Ismertek anyukát, aki azért nem akar több gyereket, mert tudja, hogy idegileg nem bírna többel?

Igen, magamat. Nálunk is a férjem nagyon szeretné, mások is mondogatják néha, de a férjemet leszámítva pont nem érdekel mások véleménye. (Anyósom szerint ki kéne vennünk a részünket a népességfogyás megállításából. No comment.)

Nekem is elég kettő. 6 és 4 évesek, végre senki sem szopik, senki sem pelenkás, hagynak aludni, relatíve önállóak, csomó jó dolgot lehet velük csinálni. Bár mi is úgy indultunk neki, hogy minimum 3, de a legjobb volna 4, én lezártam magamban a kisbabás korszakot.

Bár ki tudja... A sors iróniája, hogy lehet, hogy megint babát várok. Nagyon-nagyon kicsi esélyt adtunk neki egyetlen egy alkalommal, a tesztek negatívak, de már két hete késik a menstruációm. Egyelőre kivárunk. De én továbbra is jobban örülnék, ha maradna a kettő gyerek. :)

Orvos is megcsinálja az elkötést 3gyerek után,mellesleg lehet védekezni is.

Kérdésre visszatérve. Én elég idegbeteg alkat vagyok,mégis lett második. De sokat számit,hogy a nagy apja semmit nemnem ssegített,jelenlegi párom pedig mindenben,igy lesz harmadik is. De annyi és vége,utána elköttetem magam,mert nem akarok aztán már életem végéig védekezni.

Szerintem ez természetes, minden szempontot kell mérlegelni, hogy az ember hány gyereket vállal és mikor.

(Aztán a természet néha közbe szól, de ez másik kérdés, maradjunk a tervezhetőségnél).

Mi amikor belekezdtünk a közös életünkbe a férjemmel, úgy döntöttünk, hogy 3 plusz-mínusz egy gyereket szeretnénk.

VAgyis kettőt mindenképp, három tök jó lenne és még egy negyediket is el tudunk képzelni.

Amikor a harmadik megszületett, mindketten úgy voltunk vele, hogy akkor itt most stop. Bár a vágyainkban ott volt a negyedik, de ésszel felmérve a határainkat (energiaszint, türelem, és az én egészségi állapotom), úgy döntöttünk hogy ennyi. (Továbbá a picivel voltak egészségi gondok, amik nehezítették a helyzetet).

Sok dolgot elajándékoztam, tényleg azt gondoltam ott a végállomás.

Aztán ahogy 3 éves lett a pici, mindketten újra vágyni kezdtünk rá.

Én elmentem egy rakás vizsgálatra, mert az egészségemet kockáztatni nem akartam, de az lett a végeredmény, hogy nincs kontraindikáció orvosilag, vállalhatunk még egyet.

A napokban szülöm, és bár most elég nehéz, mégis nagyon várjuk és nagyon örülünk. (A terhességem sem volt felhőtlen, nekünk ezt kellett bevállalni, mert nekem a szülés épp "jól szokott menni", viszont a 9 hónap alatt sok a nehézség, ez most még egy műtéttel bővült, amire nem is számítottunk egyáltalán...)

Én azt gondolom, hogy mindennek megvan a maga ideje, teljesen rendben van, hogy most így érzel, és ne is engedj mások nyomásának ebben a kérdésben, illetve inkább azt mondanám, hogy "ne engedjetek", mert ez a férjeddel közös projekt, akkor jó vállalni, ha mindketten egyformán akarják, hiszen sok hárul a férfire is a feladatokból...

Viszont nem baj, ha megőrzöd a nyitottságod, és a rugalmasságod a kérdésben. Nyilván az is kérdés, hogy milyen korúak vagytok, de ha még fiatalok, akkor szépen parkolópályára kell ezt tenni, lehet hogy pár év múlva máshogy érzitek magatokat, feltöltődtök fizikailag is, érzelmileg is, ezt nem lehet tudni.

A rokonok felé meg egyértelműen kell kommunikálni:

Pl: "mi érezzük, hogy mikor és mennyit tudunk vállalni, ha úgy alakul, akkor lehet hogy lesz, most ez nem aktuális".

Vagy ehhez hasonló.

Legjobbakat!

Nekem a babázás része a legrosszabb,abból is az első fél év,mikor semmit nem csinál még. A pelenka se gondom,a sírást viselem nehezen,meg hogy társadág nincs,és kb hat hónapig a baba se túl értelmes. Utána gyorsabban fejődik.Kb 2éves korától nekem már nagyon jó.

És ha hamar jön a harmadik,pokoli nehéz lesz,viszont inkább igy,mint meginr kis munka,megint itthon.