Akik sosem ütnek rá a gyerekük kezére/fenekére azok mit csinálnak, hogyan fegyelmeznek olyan esetnem amikor a gyerek valami IGAZÁN helytelen dolgot tett?

Én ugy gondolom egyértelműen gyerektipus kérdése.

Nálam elég volt ha anyukám rám nézett es máris tudtam hogy hogy viselkedjek.

A hugomra akármilyen szigoruan nézhetett, vagy akármiket mondhatott, egyáltalán nem hatotta meg és ugyanugy rosszalkodott tovább.

Én is ugy álltam neki az anyaságnak hogy nem fogok rácsapni se a fenekére se a kezére. De nálam is a kisebbik az akire sehogy nem lehetett hatni. És volt hogy előfordult

1. A kiválto okokat probalom előre kezelni.

Pl amikor nem érek rá, olyankor feszt megtalál valamivel, konnektorba nyulkálás, falra firkálás, telefon dobálás, kegyetlen

HA viszont főzés előtt ülve es csak Rá figyelve megbeszéljük az ovis napot, vagy ott vagyok rajzolni memoriajátekozni, akármi kb fel orat max, onnanstol nyugodt szivvel elenged főzni, kenyérre kenhető lesz.

Vagy amikor tudom hogy kihagytuk az ebéd utani alvást és kő kemény hiperaktiv lesz estére, olyankor felvértezem magam előre higgadtsaggal és neki allok dicsergetni hogy hu de nagy munkát végeztünk(kocsimosás vele), kész csoda hogy talpon vagy, anya is alig birja már, igazi erős nagyfiu vagy és rendkivul hatékony hogy az extra kimerültségében hiszti helyett kepes inkabb magát büszkén kihuzni, ölelget, puszilgat, neha ilyenkor mesélek neki pl a babakorárol is, áradozok, es simán terelhető hogy pozitiv szinten maradjon, vagy visszakeruljön abba

2. Ha van türelmem lassitok. Mostanaban tükörben latom magam. Pl bevillan olyankor amikor màr kiabalva kérem huszadjara valamire, bevillan az hogy ma speciel én hànyszor is feleltem neki hogy "várjál, mindjárt"? Mérhetetlen sokszor. Szoval nekem ugyanugy igenis le kell néha lassulnom es ezzel szintén megelőzöm a folyamatos ellenkezest. Azaz hogy en ezt akarom, ő azt, folyamatos háboru harc köztunk, amire megint neki áll rosszalkodni, es sosincs vége. Kölcsönös tisztelettel harmonia áll be, a gyerekek nagyon is ertelmesek.

Ha tudom pl hogy ma egésznapja csak tiltásbol állt nem is csodálkozom hogy egy haragos károkozosba vált át.

Nem ragozom.

Amit szerettem volna ezzel, az amikor már a ledobja a telefont direkt, konnektorozik direkt, mindennel szándekosan bosszant, az már okozat azazvalaminek a következmenye amire a harag mint válasz tovabb szitja ezt az ördögi negativ kört.

Vázlatosan a negativitas:

1. Felkel nem akar oltozni

2 turelmetlen vagy sietteted kiabalsz

3 elcűgölöd bolta de ő jatszoterezni akart de neked sietve foznod kell nincs jatszoter

4 boltban nem kap semmit

5 otthon lecseszes mert cipovel megy a szobaba

6 varja de nem jossz jatszani mert főzöl

7 mutatod a jatekot rajzod anya valasza mindjart

8. Repül a telefon. Az utolso csepp volt a poharban

9 anya merges

10 büntetes anya megint nem jatszik vele

11 irany a konnektor

Es ez igy meg amig pozitiv gondolatokkal meg nem lesz szakitva ami szinten képes pozitiv kört generalni

1. Soha nem a gyereket minősítem, mindig a cselekményt. "Rossz gyerek vagy" vs. "Butaságot csináltál, mert..."

2. Mindig elmagyarázom, hogy miért helytelen, amit tett. A szociális kompetenciák tanulási folyamat eredményeként érnek be. Célravezetőbbnek látom, ha magyarázatot is kap a letolás mellé, hogy miért tett rosszat és HELYETTE mit tegyen legközelebb.

3. Nagyon határozott fellépés (ami konzekvens, állhatatos viselkedést jelent, nem megfélemlítést), a felállított korlátok egyértelmű betartatása.

Tehát nem verjük, nem ütünk rá, de adott esetben a hangsúlyból pontosan érzi, hogy gáz, amit csinált. A jóvátétel lehetőségét biztosítjuk, amennyire lehet. Ha megütött valakit/valamit, akkor simogassa meg. Ha kiöntött valamit, törölje fel. Ha csúnyát mondott, kérjen bocsánatot.

A legfontosabb, hogy amit megkövetelünk tőle, azt mi is betartjuk, példát mutatunk. Ha hibázunk és felhívja rá a figyelmünket, elnézést kérünk.

Ő is már tetteket minősít (4 éves), nem magát az embert. Ez azért is fontos, mert nem szeretnék előítéletes gyereket nevelni, ezért súlya van, hogy az egyén viselkedését véleményezzük, nem bélyegzünk meg csoportokat.

Szerintem a dolog kulcsa ott van amt a 6-os írt. Ha foglalkozol a gyerekkel legalább egy fél órát (tehát csak vele játszol, rá koncentrálva), akkor utána könnyebben rávehető ő is valamire. Enélkül nem megy. Főleg második gyerekeknél nehéz szerintem, akik amúgy is ki akarnak tűnni, fel akarják hívni magukra a figyelmet.

Az én kisebb lányomnak bármit mondok, nem érdekli. Lassan 4 éves lesz, ha együtt rajzolnak a nővérével, és a nővére mondjuk kimegy pisilni közben, akkor a kicsinek az első dolga hogy odamegy összefirkálni a nagy rajzát. Direkt. Szándékosan. Tudja hogy nem szabad, 176-szor elmagyaráztam neki hogy csúnya dolog de hiába...

6. válaszra részemről is ment a zöld kezecske!

Kezdem ott, hogy a csecsemő kistesót sosem bántotta, max. úgy játszott vele, ahogyan a kicsinek árthatott volna (lábát rátette a hasára). Elmagyaráztuk kedvesen, megértette.

Kiszaladni az útra: érezte a hangomon, hogy én is megijedtem, hogy baja esik. És ezt nem is titkoltam. Elmagyaráztam, hogy milyen baja eshet, hogy esetleg soha többé nem tud járni, szaladgálni stb. A halálos baleset is szóba került, mert nálunk nem tabu a halál sem. És igenis ért belőle. Legalábbis három-négyévesen már igen. (Egyébként nem is direktben kiszaladt az úttestre, csak a forgalommentes mellékutcán az autóból kiszállva nem várt meg, hanem átszaladt a túlsó oldalra a házunk kapujához.)

Az a vicces, hogy mielőtt gyerekem született, teljesen természetesnek gondoltam, hogy megpofozom, ha rendetlenkedik és elképzelni sem tudtam, hogy lehet fölnevelni úgy, hogy sosem ütöm meg. Most meg (mikor négy és fél éves a fiam) egyre biztosabb vagyok benne, hogy sosem fogom őt megütni. Ha pl. hisztizik, akkor is átölelem, szeretgetem, és mondom neki, hogy ő egy szeretnivaló kisfiú.