Akik x ideig nem képesek 5 percre elmozdulni a gyerekük mellől, hogy nem golyóznak be?

Én ki szoktam mozdulni gyerek nélkül is, de az első pár hónap tényleg olyan, hogy nem lehet lepasszolni. Jó, van, aki megteszi, de ők valószínűleg úgy látják a dolgokat, mint te, mintha a gyerekkel otthon töltött idő valami büntetés lenne. Pedig jobb esetben az ember saját elhatározásából vállal gyereket, és bevállalja ezt az időszakot is, és nem éli meg kényszernek, hiszen ez volt az, amit akart. Ha már nagyobb a gyerek, el lehet menni mellőle. Én a nagy mellől hamarabb el tudtam mászkálni, mert sajnos tápszeres volt, ezért anyukám is tudta etetni, plusz hamar átaludta az éjszakát, és még anyukámnál laktunk, ezért nyugodtan rá tudtam bízni, ha már aludt. Meg úgy amúgy is, ő is el tudta altatni, vele is jól elvolt. Úgyhogy havonta egyszer összejöttem a barátaimmal egy estére már 3-4 hónap után.

A kicsinél más volt, őt sokáig szoptattam, és sokáig ébredt is éjjel, de ettől függetlenül mellőle meg úszni jártam el 5 hónapos korától, mert ő elvolt a lefejt anyatejjel is, és a férjem simán megetette. De úgy igazán bulizni, szórakozni, pláne ketten a férjemmel csak egyéves kora után jártunk el közösen, addigra lett rá érett a gyerek, hogy máshol aludjon. És? Kibírtuk, külön-külön azért így is el tudtunk menni, ha úgy adódott, meg olyan nagyon sokat amúgy se akartunk bulizni menni. Most már a kicsi is elmúlt két éves, mindkettőnknek megvannak a saját fix programjai, én például minden héten egy este elmegyek kvízezni a barátaimmal (akik között amúgy más anyuka is van, ő is eljár szórakozni). A férjemmel ketten ritkán jutunk el, sajnos elég kevés segítségünk van ilyen téren, nekem csak ez hiányzik igazán.

De azt is teljesen megértem, hogy nem mindenki tud kimozdulni gyerek mellől, főleg, ha a gyerek éppen olyan korszakában van. Amikor az ember gyereket vállal, ezt is vállalja. Ha ez túl nagy macera, nem kötelező gyereket vállalni.