3 és 6 éves gyermekeiddel mit szoktatok játszani ha hazaértek ovibol?
én ugy döntöttem csinaélunk nap mint nap valmi kreativot:festés, gyurmázás(gyurmafözés)ragasztás,gipk kiöntés, temperázás vagy egy nagyobb 2000 darabos puzzle kirakás, varrás tanitgatása.
minden nap valmi ujjat illetve most szeretném én kiprobálni a vászonra festés és akkor saját müvünk lesz a gyerekszobába
re10. Én is ugyanezen a véleményen vagyok, le is pontoztak :)
Én tudom, hogy a gyerekeim olyan óvodába járnak, ahol folyamatos impulzusok érik őket, délelőtt is és délután is foglalkozások vannak. Nekik is ki kell pihenniük az egész napi foglalkozásokat valamikor. De aki meg nem ilyen ovit választott a gyerekének, az kompenzáljon otthon. Meg egész más a helyzet, ha két gyerekről van szó, mint egy 4-5 év körüliről. A kettő már egymást is elfoglalja.
7. vagyok, aki azt írta, hogy bent vagy rossz időben szoktunk feladatlapozni is vagy logicozni.
Nem pontoztam le senkit :)
Egyébként nem kompenzálok semmit sem.
Természetes, hogy a nagycsoportos kisfiammal foglalkoznak az oviban- hiszen ezért választottam (budapestiek vagyunk, egy nagyon jó hírű magánoviba jár, így kétségem sincs afelől, hogy életkorának, érdeklődésének megfelelő, tartalmas, értelmes foglalkozásokban lehet része).
Nem ezért vonalvezetőzik és színez, hanem azért, mert érdekli, szereti csinálni. Most ilyen korszaka van, gyöngyözés és színezés- aminek őszintén szólva nagyon örülök is, mert kisfiúként pont nem érdekelte eddig a rajzolás.
Ilyen jó időben persze hogy amennyit tudunk, kint is vagyunk- de pl. ha gördeszkázik a pályán (és vicces, ahogy a tinikkel haverkodni próbál)- oda azért én már nem nagyon kellek, tehát a kinti mozgásos, sportolós tevékenységek kevésbé közösek abban az értelemben, hogy pl. kevesebbet beszéltünk- és persze, hogy 38 évesen nem állok be deszkázni, meg ugratni a rollerrel :)
Nem tartom haszontalannak egyébként a játékos tanulást, ha egy kisgyerek élvezi, szereti, kéri és tényleg játéknak fogja fel- egy nagycsoportos korúnál semmiképpen. Éppen ezért én nagy híve vagyok a Logico, LÜK, Sapientino játékcsaládoknak is- és "sajnos" szükség is van rá.
Mi kéttannyelvű, "felvételizős" iskolába készülünk- igaz, csak 7 éves korában (kimondva ugyan nincs, de gyakorlatilag 6 évest fel sem vesznek!)- bizony addigra meg kell szerezni a gyakorlatot, jártasságot pont az ilyen finommotorikus dolgokban, mint az útvesztős, pontösszekötős, sormintarajzolós stb. feladatok.
Ne gondoljatok itt ütemezett feladatokra, kényszerítésre, határidőkre- tisztában vagyok azzal, hogy a kisfiam ovis, játékra van szüksége- viszont hiszek abban is, hogy a jó játék nemcsak szórakoztat, hanem tanít, fejleszt is, ha jól választjuk meg.
Nem kell túlzásba vinni semmit sem, de azzal sem értek egyet, hogy a gyerek a koratavaszi jobb időjárás beköszöntével késő őszig csak az udvaron "legyen el"- mindenre szükség van, mértékkel, jó arányban.
A mozgás, sport, társas kapcsolatok ugyanúgy fontosak és építőek, mint a közös kreatívkodás és a játékos feladatok.
re12. Ez így teljesen rendben is van, amit írsz. Az én gyerekeim is egy jó magánoviba járnak, foglalkoznak is vekük rendesen, nemcsak tengenek-lengenek egész nap. (Sajnos több ismerős mesélte az utóbbi időben, hogy az iskolába készülő korosztálynak sincs rendszeres foglalkozás, esetleg iskolára felkészítő "feladatlapozás"). Nekem ami sok kérdező felvetéséből a minden napra valami újat kitalálni. Meg kellene találni az egészséges egyensúlyt az otthoni irányított foglalkozás meg a szabad játék között. Főleg, hogy nála is 2 gyerekről van szó, akik az én otthoni mintám alapján (3,5 és 6 évesek) nagyon jól tudnak együtt is játszani ha olyanjuk van. Én ezt a fajta szülői irányítást inkább hétvégére vagy esős időre hagyom. Vagy ha valami alkalom jön, pl most is húsvétra készülni, szülinapokra, stb.
Nálunk mindkét gyereknek borzasztó nagy a mozgásigénye. Sportolni is járnak rendszeresen, illetve ovi után is sokszor megyünk játszóterezni vagy csak biciklizni. Mi családi házas környéken lakunk, így nem kell nagyon nekiindulni világgá, néha csak a környező utcákat járjuk be, meglátogatjuk az ismerős kutyákat, virágot szedünk az árokparton, stb.
A LÜK és társai szerintem is nagyon jók :)
16. válaszolónak 7 és 12. válaszoló vagyok.
Tőlem kérdezted, hogy miket játszottam a kisfiammal korábban (1,5-2 éves kora körül).
Amik eszembe jutnak:
- formaválogatás (alakzat színei, megnevezése)- akármit is mondanak a gyártók, nálunk pl. ebben az időszakban volt igazán értelmes a Fisher Price csiga vagy a Vtech formagyűjtő rakéta (pedig 9 hós kortól ajánlják, ami szerintem nonszensz :)- persze előtte max szétdobálta, de most értelmes játékra gondolok.
Ezekre gondolok:
Elkezdtünk "puzzle"-t játszani. Itt arra gondolj, hogy 2-3 darabra vágott állatoknak megkeresni a másik felét stb.
Nagyon szeretem ezt a játékcsaládot
(itthon is lehet kapni, pont nem találtam meg a linket). Lényeg: pár darabos minőségi kirakó munkagépes, állatos témában)
Illetve 1,5-2 évesen az én kisfiamat a zenélő-beszélő jellegű tanuló játékok nyűgözték le (én is szeretem az olyan játéktípusokat, amik sokféle érzékszervre hatnak).
A Leapfrog márkából a beszélő mesekönyvek (nagyobb korosztálynak) már nálunk is kaphatóak, ez direkt a BABY korosztály (3 év alatt).
(kétnyelvűek vagyunk, ezt a játékot nem gyárták magyar nyelven, pedig zseniális- a picit ölbe veszed, a kis ujjával rábök a dolgokra, amiket a játék megnevez vagy hozzá kapcsolódó hangot ad- pl. cipőhöz a kopogás, ajtóhoz a csengő stb.)- kis verseket, dallamokat ad, ok-okozati összefüggéseket tanít stb.)
https://www.youtube.com/watch?v=HiiamLunK8A
(változatos témákban van: pl. állatok, ház és környezet, öltözködés, mesés színek é formák pl. micimackós stb.)
Zenélő-beszélő mesekönyvből a Fishet Price márkájúak sem rosszak, mint pl. ezek (magyart linkelek):
...de a VTECH játékok szerintem nagyságrendekkel sokoldalúbbak, "okosabbak"- a "hátrányuk", hogy nem gyártják őket magyarul, de ezt a mesekönyvet nagyon szerette a kisfiam és én is:
https://www.youtube.com/watch?v=4S_5DekVUQs
A mondóka, dallamok mellett kérdéseket tesz fel (pl. hol a boci stb.) és különböző finommotorikus mozgásformákat is lehet vele gyakorolni (húzni az ólajtót, ringatni a bölcsőt, az egérkét mozgatni az órában stb.)- tehát tevékenységet is ad.
Am ég nagy kedvenc volt és évek távlatából is emlékszem rá:
- tanuló kutyus (a Leapfrog lényegesen jobb, mint a Fisher Price- be lehet programozni a gyerek nevét, amit belesző a mondókába, te tölthetsz rá dallamokat, éjszakai zenélő mód stb.
Illetve a Fisher priceból van tanuló TEDDY MACI- aminek az elején LED kijelzőn jelennek meg a betűk, számok:
...hasonló a tologatható, zenélő, beszélő, éneklő kisvonat:
Ilyen életkorban kezdtünk ismerkedni a Fisher Price Little People várossal (kis figurák, állatok, különböző helyszínek, pl. farm, játszótér, autóparkoló+mosó stb.)
A pötyi játákhoz hasonló van óriás változatban is (hatalmas korongok, színes képeket kell feltölteni ugyanolyan színű koronggal)- csak itt egy korong óriási.
Rengeteg hasznos és értelmes játékunk volt/van- de nem offolom szét a kérdést :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!