Van itt olyan anyuka, aki a baba születése utáni hetekben nem kért a családtól (anya, anyós) segítséget? Mi volt az oka, hogy fogadta ezt a család?

Szia, én kijelentettem, mikor hazajöttünk a kórházból, hogy 1 hétig mindenki hagyjon békén, szeretném édeshármasban eltölteni az első pár napot. Nekem nem kell, hogy takarítsanak, főzzenek, mossanak rám.

Kifejezetten utáltam volna, ha itt lebzsel körülöttem valaki.

Jól megsértődött mindenki, az összes nagyszülő. Nem foglalkoztam velük, tudtam, hogy úgyis megnyugszanak majd. És azzal, hogy megszületett az unokájuk, ez NEM átjáróház, lehet jönni, de csak megbeszélés után, és nem minden nap és nem egész napra.

Azt meg semmiképp nem akartam, hogy az én gyerekemet más fürdesse, más öltöztesse, más pelenkázza. Engem még hetekig zavart, ha ölbe akarták venni. Mivel velem volt 9 hónapig, hiányzott, ha nem lehet velem.

Azóta persze már minden rendben van, mindenki elfogadta, már rég el is felejtették. Másfél éves a lányom, de elértem azt, hogy mindent az én "engedélyemmel" csinálhatnak a nagyszülők. Így nincs felesleges gyerekzabáltatás, gyerekrángatás, csokiosztás, stb.... Nekem ez így jó, mert nem kell azon paráznom, hogy mikor csinálnak valamit, ami nekem nem tetszik.

De tényleg mindenki elfogadta ezt, nincs ezzel senkinek semmi gondja.

Én sem kértem segítséget, bár anyósom jól megsértődött emiatt. Már jóval korábban elkezdte pedzegetni, hogy a lánya anno másfél hónapra hazaköltözött!!! mindkét szülése után, hogy ő tudjon neki segíteni és hogy én se haza jöjjek, hanem költözzek be hozzájuk minimum 6 hétre, mert majd feküdnöm kell, ő pedig majd mindent megcsinál helyettem. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz a szülés, hogy hogyan fogom magam érezni utána (mindenesetre jól rámijesztett), anyukám már nem élt, így megkérdezni sem tudtam, de abban biztos voltam, hogy a férjem, én és a kisbaba leszünk egy család és nem normális, ha ebből a férjem bármilyen indokkal kimarad. Nem akartam senkinek kiszolgáltatva lenni, alkalmazkodni bárki napirendjéhez, amikor a sajátomat kellene a babáéval összehangolnom, nem akartam, hogy más mossa a szennyesemet, stb.

Szépen hazamentünk és első naptól mindent megcsináltam. Persze, nem futkostam, mindent csak szép komótosan, de minden tiszta és rendes volt, mindennap volt friss főtt étel, nem szorultam ételfutárokra, a mosogató és a szennyestartó is üres volt, én is tiszta és ápolt voltam (kivéve a folyton csepegő ciciket :=) ) és a babánk is elégedetten, szépen fejlődött. A férjem rettenetesen büszke volt ránk, mindenkinek dicsekedett velünk :=), éreztem, hogy nekem volt igazam, most lettünk igazi család.

Anyósom puffogott, láthatóan nem tetszett neki, hogy nélküle is remekül boldogulunk. Amikor átjöttek babanézőbe (persze mindig váratlanul, hátha rajtakap valami elmaradáson), pl. hozott egy cumit és azonnal bedugta a 12 napos kicsi szájába, mondván, az minden babának "jár". Ahogy elment, elraktam a cumit jó mélyre, nem is cumizott soha egy percig sem a gyerek. Ez csak egy példa a sokból, amikor a saját nevelési elveit rám/ránk akarta erőszakolni.

Összefoglalva, nekem szinte a fejemre akart ülni az anyósom, az ő erőszakos tolakodása miatt határoztam el, hogy "csakazértis" megmutatom, hogy meg tudom csinálni egyedül is. Végül is nem is volt nehéz, az újszülöttek sokat alszanak (bár gyakran felébrednek pl. enni), olyankor el lehet egy-egy dolgot intézni és még pihenni is jut idő.