Azok a szülők, akik néha "elverik" a gyereket, egymást is ütik, ha nem nekik tetsző módon viselkedik a másik?

Kaptam életemben néhány pofont piciként és kamaszként is. Anyám és apám között a hangos szóváltás sem volt túl gyakori. Így is kiegyensúlyozott ember lett belőlem.

Gyerekem még nincs, unokaöcséim nevelését látom, nagyjából egykorúak. Egyiket az anyja szintén így "félemlíti meg", például ha a gyerkőc ordít szándékosan az apja fülébe telefonálás közben, mert az vicces, akkor kétszer szól anya, harmadikra durr. És az a gyerek is kiegyensúlyozott, óvodában ügyes, okos és nagyon anyás. A másik unokaöcsém édesanyja hasonló véleményen van a kérdezővel. Páromat egyik alkalommal hátba rúgta, amikor egy családi eseményen voltunk és ő a földön ült. Anyuka litániába és moralizálásba kezdett ahelyett, hogy egy életre egyértelművé tette volna az ötéves hülyegyerekének, hogy merre hány méter.

Bár mi sem verekszünk a vőlegényemmel, ha ilyen idióta hülyegyerekem lesz, akkor néha vörös lesz a feneke. Aztán mehet háborogni az összes jogvédő a gyermekvédelemhez.

Én egyszer az autóból ugrottam ki menet közben. Apám épp meg tudott állni, így nem estem nagyot.

Mindenkiben megfagyott a vér...majd síri csend kíséretében kaptam életem legnagyobb és egyetlen pofonját.

Egy szó nem hangzott el, utána sem, de emlékszem, hogy még olyan gyorsan nem világosodtam meg, mint akkor, hogy ezt tényleg nem kellett volna. Kb ovis lehettem.

Nem tudom mi lett volna, ha rikácsolva órákig magyarázzák, hogy mit tettem, de nem is érdekel.

Nem éreztem félelmet, csak megbánást, mert mindenkit halálra rémítettem.

Szüleim sosem ütötték meg egymást, és ezt leszámítva engem sem.

Nekem nagyon hasonló a történetem, mint a 15-ös válaszolóé.

Életemben egyszer kaptam pofont, apukámtól, és egy hasonló ijedtség, sokk után - én kifutottam egy autó elé az országúton, nem néztem körül, és pár centin múlt az egész, súrolt az autó. Apám rohant utánam, majd miután biztonságban tudott, kaptam egy pofont. Nem nagyot, nem maradt nyoma az arcomon, de az agyamban igen. Utána minden egyes átkelésnél többször körülnéztem, eszembe se jutott volna újra kifutni.

8-9 éves lehettem akkor. Apukámra nem haragudtam, csak magamat szégyelltem, és később sem nehezteltem rá egyáltalán, már akkor kisgyerekként felfogtam, hogy itt nagyot hibáztam. Tanultam is belőle, és semmi bajom nem lett attól az egy pofontól. Tudtam, hogy attól még apukám nagyon szeret, és soha többé nem ütött meg. Szerintem akkor sem szándékosan nevelő célzattal tette amúgy, csak az ijedtséget vezette le így, miután majdnem végignézte, ahogy elütik a gyerekét.

A kérdésfelvetésed meg szerintem ott sántít, hogy a legtöbb szülő nevelő célzattal ad egy-egy pofont, fenékreütést a gyerekének, hogy többször ne csináljon hasonló rosszaságot. Egy felnőtt embernél ez nyilván egyáltalán nem lenne hatásos, őket nem lehetne ezzel megnevelni, szóval nincs sok értelme a kérdésednek.

Alapvetően persze pofonellenes vagyok én is, egyáltalán nem tervezem ütéssel büntetni a leendő gyermekem, de szerintem ha valaki gyerekkorában kap 1-2 pofont kivételes esetekben, attól még lehetnek csodálatos, szerető szülei.