Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Mennyit pocsékolunk a gyerek...

Mennyit pocsékolunk a gyerek mobiljára?

Figyelt kérdés

Olvastam egy hírt az Index Mindeközben rovatában.


[link]


Közben pedig eszembe jutott, milyen gáz az, amikor már kisgyerekkorban elkezdődik a gyerekek mobileszközöktől való függővé tétele, amire a szülők legfőbb érve mindig az, hogy "dehát mindig el tudjuk érni". Erre pedig pont a fenti ügy kimenetele egy szép kis ellenpélda, hogy bár bekövetkezett minden szülő rémálma, messzi idegen városba került a gyerek tökegyedül, mégis egy karcolás nélkül megúszta, mert ugyebár van egy Rendőrség nevű, állami pénzből fenntartott szervezet, melynek az (is) a feladata, hogy a szülők rémálmainak bekövetkeztekor intézkedjen, illetve hogy a közbiztonságot garantálni igyekezzék.


Szöget ütött a fejemben az is, hogy szeretném összeszámolni a Magyarországon egy év alatt összesen elköltött pénzt (okos)telefonkészülékre, feltöltőkártyákra, előfizetéses telefonszámlára, telefon áruhitelére, hűségnyilatkozatra stb. legalább nagyságrendileg, majd feltenni a kérdést, hogy vajon ha ezeket a pénzeket országosan közbiztonságra (helyi polgárőrségre, rendőrségre stb.) költenénk, vajon élhetnénk-e olyan utópiában, melyben egy otthonától idegen városba keveredő gyerek 10-ből 10-szer megússza a kalandját karcolás nélkül, de akár iskolába, táborokba stb. is el lehet engedni fejlődésmániás kütyük nélkül.


Odáig rendben van, hogy kevés a gyerek, viszont ezek a gyerekek (10-18 éves korig) legtöbbször a legdrágább mobilokat is megkapják, ájfont, aktuális Samsung Galaxy csúcsmodellt 200 ezerért. Utcán, buszon, minden egyéb helyeken csupa zsírúj modelleket látni tiniék kezében. Nyilván valakinek csak a húszezres akciózott modell jut, de arra is fizetni kell nem kevés telefonszámlát, ha kölökék az okos funkciókat is ki akarják használni, ha Messenger-ezgetni, lájkolgatni támad kedvük.


"Egyebkent itt is feltehetoleg -legalabb reszben- mobil segitett a problema megoldasaban, legfeljebb a szuloe es a rendore (a vegen meg persze a radio)."


Amit ugyanúgy megoldott volna egy vezetékes telefon is, de inkább maradjunk a gyerekek mobiljánál. Az anyukától egyelőre még nem sajnálom. :P

A telefonjaidat kínai rabszolgák gyártották le, afrikai hadurak bányáiban bányászott nyersanyagból, ahol gyerekeket dolgoztattak embertelen körülmények között. Támogattad a globális nagytőkét, profitmultiékat, mobilszolgáltatóékat és csak utolsó sorban járultál hozzá egy vagy több, normális életszínvonalon élő honfitársad megélhetéséhez.


Véleményem szerint pedig az a velejéig demagóg (és birkatársadalomhoz vezető) "népszokás", hogy csinálnak egy gyereket "csak azért, hogy legyen" vagy mert "ez a társadalmi elvárás", és hagyják hogy a média, az okostelefon, meg a tévé nevelje fel.

Aki gyerekvállalásra adja a fejét, annak számolnia kell azzal, hogy a gyerek bizony sok pénzbe és sok időbe kerül. Ha ezt nem képes vagy nem hajlandó vállalni, akkor ne vállaljon gyereket. Ennyi. Így is túl vagyunk népesedve, nem kell annyi ember. Minőségi gyereknemzés kell, nem mennyiségi, hogy aztán a 80% gazdasági rabszolga, drogos, meg elveszett lélek legyen.


Azoknak kéne sok gyereket vállalniuk, akik egzisztenciálisan és lelkileg is alkalmasak erre a feladatra és nem hívják a babysittert, vagy ültetik be a gép elé, mert "sok a dolgom".


Máskülönben a gyerek szeretethiányos lesz, amiből következik a depresszió, a bizonyítási kényszer, a munkamánia, a rohanás, a fejlődésmánia, tehát végső soron a világ pusztuálsa.


Azoknak nem kéne egyáltalán gyereket vállalniuk (se sokat se keveset), akik sem egzisztenciálisan, sem lelkileg nem képesek megadni neki egy egészséges életszínvonalat.


A népesség nem baj, ha fogy. Ez azt is jelenti, hogy leszokóban vagyunk a "jaj legyen gyerekünk mert ez az élet rendje" marhaságról. Szerencsére. Nem kell erőltetni a növekedést. 6 millió ember az ideális Magyarország területére. Budapestet fel kell számolni, mert élhetetlen. Kis falvakat kell létrehozni, lokalizált gazdaságokkal.


2017. máj. 5. 16:05
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
83%
Mi a kérdésed?
2017. máj. 5. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
76%

Egészségedre.

A gyerek telefonját feltöltjük amennyivel muszáj. Velünk ingyen beszél, tehát ha van valami gáz, akármikor tud hívni, egyáltalán nem tartom hülyeségnek a telefont.

2017. máj. 5. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
27%

Az indexet nem szoktam olvasgatni, most nem volt időm a cikkükre, de amit te írtál végigolvastam.

Jórészt egyetértek. Nekem és közeli családtagjaimnak sincs okostelefonja.


=>> A válasz az, hogy RENGETEGET költenek rá.

Plusz rengeteg felesleges időt töltenek el az internet előtt!


Egy példa, 29 évesen, ha leülök egy 25 éves lány mellé a buszon, vonaton, az első dolog, hogy meg kell próbáljam "kirobbantani" a mobiltelefonján keresztül "rádőlő" internetből! Néha nem egyszerű.


És ott van a gond, hogy van az a réteg, aki nem is néz rá a másikra, ha nincs a lábán a Nike cipő, a kezében az okostelefon, lehetőleg Samsung Galaxy, vagy Apple...

Közben anyagilag nincs köztünk társadalmi különbség!


Ez a társadalom egy újfajta rétegződése, a "brand" és tárgy imádat párosítva a birtoklási kényszerrel.

2017. máj. 5. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
48%
Ez egy kommunista utópia. Mindent dobjunk be a közösbe, amiből mindenki egyformán profitál... sajnos ez már megbukott. Más kérdés, hogy a mostani is meg fog.
2017. máj. 5. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
24%

Megint provojatív kérdés...

Havi 22 ezer a gyerek mobilja Iphone SE

2017. máj. 5. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
71%

3-as: Mindig is utáltam ha idegenek akartak velem buszon/vonaton/villamoson szóba elegyedni. Mivel nem volt mobilom akkoriban könyvet olvastam vagy bámultam ki az ablakon. Nem a technika a hibás, hogy az emberek bezárkóznak-e vagy sem. Régi képeken mindenki újságot, könyvet olvasott a buszokon.

Én kétévente "szórók" el pénzt telefonra, mert addigra érzem úgy hogy elavult és új kell, de legalább 10 évre visszamenőleg mind megvan és működik. Általában a családban járnak ezek a telefonok körbe.

2017. máj. 5. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
12%
6.: A legtöbb ember örül, ha lehet valakivel beszélgetni, ha nem akar az úgyis kiderül közben. Az utálatoddal egyedül maradtál az okostelefonodba zárva.
2017. máj. 6. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
75%

#7

Szerintem meg #6 nem maradt egyedül!


Vagyunk épp elegen hasonlóan,

hazamegyünk ott van a család, barátok esetleg gyerekek házastárs, szülők, rokonok, stb.

munkahelyen kollégák, suliban osztálytársak és ki tudja még ki,

szóval beszélünk épp eleget ismerősökkel vagy azzal akit akarunk,


sőt, bár szerintem #6 -nál idősebb korosztály vagyok de telefonon is beszélgetünk rengeteg emberrel akivel akarunk, a távolság nem akadály. Semmi szükségünk arra hogy random idegenekkel akarjunk beszélgetni.


Azt mondod: "egyedül maradtál az okostelefonodba zárva"

Közben épp lehet 3 emberrel kommunikál miközben te egyedül van,

ő meg nagyon nem!


De ha meg valaki kommunikálni akar akkor észre fogod venni, beszélgess olyannal, ha nincs olyan akkor barátkozz meg a gondolattal hogy

"egyedül maradtál a fejedbe zárva"

2017. máj. 6. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
13%

8.: Az, hogy csetel három Fb "ismerősével" az ezerből az okostelefonján, nem minőségi kommunikáció. Ráadásul, mint leírtad, velük élőben is beszélgethetne. Egy új ember, mindig érdekes, aki ez elől erőteljesen elzárkózik a legtöbb esetben, az előfordulhat, hogy szociális fóbiában szenved.


Ha ehhez, az utálaton keresztül, esetleg agresszió is társul, az már egészen más, úgy tudom.


Természetesen van mindenki úgy, hogy nem akar beszélgetni, nem erről van szó. Én arra az esetre gondolok, amikor valaki állandóan elzárkózik a kapcsolatteremtéstől.

2017. máj. 6. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

#9


"Az, hogy csetel három Fb "ismerősével" az ezerből az okostelefonján, nem minőségi kommunikáció."

1/ - És ha a szüleivel, unokatestvérével, párjával cseveg, az már az, ez nem lehet?

2/ - Meg te milyen jogon határozod meg bárkinek is kinek kivel és milyen módon lehet "minőségi" egy csevegés? Pont annyi az esélye hogy minőségi egy netes csevegés mint egy random tapló idegennel a buszon.

3/ - Az már a te beszűkültséged hogy szerinted telefonon csak FB van, ha meg ezt azért tudod mert más csevegését bámulod utazás közben még random tiszteletlen tapló is vagy akivel ennek tudatában akkor sem beszélnék ha nincs nálam telefon!


"Ráadásul, mint leírtad, velük élőben is beszélgethetne."

- Sőt beszélget is, de nehogy már eldöntsd hogy a párommal én ha már élőben beszélgetek akkor ne beszélgethessek utazás közben is mikor nincs ott, vagy ha a tesóm akivel havonta találkozok nehogy már ne beszélgessek vele. Vagy az unokahúgommal aki egyébként is ez a telefonos korosztály, sőt a párom a nagyamájával akinek szintén ott a tablet és szivesen kommunikál neten a távoli unokákkal, tök mindegy hogy minden nap beszélhetünk akárkivel, ha akarunk nehogy már te szabd meg nekünk, a technológia megadta nekünk mi meg használjuk, nem kell irigykedni azokra akikkel beszélgetünk, menj el Amishnak!


"Egy új ember, mindig érdekes, aki ez elől erőteljesen elzárkózik a legtöbb esetben, az előfordulhat, hogy szociális fóbiában szenved."

- Az új ember 50-50% , lehet hogy érdekes, de pont ennyi az esélye hogy tök leszrod mert érdektelen

Sőt egy random online chatpartner is 50-50% hogy érdekes vagy érdektelen.

- Szar lehet az életed ha neked ahhoz hogy új embereket ismerj meg random kell vadásznod az áldozatokat a buszon, szándékosan használtam az áldozat szót mert annyira magányos vagy hogy lényegében rávetnéd magad az ilyen emberekre, akik viszont nem igénylik a társaságod.

- Szerintem az ilyen szintű ami esetedben van a másik véglet ami szintén pszichológiai eset,

az egyik véglet kizárja a világot a másik véglet meg mindenkire ráerőltetne a maga akár tök unalmas személyét is.


"Természetesen van mindenki úgy, hogy nem akar beszélgetni, nem erről van szó. Én arra az esetre gondolok, amikor valaki állandóan elzárkózik a kapcsolatteremtéstől."

- Pont olyan szélsőséget hozol fel megint mint korábban,

ennek a szélsőségnek az ellentét-szélsősége meg az amikor állandóan ismerkedni beszélgetni akar valaki a buszon...

- Meg az hogy egy unalmas tömegközlekedéses utazásban valaki a telefonját nyomkodja nem jelenti azt hogy "állandóan elzárkózik a kapcsolatteremtéstől" lehet hogy csak a buszon,

speciel én azzal kezdem az utazást hogy előveszem a telefont!

Hogy miért? Mert nem akarok a buszon senkivel sem beszélgetni, de a megállóban sem, minden jogom megvan hozzá hogy azzal üssem el az unalmas perceket amivel akarom, ha távoli ismerősökkel akarok online beszélni és nem random emberekkel akkor ehhez is jogom van,

DE EZ NEM JELENTI AZT hogy állandóan elzárkózom vagy elzárkózunk, egy csomó helyen elő sem veszem a telefont mert nem akarom, de a buszon meg igen mert rohadtul unalmas hely és bőven van időm elolvasni a híreket, játszani egyet vagy beszélni pár ismerőssel a napi történésekről. Had legyen már ennyi szabadságunk ebben a nyomorult életben hogy ne egy random ember döntse már el telefonozhatok-e a buszon vagy vele kell beszélgetnem, majd ha nagyon beszélgetni akarunk akkor szerintem feltűnően unatkozó fejjel fogunk kifele bámulni az ablakon hogy a magadfajta törődés-vadászok észrevegyék és lecsaphassanak...Oksi? Megegyeztünk? ;)

2017. máj. 7. 03:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!