A szülés utáni depresszióról kinek kellene felvilágosítani a kismamákat /védőnő, család, gy. Orvos/?

Erről nem beszél szinte senki sem. Csak ha már baj van.

Én örülök, hogy itt a gyik-en viszont sokszor beszélnek/beszélünk róla. S azt sem bánom, hogy nem szakértők válaszolnak, hanem "hétköznapi" anyukák, akik átestek ezen, vagy azt hitték ők is depressziósak. Sokkal több tapasztalatot hallottam itt, mint bárhol máshol.

Nálunk sem a védőnő, sem a doki nem figyelt erre, nem hozta szóba. Ha rákérdezel, akkor pedig az "ugyan már, csak a hormonok teszik" választ kapod.

A nagyanyáink pedig jóformán nem is ismerték a depresszió fogalmát. Na, nem azért mert nem volt, hanem akkor sokkal másabb volt a társadalmi elvárás, társadalmi környezet. Anyósom mindig azt mondja, hogy ez hülyeség, ilyen nincs. Így tőle nem is várhatok el segítséget...

A depresszió sokszor kézzel foghatatlan, és az emberek nem is hiszik el, hogy hogy lehet valaki baba mellett depressziós. Pedig van ilyen sajnos.

Nekem az első év szenvedés volt a lányommal. Nagyon sokszor éreztem rosszul magam, nem voltam boldog. nem tudom, hogy ez tényleg depresszió volt vagy sem, viszont senkitől nem kaptam segítséget, csak annyit, hogy menj pszichológushoz! Pedig nekem annyi is elég volt, hogy találjak pl. itt sorstársakat, olvassak hasonló történeteket és lássam nem vagyok egyedül. Már teljesen másképp látok mindent, mióta tudom, hogy a gyereknevelés nem fenékig tejfel. De erről soha senki nem beszélt. De azt nem tudom, hogy az jobb lett volna, ha mondták volna...lehet akkor gyereket sem vállalok!

Szerintem igazából mindnek kéne felvilágosítást adni.

De a védőnő és orvos végképp, hiszen ők a szakemberek.

A családnak pedig szintén kéne róla hallania, mert lehet akkor jobban észrevennék az anyukán.

Persze családban is kell olyan, aki hisz is ebben, nem elhessegeti ilyen olyan dumával.

De az anyukáknak is fontos lenne, hogy mondják a védőnők, orvosok, gyerekorvosok.

Valamint legjobban nem csak azt hogy van ilyen, hanem hogy ez miatt NE érezze magát rossznak, másnak és igenis MERJEN hozzájuk fordulni, ha úgy érzi valami nem stimmel önmagával. Az is lehet csak azért van, mert kicsit fáradtabb, de lehet kialakulóban van valami.

Valamint azt is fontos lenne tisztázni anyukával, hogy nem fogják a gyereket elvenni tőle ha szól! Mert szerintem ilyen is van, és ezért sem szól némelyik. Persze van teljesen másfajta helyzet is.

De ha érzi egy kismama a bizalmat, akkor mer és fog is kérdezni, elmesélni. Akkor sokkal könnyebben kiderül valami és egyből lehet kezelni. Valamint sokkal könnyebb egy anyukának is egy "társsal" átvészelni ezt az egészet, mint egyedül.

Nem mindenkinek van kedves anyukája, férje, rokona, barátnője.

Valamint olyan is van, hogy jó tényleg apuka is család is, de valamiért nem tudja anyuka velük ezt megbeszélni.

De úgy gondolom ha egy "hivatalos" személynél meglenne a közvetlen bizalom sokkal könnyebben merné elmesélni furcsa dolgait anyuka.

De az valóban igaz, hogy sokszor a gyakorikerdesek sokat segíthet!

Egy azért mert névtelenül sokkal könnyebben elmondja az ember ami bántja stb.

Másrészt pedig ha látja hogy nincs egyedül az adott problémával már nem is hiszi magát annyira másnak, hibásnak, rossznak!

Az meg, hogy lehet privát üzit küldeni külön jó. Ki tudja hány barátság, vagy jó viszony született már egy-egy probléma megírása után, miközben az egyik emberke kereste a problémájára a választ, míg a másik átsegítette. Mert vagy már ő túl van rajta, vagy éppen egy hullámhosszon voltak.

Úgyhogy jó ez a gyakorikerdesek!

Csak én még nagyon szeretném, ha lenne egy olyan kategória, ami olyan 8-12 éves korú gyerekekről szólna!

A velük való problémákról, kérdésekről!