Megbántad, hogy nem szültél gyereket?

33 vagyok, nem akarok gyereket, ugyanúgy vagyok vele mint ti. Azt nem tudom hogy fogom gondolni 20 év múlva, de én is szeretem így az életem és nem akarok rajta változtatni.

Szerintem nem ciki és nem tabu kimondani, ha így érzed.

Az a ciki amikor megszüli valaki és segélyen tengeti az életét, nem foglalkozik a gyerekkel, nem beszélget vele, nem játszik vele, nem olvas neki. Felnő egy csomó idegbajos, állatkínzó, netfüggő buta gyerek akik nem fognak tudni mit kezdeni magukkal, hát szaporodnak. Ez az, amit tabu kimondani.

Ha 10-15 év múlva meggondoljátok magatokat, még mindig örökbe fogadhattok valakit.

4-es válaszolónak:

3-as vagyok és egyetértek, én sem találtam olyan férfit akivel el tudnám képzelni az életem családként, aki meg lett volna az olyan is. Csak azért nem állok össze olyannal akit épp csak elviselek, hogy elmondhassam h van pasim meg gyerekem, annak semmi értelme. És igen, sokan támasznak használják a gyereket, hogy legyen valami az életükben, valami cél, mert más nem jutott eszükbe. Vagy csak épp nem mertek nem szülni.

Érdekes, hogy úgy ajánlgatjátok az örökbefogadást, mintha az egy szuperkönnyű dolog lenne. Ezzel foglalkozó rokonom révén jól rálátok a témára, és a gyerektelen párok töredéke tudja/meri csak felvállalni. hogy örökbe fogad (pedig ők azok általában, akik világ életükben akartak gyereket), és joggal.

A kérdésről egyébként pont egy az említett rokon által mesélt sztori jutott az eszembe. Ismer egy házaspárt, akik nagyon szeretik egymást, nagyon jól elvannak együtt, de nem lehetett gyerekük, s végül örökbe fogadtak kettőt. Az azóta már felnőtt örökbe fogadott gyerekek mesélték, hogy bár a szüleik anyagilag mindent megadtak nekik, egész életükben úgy érezték, jobb lett volna, ha nem fogadnak örökbe. Mert van olyan, hogy két ember egy teljes családot alkot, ahová jobb, ha nem születik senki (vagy nem fogadnak örökbe)…

Mondom ezt úgy, hogy magam sosem vágytam gyerekre, véletlenül lett. Persze így már nem állíthatom, hogy később sem tört volna rám a vágy, de kétlem. És a mai napig elmerengek rajta, hányan vállalnak több gyereket is, holott számomra egynek a felnevelése is irgalmatlan energiát igényel, és számtalan dolog van, ami érdekel, de nem jut rá időm/engergiám/pénzem mellette – ergo jó sok lemondással is jár. Biztosan könnyebb azoknak, akiknek régi vágyuk teljesül be a gyerekszüléssel, és akik nem agyalnak annyit ezen, hanem olyan „zsigeri” anyák.

A gyerekvállalásban az a legnehezebb, hogy nem lehet kipróbálni, hogy eldönthesd, kell-e neked ez. :) Ráadásul, ahogy írtátok, tabuként kezelik az árnyoldalait (persze lehet, hogy azért, mert akinek valóban ez adja élete értelmét, az észre sem veszi őket), így sokakat megtéveszt a habos-babos rózsaszín, átszellemült mosollyal hasat simogatós anyakép.

3-as vagyok.

Több ismerősöm is van akik örökbe fogadtak gyereket, mert nekik nem lehetett. Egyikük sem milliomos vagy ilyesmi, sima átlag dolgozó házaspár. Szóval biztos nem könnyű folyamat, de nem igényel kiváltságokat, így nem is lehetetlen. És mindegyik imádja a gyerekeket, boldog családot alkotnak.

(a 6. válaszoló vagyok megint)

„Több ismerősöm is van akik örökbe fogadtak gyereket, mert nekik nem lehetett. Egyikük sem milliomos vagy ilyesmi,…”

Elnézést, félreérthető voltam. Nem az örökbefogadási folyamatra írtam, hogy nem egyszerű, hanem arra, hogy nem mindenki tudja elfogadni az örökbefogadást, mint megoldást, és jó adag EQ kell ahhoz, hogy a felmerülő helyzeteket jól kezeljék. Én is ismerek több örökbefogadó családot, és sajnos van köztük olyan, ahol nem sikerült elfogadniuk a gyereket, így eléggé kínlódnak mindannyian.