Nálatok hol a határ? Mi az ami már nevetséges? (kérdések lent)

Hát én elég "laza" vagyok ilyen szempontból. Panelban lakunk 2 macskával, a gyerek itt kúszott, mászott mindenütt, kövön, parkettán, szőnyegen, még épp hogy ülni tudott vittem a játszótérre a homokozóba, a tv is szokott menni (baby tv), és azt is lekakilom ha koszos lesz a játékban odalent.

Egyedül az étkezésében figyelek oda, 2 éves még nem evett sem csokit, sem sütit, semmi édes, cukros sz*rt. Nem hiányzik neki, nem csorog utána a nyála. Mivel még nem jár közösségbe és mi sem eszünk ilyeneket és a családtagok is tiszteletben tartják, ergo ők sem hoznak ilyeneket így nincs is hol kinéznie magának. Majd ha ovis lesz nyilván megismerkedik ezekkel is, akkor kaphat majd néha, nem vagyok ilyen vaskalapos özo-bio.

Nem nevetségesnek gondolom, hanem sajnálatosnak. Van olyan felnőtt ismerősöm, akit úgy neveltek, hogy mindentől féltették... felnőttként kényszeres, szorongó, hipochonder lett. Elég idegesítő, hogy bármit mesélek neki, mindenben a potenciális veszélyforrásokat látja, egy számomra ártalmatlan helyzetben is halálos veszedelmet lát. (Neki nem is lett saját gyermeke, valószínűleg jobb is...)

Szóval a túlféltő szülők esetében én a gyereket sajnálom, mert egy kisgyermekbe nagyon könnyű beleplántálni a félelmeket és ez hosszú távon meghatározza a személyiséget.

A túlzott tiltás amúgy is a visszájára fordulhat. Pl. ismerős családban teljesen tiltották a cukros üdítőt. A gyerek meg annyira vágyott rá, hogy lopni is képes volt érte. Irtó ciki volt a szülőknek. De édességgel kapcsolatban is tapasztaltam már hasonlót, a saját gyermekem volt a szenvedő alanya többször, tőle loptak az osztálytársai, olyanok, akiket tiltottak az édességtől. Szerintem minél inkább tiltanak valamit, annál erősebb lesz a vágy iránta a gyerekben.

Nekem egyetlen ilyen dolog volt: fóbiásan féltem a kutyáktól. Tudtam, hogy ez probléma, és hogy mennyire korlátoz a hétköznapokban, ezért tudatosan erőt vettem magamon, hogy semmiképpen ne adjam át a gyerekemnek a saját félelmemet. Egészen kicsi korától arra tanítottam, hogy mindig kérdezze meg a gazdit, hogy meg lehet-e simogatni a kutyát. Ezt szépen meg is tanulta, és semmi félelem nincs benne. Az ő hatására én is megbarátkoztam végre a kutyákkal, már én is képes vagyok simogatni őket!

Első két gyermekemnél volt ilyen, hogy hiányzott 5 ml forralt víz a tápszerhez, erre képes voltam 5 millit forralni még. Meg fűszermérlegen mértük ki a tápszeradagot, halál pontosan.

Úgy vagyok vele, hogy nem tudhatjuk, kinek mi áll a háklija mögött. Minket beparáztattak, hogy nem lesznek egészségesek az ikreink, talán meg sem maradnak (egy éves korukig ez volt a terhesség félidejétől kezdve!!!), az idegeim romokban voltak, úgy éreztem, muszáj az orvosi javaslatokra támaszkodnom, mi mást tehetnék...

Aztán megmaradtak mind, három egészséges gyerekem van.