Mit csinálnátok ebben a helyzetben?
A lányom 17 hónapos, gyeden vagyok vele, de heti 1-2 alkalommal pár órát dolgoznom kell mivel saját vállalkozásom van, és az alkalmazottak nem tudnak mindent megoldani. Ez 12 hónapos korig nem volt gond, mivel 2x is aludt 1,5-2 órát, kicsinek még többet, és így volt idôm, de mikor betöltötte az egy évet akkor abbahagyta a napközbeni alvást, és egész nap megy. Fel akartam venni bébiszittert, aki heti 2x fixen eljön, és vigyáz a lányomra amíg én megoldom a problémás eseteket, megcsinálom a könyvelést, utalok, stb, 3-4 óra max. Erre a nagymamám (78) közölte hogy ez pénzkidobás és egyébként is a gyereknek a családja kell nem egy idegen bébiszitter, úgyhogy ha nem tudom elláttni akkor vigyem át inkább hozzá, majd ô vigyáz rá.
Hát így is tettem, de nekem nem tetszik hogy bármit is mondok a nagymamám egyik fülén be, másikon ki, rosszul neveli, és néha már olyan érzésem van direkt az ellenkezôjét csinálja mint amit kérek, mert “ô jobban tudja”. Már tôbbször összevesztünk, de ilyenkor mindig elkezd sírni, aztan semmi sem valtozik. Eddig tûrtem, de múlt héten betelt a pohár mikor mentem a lanyomert és megláttam hogy egy tábla csoki van a kezében, mindene csokis és azt eszi. Rengetegszer mondtam hogy csokit, cukrot ne kapjon, mert nem tesz jót neki, erre ad egy egész táblányit!
Most ott vagyok, hogy inkább keresek valakit helyette, de ezt ne.
Ti bébiszittert keresnétek inkább, vagy próbálnátok még “küzdeni” a nagyival? Hogy mondjam el neki, hogy mostantol nem viszem? Mi a jo megoldas?
Amiket csinál es engem zavar:
Engedi hogy a lanyom szetszaggassa a konyveit
Engedi hogy a csapot nyitogassa es folyassa a vizet, ezzel magat is osszevizezi meg a vizet is pocsekolja
Cukros teaval itatja
Csokis kekszet ad ebedre
Engedi a sarban hemperegni
Engedi hogy jatszon a kutya tanyerjaval, es belenyuljon a kutya kajajaba
Ha elkezd hisztizni akkor rogton felveszi es puszilgatja
Nem adja oda a bio gyumolcsoket es eteleket, mert a bio az csak divat, inkabb kidobja, es ad helyette egeszsegtelen vackokat
Nem adja oda a baba asvanyvizet meg 100%-os bio gyumolcsleveket, hanem helyette cukros teat ad meg edes szorpoket
Telefujja a lakast hangya meg rovarirtoval mikozben a lanyom ott jatszik mellette
Kertem hogy ne mossa ki a lanyom ruhait, mert ha nem hasznalja a folttisztitot akkor a foltok csak beleivodnak es tobbe nem lesznek kimoshatol, megis direkt kimossa azt ami koszos lesz... es azert lesz koszos, mert ugy ad neki paradicsomszoszos etelt hogy nem rak fel eloket
Ugy beszel hozza mint egy hulyehez, hazudozik neki, olyan tajszavakat hasznal amit en meg nem is hallottam, vagy olyan kifejezeseket amiket o talal ki es tok ertelmetlen (hazugsag alatt azt ertem hogy azt mondja neki ha jol viselkedsz akkor kimegyunk homokozni, aztan hiaba viselkedik jol nem viszi ki)
Ha egy gyerek nem akar aludni vagy enni,akkor nem fog ,ha a fejed tetejére àllsz sem!
Az,hogy valaki gyerekénél ez vagy az bevàlik,az nem jelenti,hogy màsénàl is!A GYEREKEK SEM EGYFORMÀK!
Az én gyerekemre pl. semmit nem lehet ràerőltetni.
Így van, osztom az utolsó kommentelő véleményét. Az egyévesek többsége még akár kétszer is alszik napközben, vagy éppen leszokóban van a két alvásról, éppen átáll az egy alvásra, de hogy semennyit nem alszik reggel 7-től este fél 8-g, az durva.
Nézz utána, mekkora alvásigénye van még egy ekkora gyereknek, napi 14-16 óra (lehet, hogy nem jól emlékszem, de a 14 biztos).
A most 5 éves fiam és a 3 éves lányom még mindig alszik ebéd után. Sőt, mindkettejük ovis csoportjában alszanak a gyerekek kivétel nélkül ebéd után 2 órát.
Persze, így Ők sem alszanak el 9-fél 10 előtt, ez nyilván nekem szívás, mert milyen jó lenne fél 8-tól csendben, nyugiban lenni. De ebben a kérdésben nem az én igényeim számítanak, hanem az Övék, és Nekik még szükségük van a nappali pihire. Pillanatok alatt elalszanak, tehát nem kell erőltetni.
Valóban 1-2 éves kor táján a gyerekek nagy része kezd lázadni a nappali alvás ellen, de ez csak próbálkozás. Kitartónak, következetesnek kell lenni, és a gyerek rájön, hogy aludni kell, pont.
Ahol az ilyen kicsi gyerek nem alszik, ott a szülő volt gyenge, amikor a gyerek elkezdett lázadozni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!