Hány hetesen vittétek először a babát plázába, bevásárlóközpontba, üzletbe?
Én boltba elég korán, kb. 4 hetesen, addig apukája bevásárolt, de mindig macerásnak éreztem egyeztetni vele. Kicsi boltba vittem, igyekeztem gyorsnak lenni, főleg, mert késő ősz volt, nem akartam, hogy bent a babának meleg legyen.
Nagyobb bevásárlóközpontba... hát nem emlékszem, de jóval később, szerintem 3 hónaposan talán.
Kisboltba 3 hetesen (nyár volt de nem a kánikula szakasz)
Kisebb plázába 2,5 honaposan
( egyik sem volt rendszeres, csak alkalomadtán, ritkán)
3 naposan. Kulfoldon lakom, 1 napot voltunk korhazban. Harom napos koratolnaponta kellett vinni a korhazba merni. A korhaz mellett plaza van, oda mentunk kavezni plusz drogeriaba.
Egy gyereket nem kell agyon felteni.
5 naposan el kellett mennünk egy szoptatásra specializálódott boltba a vèdönö javaslatàra. Ö mondta, hogy vigyük nyugodtan a babát is, mert nem elèg, ha a fèrjem megy, nekem fel kell próbálnom a pumpafejet, melltartót stb. A bolt mellett volt egy pláza is, akkor már oda is beugrottunk.
8 naposan vittük regisztrákni a városházára, utána be a cègemhez leadni egy papírt, majd bababolt, szóval hosszú nap volt.
Nem egészen 3 hetesen már kirándulni voltunk vele és bevàsárolni is rendzseresen vitükk. Vendègsègbe 3,5 hetesen voltunk vele elöször.
Külföldön èlünk, itt nem egy ismerösöm 3 ès 5 hetes babákkal hazarepült.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!