjátszani magad, és nem kell eltemetni ezeket az érzékeset, az sosem vezet jóra.

rázós az időszakod, teljesen érthető, sokkal nehezebb, mint eddig bármikor. kitartást neked, és kívánom, hogy mielőbb fogyatkozzanak meg azok a felhők!

Könnyebb lesz majd. Mindig lesznek nehézségek, de másmilyenek.

A nagy fiam 20 éves, már külön él de most pl. azon izgulok, hogy új munkahelyen kezd hétfőn.

Ezt csak azért írom, hogy tudd az élet mindig hoz valamit.

Van amúgy picim is... Meg egy kamaszom is, szóval most épp harmadszor élem át amiről írsz.

A kicsi fiam 20 hónapos, az én párom is 12ban dolgozik. Mióta megszületett még nem aludtam végig éjszakát. Segítség szinte semmi.

Hétről hétre jobb lesz. Ahogy nő, ahogy kialakul majd a napirendetek, könnyebb lesz. Az első 3-4 hónap kegyetlen főleg segítség nélkül.

De elmúlik! A nők nagyon nagy része átéli amit te is.

Figyelj jön a jó idő, egyre többet tudtok majd kint lenni. A kedvünk is más ha süt a nap.

Attól, hogy fáradt vagy, attól, hogy hiányzik a régi életed nem vagy rossz anya. Persze minden megváltozott de ahogy nő a pici egyre jobban vissza tudtok térni a rendes kerékvágásba.

Meg mindig lesz valami újdonság... Amikor átfordul, kúszni kezd, mászni kezd, feláll elindul... egy csoda! Ha elmúlik ez a nehéz időszak hidd el mindenért kárpótolni fog a gyerkőc. Lesznek napok mikor kikészít, mikor világgá mennél, de ilyen akkor is lesz mikor 5-10-15 éves lesz.

Kedves Kérdező!

Én ugyan nem anyuka vagyok, de eleinte apaként, ma már nagyapaként szereztem némi tapasztalást.

Azt írod: "...És utálom magam ezért az érzésért, mert nem ezt kellene éreznem!"

Azt kell hogy mondjam, tévedsz ebben. Ugyanis az embernek nincs arra ráhatása, hogy pontosan MIT KELLENE ÉREZZEN egy adott élethelyzetben. Bármennyire is furán hangzik, de ez van.

Te egyszerűen csak NEM FOGADOD EL a saját érzéseidet, a saját kimerültségedet, ami a saját élethelyzetedből adódik.

- Ne utáld magad ezért! - Annál is inkább, mert te - ahogyan írták is - inkább hős vagy!

- Fogadd el érzéseidet! - Mert ha megtagadod és egyfolytában az ellen küzdesz, még több mentális, lelki energiát vonsz el magadtól. És nem utolsó sorban:

- Ne sajnáld magad! - Mert attól se neked, se picinyednek JOBB NEM LESZ! (Maga az önsajnálat is egyfajta energia-vámpír.)

Csődöt meg egyáltalán nem mondtál! Nem vagy könnyű helyzetben, ennyi.

Megjegyzem: nagyanyám (de a Te dédanyád) sem volt könnyebb helyzetben, amikor anyámat kellett pesztrálnia (gondold csak el, férje hónapokig a fronton, teknőben mosta a pelenkát, fatüzelésű sparhelten főzte a grízt, csencselnie kellett cukorért, lisztért, se telefon, se internet, se GPS, se...se... nem is folytatom) De akkoriban mindemellett még a bombák elől is futkosnia kellett pluszban. Tök egyedül, egy kisgyerekkel a hátán...

Ezzel az érzéssel megbirkózni hogyan lehet?

Hát sehogy! NE BIRKÓZZ az ÉRZÉSEIDDEL, hanem FOGADD EL! Most EZ van. Később pedig MÁS lesz, egyre JOBB! Ahogyan a legtöbb válaszadó anyuka is megírta!

Ne PROBLÉMÁNAK tekintsd a jelenlegi hmmmm... állapotodat, élethelyzetedet, hanem FELADATNAK! Amit meg kell oldanod!

Tudod a pesszimistát mi különbözteti meg az optimistától?

Az OPTIMISTA minden problémában feladatot lát... míg a pesszimista pedig minden feladatban problémát!

Hát így tekints a köznapi dolgaidra, s ha ezt teszed akkor a legnagyobb fáradtság közepette is képes leszel mindig csak az épp aktuális feladatodra koncentrálni. De... CSAK ARRA! Semmi másra, mint ami a jelen pillanatában igazán fontos... Ellátni (etetni, pelenkázni, altatni) a picit, az idődet jól beosztani, magaddal is törődni ... ez MOST a feladatod. És előbb-utóbb a problémáid csökkenni, eliminálódni fognak, mert Te magad leszel hozzá erősebb!

És bármi, amit feladatnak érzel, az egyben kihívás is számodra. Ez szerintem mindenkinél fennáll. Nekem legalábbis ez volt személyes tapasztalásom.

Az ERŐ legyen Veled!

Amikor egy szürkeállománya-vesztett húscafatnak éreztem magam az első 3 hónapban, akkor éjjelente néha zokogtam minden felébredéskor, mert úgy éreztem, hogy ha megint fel kell kelnem, akkor meg fogok halni. Annyira kimerült voltam, hogy nem emésztettem meg az ételt, folyamatosan egészben szaladt át rajtam minden... na akkor anyukámék beraktak a kocsiba, és míg a férjem dolgozott, náluk aludtam napközben, ők meg unokáztak.

Hát hogy a jó francba ne hiányzott volna az előző életem??? :DDD

Aztán jött egy egész jó és nyugis korszak, egyéves korában viszont a férjem épp 10 napokat dolgozott egyben, és a végére egy éjszaka stresszrohamom lett, szintén az alvásmegvonás hatására.

Az utolsó igazi kiborulásom a gyerekünk 16 hónapos korában volt, úgy éreztem, minden az én nyakamban van, és egy kilátástalan mókuskerék az életem, ami azonos cselekvések konkrétan végeláthatatlan ismételgetéséből áll. Annyira sírtam, hogy folyt a nyálam, és körülbelül háromnegyed órán át bőgtem és üvöltöttem, mintha meghalt volna valaki. Rettenetes szomorúságot, ürességet és csalódást éreztem, aludni akartam és magammal törődni.

A tanulság az volt, hogy minden elementáris erejű kirohanásom előtt volt egy időszak, amikor kizsigereltem magam, és ezt be kellett fejezni.