Keresztanyuka viselkedése, ez nem beteges, nálatok, hogy van ez 3 év körüli gyereknél?
Amikor megszületett a lányom, 3 évvel ezelőtt, egy távoli családtag, akivel korábban semmit nem beszéltem (anyósom keresztlányáról van szó, elmúlt 30 éves, nincs gyereke és párja sem) elkezdett rajongani a gyerekemért. Már akkor furcsa volt, hogy rengeteg mindent vesz neki, heti 3x, 4x is jött hozzá stb. Gondoltuk, hogy ha ennyire rajong és szereti, hát legyen a keresztanyukája.
Az elmúlt 3 évben több 100ezer forintot költött a gyerekre, heti szinten 3x (1 alkalom neki olyan másfél-2 óra) ki nem hagyná a gyerek látogatását. Nekem már ezek önmagában is furcsák voltak, tettünk utalgatás, hogy inkább szüljön magának, ha ennyire rajong.
De ami az utóbbi időben történt az eléggé bedurvult. Közös megbeszélés szerint ő megy érte heti 3x az oviba, mert ekkor szokott vele amúgy is találkozni, haza hozza és együtt vannak.
Azóta felvetette magát a facebook-os szülős csoportba, folyamatosan készül ha kell valami az óvónéniknek, most tudtam meg, hogy facebookon ír neki, hogy ő ezt nyomtat, azt nyomtat. A gyerekemnek a farsangi álarcát, ami megvolt beszélve, hogy én megcsinálom, 2 hét korábban megcsinálta kérdezés nélkül, hogy ő csinálhassa..
Tehát folyamatosan öntevékeny akciózásban van az én gyerekemmel kapcsolatban.. amikről már meg sem kérdez.
Több ismerősöm megkeresett már, hogy tudok-e róla, hogy mások előtt folyton az én gyerekemről beszél, hogy ő így, úgy amúgy, ezt tette meg érte, azt tette meg érte. Tulajdonképp kéretlenül (mert én sosem kértem) szülői feladatokban veti magát.
Az utóbbi időkben (facebook csoportozás és egyéb dolgok miatt) nagyon kibuktam már és rosszul esik, hogy ennyire az én gyerekem körül forog minden gondolata.
Jeleztem anyósomnak is, szerinte örüljek neki, hogy "segít". Még én vagyok a rossz, hogy ilyeneket merek gondolni.
Az ismerőseink viszont rendszeresen megkeresnek, hogy ez engem nem zavar-e már, elég durva, ahogy viselkedik..
Mit tennél a helyemben? Nektek ez nem túl sok? Hogyan adnád tudomására?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hibat kovettetek el, hogy egy kvazi idegent kertetek fel...
Nem ez a keresztszuloseg lenyege.
Az en 3 gyerekem keresztanyja a hugom. Megsem artja bele magat ennyire mindenbe.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tudom, hogy hibát követtünk el sajnos :( az a baj, hogy ő erre hivatkozva most jogosultnak is érzi magát.
Most várjuk a másodikat, neki már nem ő lesz...
Egyébként van a még a gyereknek rajta kívül még egy keresztanyja és keresztapja is, az ő viselkedésük tök egészséges. Szülinapok, karácsony stb. Meg foglalkoznak vele, de nem ennyit. És ésszel költenek rá..
Olyan szomorú vagyok, az én hibám, hogy ezt engedtem idáig fajulni :((((
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Eddig neked se volt terhedre, hogy ennyit lóg nálatok és egy vagyont rákölt (már ott rövidre zártam volna, hogy heti egynél többször jön).
Miért pont most lett terhes? Miért pont most tartod betegesnek (az volt a kezdetektől)? Csak mert az ismerőseid megszólnak, hogy hagyod?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
heti 3x 1,5-2 óra lógás nem nálunk történt, hanem anyósomnál voltak, vannak ők akkor..
sajnos mivel anyósom is olyan természetesen kezelte ezért nem akartam rossznak tűnni..
közben volt egy 200 kilométeres költözésünk, ahol távolabb laktunk, ott ennyire nem volt durva (oda nem jött utánunk)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!