Tényleg ekkora szemétség lenne tőlem?
Van egy lassan 9 hónapos lányom. Én ugye magyar vagyok, a férjem külföldi és emellett Ausztriában élünk. Emiatt egyből 3 nyelvet kéne megtanulnia. Én csak magyarul beszélek, hozzá, az apja is csak a saját nyelvén. Szeptemberben kezdi a bölcsit ahol mindenki németül fog hozzá beszélni, ezért a németet annyira nem erőltetem, német gyerekdalokat szoktunk hallgatni amihez van valami mese.
De néha nézünk olyan mesét is ami félig német félig angol, illetve olyat ami félig angol, félig kínai.
Nem úgy kell elképzelni, hogy oda van kötve a képernyő elé és monotonon olvassák fel a szavakat hanem tényleg csak babáknak való mesék amibe pl bemutatkoznak a táncoló gyümölcsök (csak hogy értsük a dolog komolyságát). Ez megy kb háttérzajnak, közben játszik, szöszöl, mászkál, pakol. Aztán ha elfárad akkor szokott inkább leülni és a mesére figyelni. Olyankor nevet rajta, repked stb szóval tetszik neki.
Na most anyám ma reggel leszúrt, hogy én mekkora egy rohadt szemét vagyok amiért egy ilyen kicsi gyereket így kínzok egy ilyen kicsi gyereket és ezzel csak összezavarom. (anyám családjában egyébként ő az egyetlen aki nem beszél nyelveket pedig német óvodába járatták és más nyelvre is az iskolai orosz mellett, mindenki más 2-3 nyelvet beszél a magyar mellett, én is)
Beszéltem gyermekpszichológussal aki azt mondta hogy semmi baja nem lesz mivel csak azokat a nyelveket tanulja majd rendesen amiknek szükségét is érzi a mindennapokban. A maradék (angol, kínai) pedig inkább csak azon a szinten lesz, hogy kb megérti, illetve a hangkészletet, kiejtést jegyzi meg, ami akkor fog inkább előjönni és a hasznára válni amikor az adott nyelvet ténylegesen tanulni fogja.
Tényleg ennyire rohadt és borzalmas dolog, hogy nem csak egy nyelvet hall?
Másnak volt hasonló tapasztalata, hogy ennyire rosszul fogadta a környezete, ha máshogy csinált valamit?
Minden vélemény érdekel
#6 os, tudja az orvos, ő ajánlotta a gyermekpszichológust is, hogy ezzel kapcsolatban ellásson tanácsokkal, ő meg ugye azt mondta amit fent is írtam.
A dokinak egyébként egyáltalán nincs egynyelvű "gyereke", ő is mondta, hogy készüljünk fel arra, hogy később fog elkezdeni beszélni, ne lepődjünk meg, és valószínűleg az elején is néha keverni fogja őket valamennyire.
Köszönöm a tanácsokat. :)
Nem értem, h miért érdekel isüeretlen emberek véleménye ( akik többnyire 1 vagy 1 idedegen nyelvet sem beszélnek)
Ha már megbeszélted ezt a gyerekorvossal, gyerek pszichológussal, akkor felesleges más szülők véleményére adnod.
Mert mindketten egy kínai központú cégnél dolgozunk és pár év múlva valószínűleg oda költözünk.
De akkor elmondom mégegyszer, nem sulykolom a gyerek fejébe hanem egyszerűen hallja a gyerekdalba, vagy heti egyszer látja egy félig amúgy is angol mesén. Azért szerintem ezt erős túlzás tanítani akarásnak beállítani.
Nem nézetem vele, mennek a gyerekdalok, napi 20 perc ami mese és amit akkor néz ha akar. Ha nem akkor nem, mert nem leültetem elé hanem mászkál a lakásban és lényegében azt csinál amit csak szeretne.
A németet sem nyomom, ha akarja figyel rá, ha nem és látom hogy inkább molyol akkor úgyis kikapcsolom. Éppen azért mert majd elég lesz azt tanulni amikor közösségbe kerül.
Ezzel az erővel én se nézzek soha meg egy filmet vagy ne hallgassak én se soha külföldi zenét mert mekkora megterhelés neki? Azért ez nonszensz.
"napi 20 perc ami mese és amit akkor néz ha akar. Ha nem akkor nem, mert nem leültetem elé hanem mászkál a lakásban és lényegében azt csinál amit csak szeretne."
Ezt nevezik nézetésnek, csak szólok. :) Ne hidd már, hogy csak az lenne káros, ha lekötöznéd elé.
És nem jobb a laptop, tablet, mobil a" tévénél". Mind tévének számít.
Teljesen máshogy tanul nyelvet egy bölcsis, mint egy felnőtt.
Kínai a főnököm, a fiuk magyar oviba, majd suliba jár. 8 éves, és négy nyelven beszél. Perfektül.
Sőt, mint a két írásmód (latin és kínai) egész jól megy neki.
Az okok: magyar dada, kínai apa, angol anyanyelvű 3. generációs anya, és osztrák bölcsibe járt, mert helyben nem akarta vállalni a magánbölcsi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!