Én nem szeretnék kistestvért, de a szüleim igen. Nekem nincs tesvérem még. Mit tegyek? 12 L










Első, de barom vagy. Miért lennének önzőek a szülei, ha szeretnének még egy gyereket? A gyerekvállalásnak mi köze az önzőséghez?
Inkább a kérdező önző, mert nem akarja elveszteni a preszizsét. Mondjuk az más kérdés, hogy nem vesztené el, csak a szülők figyelme megoszlana, és ezt a kérdező úgy élheti meg, hogy majd elveszi a kicsi a neki járó szeretetet.





Biztos hogy nem azért szeretnének még egy gyereket, mert te nem vagy jó nekik, hanem egyszerűen vágynak rá.
Ebbe nem sok beleszólásod van, mint hogy elfogadod a dolgot, és nem gondolkodsz olyan butaságokon hogy azért akarnak gyereket mert nem vagy elég jó vagy jó tanuló! Ennek biztos hogy nincs köze a dologhoz.
De jobb lenne ha ezeket a félelmeidet megbeszélnéd a szüleiddel is.















Nem tudsz mit tenni, mert a szüleid döntik el, hogy lesz-e vagy sem függetlenül attól, hogy te szeretnél-e. Bár egyes szülők kikérik a meglevő gyerek véleményét is, de ez ritka. Ez bizonyára igazságtalannak tűnik a te szemszögedből, és nyilvánvalóan az is.
Ha a szüleid kistesó mellett döntenek, akkor kénytelen vagy elfogadni a helyzetet. A kisbaba sok törődést fog igényelni, ami miatt rád valószínűleg kevesebb idő marad. Ennek ellenére még az is lehet, hogy megszereted a tesódat és tetszeni fog, hogy van egy kisbaba a háznál. Ugyanis előre nem lehet tudni, hogy a te szüleid éppen hogy fogják kezelni ezt az egészet.
12 évesen már valószínűleg a közös játék is elmarad, viszont lehetséges hogy elvárják majd hogy segíts a kicsi körül, vigyázz rá.
Normál esetben a szüleid nem fognak kevésbé szeretni, attól hogy a fókuszpontba a baba kerül. Persze a valóság meg az ideális ritkán esik egybe. Próbálj pozitívan hozzáállni.















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!