Hogy éltétek meg amikor bölcsibe került a gyereketek? Normális, hogy úgy érzem, hogy nagyon nehezen fogom bírni?

Mivel már korán láttuk, hogy nagyon szociális, barátkozós típus, leginkább az ő érdekében döntöttünk amellett, hogy kerüljön közösségbe.

Jó ötlet volt, minden macera nélkül beszokott, azóta is imád oda járni (15 hónaposan kezdte, már 21), reggel repül befelé nagy vigyorral.

A fejlődésén is sokat lökött, én lepődtem meg a legjobban, amikor itthoni étkezés után a szalvétát magától kidobta a kukába pár héttel a bölcsőde után.

Vagy akár az, hogy egy pillangóra rábökve a könyvben mondta, hogy "lepke" és repkedő mozdulatokat csinált a kezével.

Rákérdeztem a bölcsődében, némi gondolkodás után mondta a gondozónő, hogy jaaa, igen, van egy ilyen mondóka, amiben lepke van és mutatják is hozzá, hogy repül.

Sokat fejlődött a konfliktuskezelése is, látom, hogy szélesedik a repertoárja. Ha valaki piszkálja, de nem kér belőle, akkor nem löki fel, nem ver rá, hanem határozottan félretolja és továbbmegy. De ugyanígy elfogadja mástól is az elutasítást.

Én csak pozitív hozadékát látom. Mivel nem tulajdonomnak tekintem, hanem egy velünk élő önálló személynek, aki egyelőre még segítségre szorul sok dologban, nem éltem meg semmilyen nehézséget. Sőt, örömmel láttam, hogy korához képest egyre önállóbb, egyre több készséget alakít ki, sajátít el.

A végcél nálunk egy boldog, sikeres ember felnevelése, amihez hozzátartozik a közösségben való alkalmazkodás képessége is. Egyelőre jónak látom az irányt, mert szereti és jó hatással van rá.

Nagyon rosszul. Az elsőnél is vissza kellett mennem 2 éves korában, a másodikkal nagyon akartam a 3 évet. Tele voltam félelmekkel, hogy majd milyen rossz lesz neki, bántja többi gyerek, nem fog enni, nem fog aludni, stb. Minden alaptalan volt, szerette a fiam, jó döntés volt.

A beszoktatási időben és még 2 hétig szabin voltam, azalatt megszoktam.