"Szaranya" vagyok, ha nem viszem el mindenféle vizsgálatra a gyerekem?
Féléves a fiam és bárkivel beszélgetek azt mondják, hogy "Ó igen, nemrég voltunk gyógytornásznál mert..." , Dévény torna így vagy úgy, ortopédus vagy más kivizsgálások. Őszintén: én nem látom, hogy bármi baja lenne a fiamnak, a dokihoz se futok állandóan minden aprósággal, sőt igazából a kötelező oltások és viziteken kívül csak receptért mentem eddig dokihoz (hála az égnek, mert nem beteges a fiam). De vannak akik egy kiütés miatt egyből kaja allergia vizsgálatra mennek - nekem is javasolták - de nem mentem, mert tudtam, hogy nem az a baja és lám el is múlt neki 1 héten belül. Azóta se jött ki.
De kezdem úgy érezni (a többiek által gerjesztett nyomás miatt), hogy én "felelőtlen" vagyok, hogy nem tartom orvosi szem előtt a gyerekem.
Látom, hogy jókedvű, fejlődik. De fel sem merült eddig bennem, hogy kivizsgáltassam, hogy az izmai jók-e vagy nem tudom mit szoktak még megnézni ilyenkor. A doki se nézi meg mindig, hogy miket csinál, a védőnő viszont mindennel riogat, de alaptalanul. Manapság tényleg ennyire általános ez a fajta "buzgóság" az orvosi figyelemmel kapcsolatban és én vagyok az aki rosszul csinálja, vagy van aki hasonlóan gondolkodik mint én és "teljesen normálisan élünk"?
Persze figyelem a fiam, ha gond lenne mindenképp utánajárnék nem arról van szó..
Juj, bicskanyitogató a kérdésed sajnos. Jó úton haladsz affelé, hogy igazán bezzeganyag legyél. Ne tedd! Örülj neki, hogy a tiédnek semmi baja!
Az orvostudomány fejlődésével egyre több lehetséges tünetre derül fény, amelyek bizonyos fejlődési zavarokat, egyéb betegségeket, szindrómákat okoznak. Ezek a legapróbbak is lehetnek. Fogadd el, hogy más elviszi minden apró gyanús jelre. Te meg nem. Így színes a világ.
Saját történet: én se vittem egy apró jelre, amit csak mi láttunk a gyereken, senki más. "Ó, nincs semmi baja." "csak szórakozik" voltak a kommentek, amikor meséltük, hogy a tekintete néha elúszik a kétéves gyerekemnek. Egy másodperc törtrészéig. Olyan volt mintha játszana a szemével. Szinte senki nem látta rajtunk kívül, az a kevés, aki mégis, a védőnőt is beleértve nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Pár hónap múlva csak nem hagyott minket nyugodni, és elmondtuk a gyerekorvosnak. (aki megjegyzem, csodás, tapasztalt, rutinos orvos) Azonnal rávágta, hogy epilepsziagyanús, és már utalt is be a neurológiára. Ahol be is bizonyosodott sajnos a betegség. :(
És mondta is az orvos, hogy nagyon-nagy szerencsénk van, hogy nem mentünk el a tünet mellett, és időben elkezdődött a kezelés, hiszen annyira "láthatatlan" volt ez a jel, szépen csendben rombolta az agysejtjeit.
Úgyhogy ne ítélkezz kérlek, és ne bezzegelj, iszonyatosan rosszul esik ez a nem egészséges csemetét nevelő anyukáknak!
Ha az vagy, akkor én is az vagyok :)
Vannak, akik túlaggódják, vannak, akik érzik, ha tényleg baj van. Mi ez utóbbi csoportba tartozunk.
A neten olvasni minden féle "okos" írást, amire sokan ugranak, gondolok én itt a mozgásfejlődéssel kapcsolatos dolgokra és az allergiás reakciókra egyaránt.
Egyesek biztos nincsenek jó véleménnyel rólam azért, mert a 8 hónaposan nem forgó gyerekemmel nem rohantam az orvoshoz, hanem türelmesen vártam (aztán 9 hónaposan az egyik pillanatról a másikra mászni kezdett, 13 hónaposan elindult...) és mert szakvélemény ide vagy oda, abban sem hiszek, hogy akinek kimarad egy lépcsőfok (kúszás helyett egyből mászik, stb.) az később ilyen-olyan problémához vezet.... Jelenleg kitűnő tanuló a gyerkőc.
Arra jó a net, hogy az arra fogékony szülőkben elnyomja az anyai ösztönöket. ...
Ha én caranya vagyok azért, mert vannak ösztöneim, amire hallgatok, akkor legyek mások szemében az.
Ha allergiás tüneteket produkált a nagy, elvittem és csináltattam allergia tesztet.
Ha lázas volt akármelyik, nem rohantam, amikor kisebbek voltak, 1-2 nap alatt elmúlt a láz, pár nap múlva pedig a megfázás többi tünete is. Legyek caranya ezért ;)
6-os, de azt ismerd el, ha pont fordítva történik és bizony nem indul be a gyereked mozgása önállóan, akkor most pont az ellenkező oldalról kerepelnél!
Mert tényleges tudás nélkül nem érezhettél te semmit, csak túlbuzog benned a hurráoptimizmus és mákos is vagy hozzá.
Szornyu a sok aggodo anyuka
Az egesz elet egy nagy stressz tulmedicalizert caca.
Miert nem tudjak elvezni a terhesseget es az anyasagot ?
Mert keresik a bajt.
Nem tudnak osztoneikre hallgatni nem biznak magukban mar a terhesseg alatt sem.
Nem is ertem miert nem halt ki az emberisrg spec vizsgalatok cipok dietak gyogytornak es orzo keszulekek orszivo porszivo nelkul
Hihetetlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!