Van olyan aki felvette a CSOK-ot de már megbánta?
Át kell gondolni előre, és akkor nincs mit megbánni. Mi akkor vettük fel 2 gyerekre, amikor a másodikat vártam, az álomházra, amiben a tervezett gyerekszámmal (4) elférünk majd, jó helyen van, jó ovi, jó suli, stb. Nincs mit megbánni, csak kaptunk egy ajándékot és cserébe nem költözhetünk el 10 évig, amit amúgy sem akarnánk.
Ami szerintem fontos, hogy lutrira ne vállaljatok be több gyereket, mint amennyi van, mert bármi közbejöhet és akkor szívtok.
Ahogy első írja. Mi is 2 gyerekre vállaltuk, pedig egy 3. is tervben lenne de nem szeretünk túl messzire ígérni.
Átgondoltan kell belemenni, nem egy fél röpi csapatnyi gyerekre. Akkor nem lesz stressz hogy mi van ha nem jön össze.
Barátnőmék építkezni akartak, felvették 3 gyerekre, úgy, hogy egy volt meg. Mikor a másodikkal terhes volt, már pedzegette a férjének, hogy lehet inkább vissza kéne azt fizetni, mert marhára nem akar többet szülni. Egyelőre a kicsi fél éves, nem tudom, mi a terv, régebben voltunk jóban, ma már nagyon felületesen tartjuk a kapcsolatot. De már elmúlt 36 éves, és iszonyat nyűgnek élte meg mindkét viszonylag problémamentes terhességét, szóval nem tudom. Vagy szül a pénzért, vagy visszaperkálják (amúgy milliomosok, meg tudnák tenni, hogy visszafizetik, kérdés, hogy a férj akarja-e).
Nekünk úton van a második babánk, a következő 2-3 évben szeretnénk házat venni. Nézelődünk már most is, de nem sietünk, kivárjuk az igazit, ha jövő héten jön, jó, ha 2 év múlva, az is jó. Így mi is fel fogjuk venni 2 gyerekre, nem érzem, hogy nagy kockázat lenne benne. Költözni 10 éven belül nem szeretnénk, hacsak nem történik valami extra rendkívüli.
Azzal egészíteném ki a fentieket, h az ügyintézőtől is függ, mennyire megy simán. Fura, de így van. Többektől hallottam, h mindenbe belekötöttek, meg aki kiment megnézni, az ilyenbe, h egy ajtót áttettek másik falra a tervrajzhoz képest. Meg h alig akarták kifizetni, húzták az időt,egyszóval nagyon megnehezítették a folyamatot.
Mi 3 gyerekre vettük fel mikor már kettő volt és terhes voltam a harmadikkal, az iroda ahol intéztük messze volt, nem tudom hogy találta a párom de megérte, mert minden simán ment, pedig izgultam pont amiatt amiket hallottam ismerősöktől.
Bocsi az offért, de visszafizetni sem olyan egyszerű, mert mindet kamatostól kell, ráadásul nem is kicsivel ha jól tudom.
Mi is gondolkodunk benne csak én a 10 évnyi egyhelyben maradástól félek. Mert mi van ha mégis el szeretnénk költözni később pl.gyerekek iskolába járás miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!