Kaptál pozitív vagy negatív megjegyzést a szülőszobán a gyereked neve miatt?
Szülőszobán nem. De még mikor vártam a gyereket és megkérdezték a kollégák, hogy mi lesz a neve, mondtam, és az egyikük konkrétan röhögőgörcsöt kapott.
Mondjuk sokan mások meg dícsérték/dícsérik azóta is, hogy milyen klassz neve van.
Amira a kislányom neve. Gyerekkorom óta tudtam, ha nekem lányom születik, senki, és semmi nem fogja tudni megváltoztatni erről a véleményemet. Szerencse, hogy a páromnak is tetszett.
A szülésznőm kérdezte, hogy hogy fogják hívni a babát, először meglepődött, mert még nem nagyon hallotta ezt a nevet. Utána pedig mondta, hogy nagyon szép, ritka nevet választottunk neki, és biztos ő is szeretni fogja.
Szép név az Amira!
1, 2: mi volt az a név?
Nálunk a Sára "csúnya",a Mária pedig "öreges" megjegyzést kapott még az ismerősöktől.
Anyukám nevét pedig anno a szülésznő által felsorolt 4-5 név közül választotta ki nagymamám. Csak 1 lánynév tetszett neki,azt meg már megkapta előtte anyu tesója.
Nekünk szeptemberben született kislányunk,Enikő a neve,dícsérték többen is,hogy szép és mostanában ritka.a szülésznőm mondta hogy rég nem volt náluk .
Olyan nevet nem fogsz találni,ami mindenkinek tetszik,így keress olyat,ami neked és a párodnak is tetszik,ez a lényeg,na meg olyan ne legyen ami miatt majd szegény gyermek szégyenkezik majd pl manó és társai
Nekem eloszor rosszul irtak.Alexandrat irtak.mikor megszuletett,mondta a csecsemos,hogy anyuka masik nev kell,mert fiu lett....mondom tudom,hat fiu nevet mondtam.Alexander.
Ezen jot nevettunk,de aztan mindenki dicserte.
Az oviban is elirtak Alexandrara.akkor derult ki,mikor mentem megnezni,hogy melyik csoportba vettek fel.kerestem a nevet,de csak a keresztneveket futottam vegig.tok ertetlenul mentem be,hogy most akkor nem vettek fel?hat ide jar a nagy is.de mondta az ovodavezeto,hogy hat persze,hogy felvettuk a Patrik hugat.....ja,mondom akkor o lenne az Alexandra?akkor jo,de irjuk mar at Alexandernek,merthogy fiu.
Pedig napi szinten lattak,hisz jott velem a tesoert.
Igy,hogy Alexander eleg ritka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!