Mire jó egy gyerek? (Bővebben lent)

40.

Tévedsz. Az "önfeladás", meg az "ön"-akármik az elméletek ebben a témában. Már ha elméletnek lehet egy sánta érvelést nevezni.

A szülők nem adják fel magukat a gyerekükért élésben, hanem magukért tesznek, a halhatatlan magukért, ami a gyerekükben kelt életre.

Sosem tekintettem/tekintek a gyermekeimre úgy, mint örökkévaló önmagamra, mint az én életem meghosszabbítására azzal, hogy, ha én meghalok, Ő tovább él, és benne én is tovább élhetek.

Imádom figyelni a gyermekeimet akár játék, akár bármilyen tevékenységük közben. Ovisok, számukra még annyira új és érdekes ez a világ, fantasztikus figyelni, Ők hogyan élnek meg, tapasztalnak meg dolgokat. Sokszor egészen új perspektívából láthatom én is a dolgokat, az Ő szemükön keresztül.

Ha már azon gondolkodnék, mi előnyöm származik a létezésükből, nem az itt hangoztatott "ő a kicsinyített másom, meg a férjemet látom benne" elméletek jutnának eszembe. Inkább az, amit már próbáltam fejtegetni: az Ő segítségükkel kicsit lelassulhatok, a felnőttek rohanó világában a gyermekeim egy kis sziget, Velük gyerek lehetek, megállhatok én is megcsodálni a katicák pöttyeit, pancsolhatok bokáig a patakban, közben vastagon magamra kenhetem az iszapos sarat, annyit ugrálóvárazhatok, amennyit csak akarok, Értük leküzdöttem jó néhány félelmemet, pl. megszabadultam a korábbi pókfóbiámtól azért, hogy Nekik ne alakuljon ki, leküzdöttem a korábbi sötéttől való félelmemet, hogy éjszaka meg tudjam nyugtatni Őket, ha sötét alakokat látnak a függönynél meg az ágy alatt.

Szval mi értelme a létezésüknek? Egy szóval semmi, két szóval ők maguk. A saját gyermek a lehető legnagyobb kötelék, a legnagyobb ragaszkodás, amit el tudok képzelni. Az élet alapvetően a társas kapcsolatokról szól, a szeretet, érzelmi jólét a legfőbb cél, szeretet nélkül hosszú távon lehetetlen életben maradni. Nyilván a gyermekba szülő számára a legnagyobb szeretetforrás, a szülőnek ő a legfontosabb, tényleg semmi nem számít, csak a gyermek.

A gyermek viszont ömnagáért létezik, nem a szülő másolata, nem a szülő tulajdona, a gyermeket a szülő hívja életre, gondozza, neveli, szereti, hogy aztán ha elérkezett az ideje, el tudja engedni. A szülőségben nincs helye az önzésnek. Szerintem ezt az érzést én érdemes, tanulságos megtapasztalni: milyen az, amikor a saját életednél is fontosabb a gyermeked élete, amikor a saját egészségednél is előbbrevaló a gyermek egészsége? Amikor tényleg azt érzed, hogy a legnagyobb fájdalmát is átvállalnád önként és dalolva, hogyha ezzel a gyermeked szabadítanád meg a fájdalomtól? Amikor tudod, hogy ha választás elé állítanának, hogy ki életéd mented, a sajátod vagy a gyermeked, gondolkodás nélkül rávágnád, hogy a gyermeked életét.

Szval akármennyire csöpögősen is hangzik, a saját gyermek létezésével egy hatalmas érzelmi muníciót gyűjtesz, olyan extrémitásait tapasztalod meg a személyiségednek, amelyeket gyermektelenül, csak a saját életeddel foglalkozva, a saját komfortzónádon belül maradva nem tapasztalnál meg.

A gyermek valójában kilépés a komfortzónából: akinek ez nehezére esik, az ne vállaljon gyermeket, mert azzal az ő lelkét sebzi. Viszont sok érett szülő úgy tekint a saját gyermekre, mint a saját lelki ereje megsokszorozódására, a saját tartalékai mozgósítására, és ez bizony nagy kaland.

A szülő mentálisan is erősödik, életbölcsességet szedhet magára azáltal, hogy a gyermek segítése céljából mindent mélyebben érez, gondol át, tisztábban próbál elmagyarázni. Én azt érzem magamon, hogy letisztultabb lettem az anyává válással. Még sehol sem vagyok attól, akivé válni szeretnék, de szerintem jó úton haladok. Türelmet tanultam, lefaragtam már nagyon sokat a lobbanékony természetemből, szval jobb, erősebb lettem, és hiszem, hogy még jobb ember lehetek.

"Én azt érzem magamon, hogy letisztultabb lettem az anyává válással."

Én meg azt, hogy megtanultam gyorsan és egyszerűbben öltözködni :-D

40#

Nem errted? Pont az a lenyeg, hogy tovabb orokitsunk mindent. Majd o is ezt teszi. Igy marad fenn az emberiseg. Az allatok miert ellenek meg? Osztonbol. Tudjak, hogy csak igy tarthatjak fenn a fajtajukat.

A mi gyerekunk szerelemgyerek, a tesoja is az lesz. Termeszetes, hogy mindent megadunk neki, de ez nem jar lemondassal (meg kell teremteni a gyerek elott a celokat) aki igy erzi, az ne szuljon, de az ugy se fogja megerteni amit irok.

Mert minek az embernek szerelem meg párkapcsolat.

Kb ilyesmi a kérdés